Medal of Honor: Warfighter teszt

Majdnem, de mégsem

A sok negatívum után beszéljünk egy kicsit arról, hogy melyek a játék erősségei, mert szerencsére ilyeneket is találunk -- bár a lista elég rövid lesz. Először is mivel a Warfighter alatt a Frostbite 2 motorja fut, a játék nem néz ki rosszul. Persze korántsem olyan szép, mint az egy évvel ezelőtt megjelent Battlefield 3, de azt semmiképp sem mondhatjuk rá, hogy csúnya lenne. Akadnak részei (pl. a robbanások), melyekre ugyan ráfért volna egy kis utómunka, de összességében meg voltunk elégedve a látvánnyal.

Ám ezen a téren se mehetünk el szó nélkül pár hiányosság mellett, ugyanis a program a megfelelő optimalizálás hiányának köszönhetően rengeteget tölt. Ráadásul nem csak a küldetések előtt, hanem folyamatosan, még játék közben is, ami miatt idegesítő szaggatásoknak voltunk tanúi. Egyszemélyes módban ez még megbocsátható lett volna, de multiban, amikor egy komolyabb eredmény múlik azon, hogy minden simán menjen, egy-egy belassulás után elhihetitek, hogy már nem voltunk olyan vidámak. Ezek után én kénytelen voltam SSD-re telepíteni a játékot csak azért, hogy ne kapjak agyvérzést a folyamatos szaggatásoktól, de kétlem, hogy sok olyan szerencsés játékos akad, aki megteheti ugyanezt.

A látvány mellett meg kell dicsérnünk a hangokat és a zenét is, melyekre már egyetlen rossz szavunk sem lehet. A robbanások erőteljesek, a fegyverropogás hangja hihetetlenül filmszerű élményt varázsol a játék alá, a zene pedig pezsgő ritmusaival folyamatosan igyekszik ébren tartani minket.

Többen se lesz sokkal jobb

Mivel láttunk már hasonlóan unalmas és klisés egyszemélyes játékmódot, mint amilyen a Warfighterben található, mégis kiváló értékeléssel illettük a programot (elég csak a Battlefield 3-ra gondolni), nem vontunk le elhamarkodott következtetést addig, amíg nem láttuk annak többszereplős játékmódját. A multiról előjáróban annyit érdemes tudni, hogy míg az előző Medal of Honor többszereplős részét még a DICE embereire bízták, most már teljes egészében a Danger Close csapata készítette azt. Így tehát az ő vállukra nehezedett annak a terhe, hogy létrehozzanak olyan egyedi és izgalmas játékmódokat, amiket a játékosok örömmel fognak a következő hónapok során nyüstölni.

Először is, mielőtt bárki azt hinné, hogy mivel a játék kiadója és motorja ugyanaz, mint a Battlefield 3-é, ezért akad valamilyen hasonlóság a játékmenetben, az téved. A Warfighter többszereplős módja csupán egyetlen hasonlóságot mutat a Battlefield 3-mal, méghozzá azt, hogy ezt is böngészőből kell indítani, tehát itt is a Battlelog rendszerén keresztül működik minden. Ide kerülnek bejegyzésre elért eredményeink, itt található a szerverkereső, s itt beszélhetjük meg az esti partit a haverokkal. A Battlelogba bekerült a multi egyik jópofa újítása, a Nations rész is, amely lényegében azt jelzi, hogy mely országok képviselői játszottak az elmúlt napokban a legjobban. Erre a részre tokeneket kell gyűjtenünk, melyeket győztes és vesztes mérkőzések után egyaránt kapunk, az előbbiért hármat, utóbbiért pedig egyet, és ezeket a nap végén érdemes betenni a közösbe, hogy ezzel a választott országod erősítsd. Minél többet játszunk, minél többször adunk le tokeneket, annál előrébb kerülünk a ranglistán.

A multi mögött megbújó rendszer tehát kiváló alapot biztosít arra, hogy rendkívül jól szórakozzunk. A Battlelog már bizonyított a Battlefield 3 alatt, a kezdeti siránkozók szája is gyorsan bezáródott, amikor meglátták, milyen könnyen és barátságosan intézhetünk innen mindent, ami a multival kapcsolatos. De hiába a jó kis Battlelog, a multitól nem vágtuk hanyatt magunkat. A Warfighter többszereplős játékmódja lényegében egy közelharcot előtérbe helyező játékmód lett, amiben legfeljebb 20 játékos vehet részt, 6 különböző játékmódban, kezdve a hagyományos team deathmatchtől a sector controllon át egészen az előző részben megismert combat missionig, mely utóbbiban három célpont egymás utáni felrobbantását vagy megvédését bízzák a játékosokra. Nincsenek járművek, nincs rombolható környezet, csupán a fegyverünkre és a reflexeinkre támaszkodhatunk, ha előkelő helyen akarunk szerepelni a ponttáblán.

Baj-társ

Azaz nemcsak a fegyverünkre, hanem bajtársunkra is, ugyanis a Warfighter multijának különlegessége a bajtárs-rendszer. Ez lényegében annyit tesz, hogy akármelyik játékmódba is keveredünk, a játék során mindig lesz egy társunk, akivel aztán érdemes lesz együtt masírozni a halálba. Érdemes és hasznos, hiszen ha együtt haladunk, szinte minden megmozdulásért közös extra pontokat kapunk, valamint egymást támogatva is jóval hatékonyabbak lehetünk. Halál után például akár egymásra is születhetünk, vagy gyógyíthatjuk és lőszerutánpótlással segíthetjük társunknak. Sajnos a rendszer sajátossága egyben a hibája is, tehát csak akkor működik jól, ha értelmes emberekkel játszunk együtt, akik felismerik ennek előnyeit, tehát az idegenekkel, a szellemi fogyatékosokkal vagy a K/D arány megszállottakkal nem leszünk kisegítve, ezért indulás előtt egy nyugitabit mindenkinek érdemes bekapni. Nagy hibája még a rendszernek az is, hogy hiába kerestem, de nem találtam, hogy hol lehet más társat választani játék közben, tehát a később rám csatlakozott játékosokkal és barátokkal nem tudtam egy csapatba kerülni.

A játékmenet maga nagyjából ugyanolyan, mint a Call of Duty sorozat esetében, itt viszont minden egyes választható kasztnak létezik egy egyedi képessége is, plusz természetesen ott vannak a szokásos killstreak jutalmak, melyek lehívható extrák formájában öltenek alakot. Ha sikerül 3-4 killt összehoznunk halál nélkül, akkor kérhetünk például tüzérségi csapást vagy a Black Hawk helikoptert – ez utóbbira ráadásul minden csapattársunk megszülethet. De sajnos hiába mindez, hamar beleuntunk ebbe is, ugyanis úgy éreztük, hogy nem jutalmaz minket megfelelően a játék. Kevés az extra pont, amit begyűjthetünk, nincs elég pozitív visszacsatolás a játék részéről, ami miatt nem igazán éreztük a késztetést arra, hogy másnap is órákat töltsünk a multival. Ráadásul hiába jó a többszereplős mód, ha van ennél jobb is. Azok, akik már játszottak a Modern Warfare-rel, vagy megvan nekik a Battlefield 3, kizárt, hogy beleszeressenek a Warfighter többszereplős részébe, még akkor sem, ha az mérföldekkel jobb, mint a 2010-es megjelenésű Medal of Honoré volt.

Százmilliárd légy nem tévedhet?

Szomorúan biggyesztjük az értékelést cikkünk mellé, ugyanis jóval többet érdemelt volna ez az egykor szebb napokat is megélt sorozat. Sem a single player, sem a multi nem hozta azt a minőségi kvótát, amit a Medal of Honoroktól megszokhattunk. Rettentő nagyot csalódtunk a Warfighterben -- bízunk benne, hogy a következő részre összekapják magukat a készítők, mert még egyszer ilyesmit elsütni egész egyszerűen nem lehet.