Kissé visszatetsző - bár erősen profitorientált - üzletpolitika, hogy a világ legnagyobb játékkiadójaként ismert EA idei karácsonyi játékfelhozatalának huszonhárom játéka közül csupán egy akad, ami nem licencelt témájú, vagy folytatás. A nagy játékdömpingből idén (az előző NFS nyolcmillió feletti eladásainak felülmúlása érdekében), a Most Wanted kapta a legnagyobb médiakampányt: szinte naponta kaptuk az újabbnál újabb képeket, videókat és információkat a programról. Így aztán nagyot kellett durrannia az új résznek, ha nem akartak csalódást okozni a fantasztikus grafikától és rendőrös üldözéstől már jó előre elaléló rajongóknak. Nos, örömmel jelenthetem, hogy tíz évvel a sorozat indulása után, a tizedik résszel megszületett az egyik legjobb Need for Speed epizód! 

Jönnek a zsernyákok!

Bár a vélemények megoszlanak, véleményem szerint az Underground 2 GTA-ból kölcsönvett szabadon bejárható város ötlete az eredeti formájában teljes mértékben elhibázott volt. Egy idő után semmi kedvem nem volt a különböző versenyeket és boltokat hajkurászni a hatalmas térképen, főleg, hogy az éjszakai rendet senki nem őrizte, teljesen szabadon száguldozhattunk a neonfényben úszó hatalmas városban. Talán hasonló érzésük volt az EA fejlesztőinek is, amikor visszanyúlva a sorozat korábbi tagjaihoz, valósághű(bb) nappali környezetbe helyezték a száguldás helyszínét, de ami még fontosabb: nem leszünk egyedül, a zsaruk egyre hevesebben próbálják majd lecsillapítani sebesség iránti mérhetetlen vágyunkat. 

A rendőrök nem csupán a városban és környékén történő kószálás során éberek, de versenyek közben is nagy aktivitást mutatnak, arról nem is beszélve, hogy az egyik új játékmódban a fakabátokat kell minél jobban lealáznunk. Sajnos játékmódokat tekintve ezen kívül csak egy jelentős újítást kapunk, az viszont igen ötletes - utoljára talán a 98-as Speed Bustersben szerepelt. Itt a végső helyezést nem a befutás sorrendje dönti el, hanem hogy a pálya bizonyos szakaszain ki tudta a legnagyobb sebességet elérni. Ez az öt-tíz adat összeadódik, és a legnagyobbat elért versenyző nyer. Itt végre igazán nagy jelentősége van a fokozatosan visszatöltődő nitró jó időpontban való kihasználásának - egyetlen szívfájdalmam, hogy a méréspontokat nem olyan fifikás helyekre rakták, ahogyan tehették volna: általában egyenesek végén találkozhatunk velük, nem esetleg egy összetett kanyarkombináció két különböző pontján és egyéb technikásabb helyeken. A harmadik új játékmód igazából nem hoz semmi újdonságot: itt a különböző pályaszakaszokat meghatározott időn belül kell teljesítenünk riválisok nélkül (esetenként rendőri kísérettel). Nagyon sajnáltam, hogy eltűnt az előző rész csúsztatós mókája. Nem értem, ezt miért kellett kihagyni, ahogy azt se, miért kellett ilyen hosszúvá, forgalommal nehezítetté, és még kevésbé irányíthatóvá tenni a gyorsulásos versenyeket (itt ugyebár a pontos sebességváltás a kulcs a győzelemhez).

Ezekből a feladattípusokból, illetve a szokásos körversenyekből és sprintfutamokból áll a játék karrier módja. Itt egy egész érdekes, Tolvajtempóra emlékeztető történetet kapunk hangulatos átvezető mozikkal és a játék képi világába mesterien bemontírozott, félprofi színészekkel felvett jelenetekkel. Az alapszituáció szerint egy Razor nevezetű illegális autóverseny-menő (érdekes a névválasztás: a nagyobb warez-csapatok közül pont a Razor 1911 nem tört fel egy NFS-t sem) jól móresre tanít minket egy verseny során, mi pedig természetesen vissza akarunk vágni neki. Ehhez megfelelő elismertséget kell szereznünk, ami a kisebb aszfaltbetyárok elnáspángolásával érhető el. Tizennégy ilyen, magát nagymenőnek hívő fickót kell tiszteletre tanítanunk, mielőtt még egyszer összemérhetnénk erőnket Razorral. A legyőzendő arcokhoz még némi személyiségrajz és rövid videóbemutató is dukál, és persze ők sem állnak ki csak úgy ellenünk. Mindegyikük kihívása bizonyos mennyiségű versenynyerést kíván meg tőlünk a fokozatosan megnyíló versenyturnusokban - valamint igazi aszfaltbetyárhoz hűen a fánkzabálókat is egyre jobban meg kell aláznunk. 

Az versenyek közül viszonylag szabadon választhatunk, elég nyolc versenyből nagyjából négyet megnyernünk a továbblépéshez, és a rendőröket is a nekünk kedves helyszínen taníthatjuk móresre. Ez jóleső szabadságot és nemlinearitást kölcsönöz a játéknak, ami az eddigi részekből eléggé hiányzott. A szabadság azonban közel sem teljes: az fontosabb, erősebb alkatrészeket csak bizonyos gengszterek legyőzése esetén vásárolhatjuk meg. A végén persze mindig ugyanaz a végeredmény: valamelyik nagyszájút le kell győznünk az általa meghatározott két pályán egymás után. No és azt persze talán már említenem kell, hogy ismét kismillió csicsás alkatrésszel és teljesítménytuninggal aggathatjuk tele autóinkat. 

Mindez nagyon jól hangzik, de sajnos igen súlyos hiányosság rondít bele a profi játékosok élvezetébe. Sajnos a karrier módban nincsen nehézségi fokozat, így annak nehézségét eléggé alacsonyra hangolták. A különálló versenyekkel ellentétben itt nem lehet kikapcsolni az automatikus bevárás opcióját, így lemaradhatunk kilométernyire is az élbolytól, elég a pálya utolsó harmadán a gázra lépni, hogy behozzuk őket. A versenyzők amúgy teljes mértékben hozzánk igazítják képességeiket: volt hogy az egyik fickó járgányát elnyerve szembesültem azzal, hogy ellenfelem az enyémnél elvileg másfélszer gyorsabb autóval nyomult. Szerencsére (?) fordítva ez a hozzánk igazodó funkció már nem működik: ha jól hajtunk, simán el tudunk húzni akár félpercnyire is a többiektől, a gép nem próbál minden versenyt erőszakos módon körömlerágósan izgalmassá tenni. Szerencsére a különálló versenyek esetén már három nehézségi szint közül választhatunk, és a sokszor elátkozott, realitást porba tipró könnyítő funkció is kikapcsolható. 

Játékélmény 500 lóerővel

A vezetési modell ezúttal valamivel reálisabb lett, mint az Underground részekben, de természetesen ezúttal se számítsunk szimuláció-közeli élményre. Autónknak immár van súlya, így valósághűbben tapad a földhöz és hajszálnyival lassabban kanyarodik, mint korábban -általánosan elmondható, hogy pár perc bárkinek elég, hogy beletanuljon a dolgokba, de igazán profivá csak hosszú napok gyakorlása után válhatunk. Az autók törésével sajnos ezúttal sem kell számolnunk, így egyes kanyarok még mindig könnyen bevehetők a falról visszapattanva... A kormánnyal rendelkezőket el kell keserítenem; egy Microsoft és egy Logitech FFB irányítóval is kipróbáltam a játékot, és sajnos elég siralmas eredményt produkált mindkettőn. Az autók hangja ellenben csodálatos, hallatszik, hogy minden egyes benzinfaló hangját az eredeti autóról vették fel. Az autóhangok nem csak hogy mindenhol tökéletesen valósághűek - már amennyire az átlag játékos meg tudja ezt állapítani méregdrága és ritka autókról -, de még a különböző turbózások is hallatszanak rajtuk, és naná hogy minden egyes kameranézetben másképpen duruzsolnak. Vezetésünk nézőpontját tekintve a szokásos felhozatalt kapjuk: az utat, a motorháztetőt, vagy a teljes járgányt figyelve nyomhatjuk a gázt. Sajnos műszerfalas nézet ezúttal sincs, pedig ezt már a 98-as NFS3-ban meg tudták valósítani (mekkora sírás-rívás volt, hogy 12 megás Voodoo 2 kell hozzá!) 

Az általános játékmenet a már említett  jószívű ellenfelektől eltekintve roppant élvezetes. A bejárható város hatalmas - én ugyan nem számoltam az utcákat, de állítólag kétszer nagyobb területet járhatunk be, mint az Underground 2-ben, és ezúttal van időjárás-váltakozás is. Sajnos a vizes pálya tapasztalatom szerint minimálisan sem befolyásolja az autó irányítását, és a különböző úttípusok sem nyomnak túl sokat nyomnak a latban. Mindezt tökéletesen kárpótolja a - megfelelő konfiguráción - fantasztikusan látványos grafika. A textúrák tűélesek, az autómodellek pedig mintha a gyárak reklámfotóiról lettek volna a monitorra varázsolva, arról nem is beszélve, hogy a hatalmas város szédítő változatosságot is nyújt. Látványilag ennél többet nem is várhatunk el autóversenytől 2005-ben. Mindehhez a névhez hű félelmetes sebességélmény párosul, ami durvább autók esetén első látásra már-már irányíthatatlannak is tűnhet - pedig csak meg kell szokni az alattunk duruzsoló párszáz lóerőt. Főleg csúcsjárgányok esetén lehet hasznos a speedbreaker opció, melynek segítségével Max Payne szerűen néhány másodpercre lelassul körülöttünk a világ, és a trükkösebb kanyarokat sokkal könnyebben be tudjuk venni, esetleg - akár egy kamion alatt átcsusszanva - kicsúszhatunk a rendőrök szorító markából. Ezek az apró újítások sokat dobnak a játék hangulatán, ahogy az ismét mesterien összeválogatott zenei aláfestés összeállítás is. Még ha önmagukban talán nem is hallgatnánk ilyen hip-hop, rock, összeállításokat (európai fülnek talán csak Dieselboy, a Static-X és a Prodigy lehet ismerős), a játékban egységes, nagyon jó hangulatot kölcsönöz a közel harminc szám. 

Kék fény

Végül térjünk rá a játék legnagyobb újítására, a rendőrökre. A GTA-hoz hasonlóan itt is különböző fokozatok vannak üldözésünkben: kezdetben csak egy-egy tétova szirénázó kocsi követ majd, de lassan egész járműpark szegődik a nyomunkba. A zsernyákok aktívak, és nem csak minket macerálnak, de sajnos sérthetetlenségünknek köszönhetően nem sok vizet zavarnak. Szinte bármilyen szorult helyzetből el tudtam menekülni előlük, az útblokádon és útcsapdákon kívül pedig nem sok újdonságot tudnak felmutatni. Egy idő után helikoptert is kapunk a fejünk fölé, de még így sincs sok esélyük ellenünk. Jó lett volna, ha valami durvább dologgal is elő tudnak hozakodni, teszem azt a hadsereggel... Elkapni nem sűrűn fognak, inkább a lerázásukkal lesznek problémáink - ehhez azért jól kell ismernünk a pályát. A rendőrök rádiózásába ezúttal is belehallgathatunk, és ez roppant hangulatos: hallhatjuk, milyen kocsival, milyen sebességgel és hol láttak minket, valamint hogy hol és mit kívánnak bevetni ellenünk. Nagy szívfájdalom, hogy ezúttal érthetetlen módon nem bújhatunk a zsernyákok bőrébe.