Alig hét év telt el az utolsó holdra szállás után, amikor 1979-ben az Atari egy új játékkal próbált betörni a piacra, a Lunar Landerrel. A programban feladatunk egy holdkomp leszállásának levezénylése volt: az izgalmakat a holdfelszín egyenetlenségei, a gravitáció és az irányítást segítő fúvókákat tápláló szerény üzemanyagkészlet biztosította, melyek miatt a játékosok zöme NASA-s karrierjét sokszor új holdkráter kialakításával fejezte be. A játék tehát nehéz volt, de épp ezért volt sikerélmény minden robbanásmentes leszállás -- ez pedig tökéletesen áll Sean Edwards és Jason Poots indie-szimulátorára is, akik a Lunar Flightot a fentebb taglalt Atari-cím újragondolásaként definiálták: az üzemanyag-menedzsment így játékukban is hangsúlyos tényező, de emellett jelentősen ki is bővítették a koncepciót.
„Sört az Alfa-holdbázisra!”
A Lunar Flight egy közeljövőbeli szituációt dolgoz fel, ahol az emberiség már megvetette lábát a Holdon, a bázisok viszont még elég izoláltak, az ellátmány biztosítása így csak az Apollo-programból örökölt holdkompokkal lehetséges. Szerény személyünk e járművek kezelésének (teljesítményünktől függően) változóan izgalmas feladatát kapja: a játék során célunk a holdbázisokra küldött ellátmány leszállítása, a korábban elkallódott rakományok felkutatása, illetve a közeli területek feltérképezése. Az első, bázisok közötti sima fuvarokat jelent; a második esetben halovány utalást kapunk, hogy merre keressük az elszórt rakományt, melynek pozícióját utána egy pityegő transzponderrel mérhetjük be; az adatgyűjtés ugyanakkor a célpozíciót jelölő gömbben való lebegéssel történik, melyet követően a beszerzett infót a megadott bázisra leszállva tölthetjük fel. A teljesített feladatok után pénzt és XP-t kapunk, előbbiből kompunkat javíthatjuk és tankolhatjuk fel, illetve tartalék naftát és javítókészletet vehetünk, utóbbi ugyanakkor újabb helyszíneket és a fogyasztást, valamint a menetteljesítményt javító fejlesztéseket nyit meg. Ezzel sikerült is összefoglalnom az összes ránk váró teendőt és jutalmat; ha úgy vélitek, hogy a kínálat szegényes, igazatok van -- ha viszont azt is, hogy a fent vázoltakban semmi izgalom nincs, hatalmasat tévedtek!
Newtoni rémálom
Ennek oka a repülési modellben keresendő, amely maximálisan figyelembe veszi a holdi körülményeket és Newton törvényeit. Kompunk irányítását egy főhajtóművel és több segédrakétával végezhetjük, melyekkel magasságunkat, sebességünket, haladási irányunkat, és dőlésszögünket állíthatjuk -- nem tűnik vészesnek a dolog, legalábbis amíg be nem jön a képbe az alacsony holdi gravitáció és a vákuum. E két faktor mellett minden korábbi szimulátoros beidegződés csődöt mond, mivel a földi körülményektől teljesen eltérő környezetet teremtenek, állandó koncentrálásra késztetve így az önjelölt pilótákat. Ha ugyanis nem adunk elég kakaót a kompnak, nem tudunk felszállni, manőverezni, meg amúgy a magasságot tartani; ha viszont nagyobb a hajtómű tolóereje, vagy tovább tartjuk lenyomva a fúvókák gombját, mint kéne, befigyel a tehetetlenség, és az űrbe kirepülve vagy hegyoldalba csapódva fejezzük be karrierünket. A hangsúly tehát a megfelelően adagolt tolóerőn van, amely a rohamosan fogyó benzin tükrében különösen jelentős...
Lunar Freight Simulator
Ha a fentiekből nem lett volna egyértelmű, a Lunar Flight nehéz -- méghozzá átkozottul. Bár a készítők több oktatóvideóval készültek a startra, és lehetőségünk van végtelen üzemanyaggal, valamint könnyített leszállással felfedezni a terepet, a szimulátorokat csak elvétve fogyasztók így is nagyon meg fognak szenvedni vele (miután a segédletek mellett nem vállalhatunk küldetéseket). A program így az első pár órában baromi frusztráló lehet, az első sikeres leszállás után azonban mindez megváltozik: amint rááll a kezed a billentyűkre és a fejed a holdi körülményekre, valamint rutinosabban használod az útvonalat és irányvektort jelző monitorokat, egyre jobban fogod élvezni a (magabiztosabb vezérlés esetén nyugis) fuvarokat. Szolid, már-már spártai egyszerűségű élvezet ekkor a Lunar Flight, melyhez sokat hozzátesz a szép (ámbár minimalista) grafika, az autentikus rádiózás, és a Jean Michel Jarre remekműveire emlékeztető zenei betétek. Különleges holdi kaland ez az indie gyöngyszem -- ha nem félsz a sokat követelő szimulátoroktól, mindenképp próbáld ki!
