A természeti népek legendái szellemekről, istenekről és végzetről szólnak, ám a valóságban maga az ember az igazi hős, aki mindig megtalálja a túlélés módját, legyen szó bármilyen viszontagságokkal kövezett ösvényről. A Never Alone főhőse épp ilyen, az észak-alaszkai inuitok apró lánya, ki egy napon útnak indul kideríteni, hogy mi lehet a népét sújtó őrjöngő vihar forrása. Hozzá útitársul egy szellemekkel kommunikáló sarki róka csatlakozik, és ők ketten közös összefogással tudnak csak átkelni a zord vidéken, ahol az időjáráson túl a rút emberi természettel és veszélyes ragadozókkal is szembe kell nézniük. Történetük nem csak emberi értékekről szóló tanulságot szolgáltat, hanem dokumentumfilmek módjára tanít, valódi inuit nyelven beszélő narrátorral, régi inuit karcolatok stílusában megrajzolt átvezető videókkal, olyan hagyományokról és kincsekről mesélve, amikről a hétköznapi emberfia valószínűleg sosem hallott. Ez azért is hiteles és különleges, mert az Upper One Games csapatának fejlesztői közt bizony igazi eszkimók is vannak, és az Alaszkai Őslakos Közösséggel együttműködve alkották meg ezt a puzzle platformjátékot, amelynek témáját tekintve hiánypótló darab.
FAGYOS SZENTEK
Az „atmoszferikus platformer” igencsak kifejező jelző, mivel hangulat terén toronymagasan remekel a program. A látvány csodálatos, a 3D-s figurák szépen mozognak, csúsznak, vagy épp menekülnek. A hó és jég birodalmának végtelenségérzetét a háttér homályos sejtelmessége és a káprázatos árnyalatú színek keltik, a gerincünkön pedig minden erősebb hófuvallatnál szinte végigfut a hideg. Ebbe a zord miliőbe csempész melegséget Nuna és a róka összetartása, e két egymásra utalt főszereplő egységének témájára építették a feladványokat. Ezeket akár helyi kooperatív módban is megoldhatjuk, vagy úgy, hogy egymagunk váltogatjuk a két karaktert.
A fejtörők és akadályok a vidék szélsőségességét használják ki, így vékony jegű tavakon, barlangok mélyén és omladozó tákolmányokon kell keresztülsuhanni úgy, hogy közben a cudarul szembefújó szélre is ügyelni kell. Az utóbbi akár el is sodorhat, ezért alkalmanként a földre bukva lehet átvészelni, vagy éppenséggel hasznunkra fordítani. Rókakoma különleges képessége, hogy segítségével láthatóvá válnak az addig láthatatlan szellemek, akik platformokként segítik az utunkat levegőben és vízben, emellett képes bemászni szűk alagutakba és felkapaszkodni magasabb helyekre. Nuna segítsége pedig a bola nevű hajítófegyver, amivel az ellenfeleket és a levegőben szállingózó szellemi magvakat képes megcélozni.
A továbbjutáshoz mindkettőjükre szükség van, ámbár a fejtörők nem különösebben összetettek, és maguk a pályák sem igényelnek éles reflexeket vagy ügyességet. A Never Alone inkább egyszerűbb szakaszokra épít, amik a minták felismerése után idővel sajnos monotonná kezdenek válni, nem túl sok kihívást tartogatva. Ezt az egyhangúságot pár feszültebb, menekülős résszel töri meg a játék, amiken speedrunnerként suhanva rosszarcúak elől kell elfutnunk.
SARKI FÉNY
És itt ütköznek ki sajnos a kezdetleges hibák, ami alatt értem az MI gyakori csacskaságát, például a menekülős szakaszok esetén – bár mi megfelelően abszolválunk egy húzósabb részt, lehetséges, hogy a gép által vezérelt másik karakter hátramarad, lecsúszik a platformról, vagy más furcsaságot művel. Apró gyerekhibák tehát előfordulnak, de még ez sem képes az élményen rontani, annyira magával ragadó a hangulat és maga az ötlet. A Never Alone ékes példája annak, hogyan lehet szórakoztatni, mesélni és tanítani egy videojátékon keresztül úgy, hogy egy nép hagyományait a legnagyobb tisztelettel közvetítse ez a modern média. Nuna és a róka kalandja során mindvégig ott motoszkál bennünk a remény, hogy a végén tényleg a természet és a szellemek segítségével a jó győzedelmeskedik, a végkifejletet pedig érdemes kideríteni, hiszen mint tudjuk: nem a cél, hanem az út a fontos.
