A Marvel vs. Capcom (röviden MvC) a kilencvenes évek óta garancia a sikerre, a minőségi szórakozásra. Elvégre, ha valaki nem ragaszkodik a kifejezetten valósághű harcokhoz és harcstílusokhoz, akkor az nem csalódhat a fantáziavilágok összeugrasztásában. Hiszen míg a Mortal Kombat a vérbő, explicit erőszak ábrázolásában és a legelvadultabb karaktermodellek terén robbantott, addig a King of Fighters, a Tekken és a Street Fighter megmaradt a nosztalgiánál, a Dead or Alive a ciciknél, míg az Injustice az MvC társaságában a szuperhősök világát célozta meg. Utóbbinál persze ez keveredik a Capcom mindenféle szériáiból szalajtott legnagyobb hősök jelenlétével, így adva teljesen sajátos ízt a mixnek. A Resident Evil szereplői a Bosszú Angyalaival csapnak össze, miközben Chun-Li Venomot rúgja darabokra – el lehet képzelni, micsoda kavalkád alakul ki, mikor mindenki összeugrik, hogy eldőljön, ki a leány a gáton, ki a legszebb legény a vidéken. Vagy fordítva.
MAI FELLÉPŐ: ULTRON SIGMA AND THE BOYS
A Capcom nem elégedett meg annyival, hogy simán egymásnak ereszti a közkedvelt karaktereket, ehhez egy nagyjából négyórás, átvezetőkkel teli sztorit is összetákolt, ami jobb-rosszabb jelenetek során mutatja be a szereplőket, a köztük fennálló viszonyokat, illetve mindazt, amiért részt vállalnak ebben a nagy csatában. A dimenziókat is érintő háború mindösszesen két fő karaktertől indul ki, elvégre miközben Thanos előre ivott a hatalom bőrére, addig a Marvel-hősök orra alá rendre borsot törő Ultron és a Mega Mant állandóan zaklató Sigma között mély érzelmek születtek. A két rosszfiú egymásba habarodott, ami szó szerint értendő, elvégre ahogyan Sigma maga is kijelentette, neki a külső csak másodlagos, és mielőtt bárki is elalélna ettől a normálisnak tűnő hozzáállástól, azért azt hozzáteszem, hogy itt a saját külsejére gondolt. Hiszen vírusként az a lényeg, ami belül van, és ami a gyors nász eredménye: Ultron Sigma, a lila fertőzést terjesztő káoszlény, ami lényegében mindent kiirtana a teljes univerzumban, ami él és lélegzik.
Ehhez nemcsak a két karakter együttes ereje segítené, hanem a hat mágikus erejű Infinity Stone is, amikből ráadásul kettővel már rendelkezik is a történet kezdetén. Kis birodalmát rabszolgává tett asgardiak és vérszomjas robotok védelmezik, a zombiszerű állapot pedig mindenkit fenyeget, aki él és mozog. Ezért fognak össze a hősök, Vasembertől Dantéig (Devil May Cry) mindenki, hogy a maradék kövek megszerzése közben együttes erővel verjék el közös ellenségüket. Vagyis ellenségeiket, elvégre sokan ilyenkor sem bírnak magukkal, avagy Dormammu („van egy ajánlatom”) és Jedah Dohma (Darkstalkers) is nehezíti a fő karakterek életét.
MVC 3,5
Szóval ott a sztori, egy igazság szerint tipikus és klisés krízishelyzet, amelynek során sokan összefognak, van némi széthúzás, de az egésznek nincs igazi atmoszférája, csak néha sikerül megragadni a karakterek lényegét, stílusát – sőt vannak, akik ismert természetükhöz képest elég furán reagálnak. Emellett a megszokott árkád mód is rendelkezésre áll, meg van viszonylag normális netkóddal megáldott online multiplayer, Mission a rendelkezésre álló szereplőknek kitalált, egyénre szabott feladatokkal, normál 1v1, 1vCPU meccsezés, avagy nagy meglepetések senkit sem várnak. Ami „újdonság”, az részben visszalépés, mert a 3v3 küzdelmeket a 2v2 váltja, tehát nem kell három karakter választani, elég a kettő, akik között bármikor lehet váltani, ami egyébként fontos taktikai lehetőség, egy-egy jól elkapott pillanatban a váltogatás is segítség az opponensek laposra verésében. Egyszerűsítésként van egy gyorskombós opció, avagy szimplább kombinációkat az állandó gombpüföléssel is elő lehet csalni, ami viszont némileg megvariálja az opciókat, az a kövek jelenléte.
Merthogy extra támadásokat a szokásos csíktöltődéssel lehet előhozni, plusz van egy másik jelző, ami az Infinity Stone töltöttségét jelöli – ha ez a felénél van vagy már felette, akkor egy dupla gombnyomással a kő erejét is el lehet sajátítani. Még több erő, életerő-töltődés, időlassítás, van itt minden, amivel meg lehet bolondítani a megszokott receptet, és bár ez sem egy forradalmi ötlet, működőképes és hozzátesz valamennyit az eltérő képességekkel megáldott karakterek sorához. Belőlük is van bőven, 30 szereplő áll alapból rendelkezésre (a season pass továbbiakat hoz majd a ringbe), a kövekkel kiegészített csapatok pedig megnövelik az élettartamot, hiszen ezek a kis kavicsok erősíthetik a már meglévő speciális jellemzőket. Ez pedig ugye sokféle kombinálási lehetőséget hordoz magában, kár, hogy a helyszínek már nem ennyire izgalmasak, elvégre összesen 14 pálya került a felhozatalba, amiben van faék egyszerűségű kiképzőszint is.
CSALÓDÁS VAGY SEM?
Sokan szidják a játékot, hogy az csúnya, a sztori buta és érdektelen, a mimika kritikán aluli, a gyűjtői verzió „tojásai” felháborítóak, sőt a teljes játék visszalépés minden téren. Ezzel annyiban értek egyet (azon túl, hogy szerintem még drágán is adják), hogy a látvány terén személy szerint én is kicsit többet vártam volna, manapság ennél sokkal szebb verekedős játékokat lehet összehozni, az Infinite meg nem éppen egy olcsó kategóriás darab. A kampány szódával elmegy, vannak kiemelkedő pillanatai, de összességében kicsit még így is lapos a történet. A karakterek (már nem minden esetben a személyiségük, inkább csak a felhozatal), viszont jók, még amellett is, hogy további hősöket is be lehetett volna dobni az üstbe, nem csak az éppen népszerűeket (A galaxis őrzői, Strange-ék és Angyalok), avagy a régi nagy héroszok hiányozhatnak a rajongóknak. Persze Dante és Vasember laza és pökhendi, mint mindig, Pókember nagy dumás, Nemesis úgy hörgi el a „Sztaaaarrrrzzz” szót, mint senki más, Morrigan, a Darkstalkers szukkubusza pedig feszes és kerek popójával, mély dekoltázsával és jól ismert, szép arcával veszi le a lábáról a játékosokat.
Egyébiránt a kétfős csapat rendszere és az Infinity Stone-ok jelenléte is működőképes játékmenetet szül, látványos és gyors verekedésnek bőven megteszi a Marvel vs. Capcom legújabb epizódja, komoly mélységet pedig pont nem ettől a szériától várok el. Aki másképpen látja, az vélhetőleg nem játszott az első epizódokkal, amik képregényes külsejükkel, halál egyszerű rendszerükkel fogtak meg mindenkit, miközben a lényeg minden esetben azon volt, hogy népszerű karakterek csapjanak össze egy őrült meccs során. Ez továbbra is áll, Dante Ebony és Ivory nevű lőfegyvereivel, kardjával (Rebellion) szórja és darabolja ellenfeleit, Ghost Rider lángoló láncaival csapkod, Thor a kalapácsát dobálja, Frank (Dead Rising) még zombikat is bevet – és ebben ez a szép, ez adja meg az Infinite igazi izgalmát. Mert míg a DC-hez ott az Injustice, a Marvel kedvelői ennél a sorozatnál találják meg számításaikat. Ezúttal forradalom és nagy változások, komoly meglepetések nélkül, de az eddigi legolajozottabb harcmodellel, látványos támadásokkal, még mindig nagyszerű hangulattal. Ennél a címnél nem is kell sokkal több.
