A görög mitológiában Orpheusz egy legendás dalnok volt. Értette a természet nyelvét, és képes volt beszélni még az állatokkal is, líráján pedig olyan éteri dallamokat szólaltatott meg, hogy csodájára járt az egész földkerekség. Na, vele szemben a Little Orpheus főszereplője, Ivan Ivanovich, egy kétbalkezes szerencsétlen. Miközben 1962-ben a NASA embert küld a Holdra, a szovjetek is útnak indítanak valakit, csak épp az ellentétes irányba – konkrétan a Föld magja felé. Jól sejtitek, mi leszünk ez a valaki, azaz Ivanovich elvtárs különféle kalandjait kell átélni, aki egy vulkánban landolva nem sül ropogósra, hanem helyette inkább gyorsan szembesül azzal a ténnyel, hogy Verne Gyula Utazás a Föld középpontja felé című regénye bizony nem is volt akkora kamu, mint azt sokan hitték. Odalenn ugyanis egy komplett másik világ vár rá, dinoszauruszokkal meg ősi romvárosokkal – és lényegében ez még csak furcsa utazásunk kezdete. Nagyjából az első 10 perc.
Elvtárs a bajban
A játékot az a The Chinese Room fejlesztette, melynek fejlesztői az idén 10 éves Dear Estherrel kvázi megteremtették a sétaszimulátor műfaját, később pedig olyan remekműveket is letettek az asztalra, mint az Amnesia: The Machine For Pigs vagy az Everybody Gone To The Rapture. Mi a közös ezekben a játékokban? Hát, lényegében mind belső nézetes sétaszimulátor. Nos, ennek ellenére a Little Orpheus már ízig-vérig platformer, amolyan divatos 2,5D-ben, ahol csak az iránygombokat (bal-, illetve jobb), az ugrást, a guggolást meg a cselekvést kell nyomkodnunk és hirtelen már azon kapjuk magunkat, hogy végigvittük a játékot. A stáblista viszont ne tévesszen meg senkit, a Little Orpheus epizodikus formában működik, de ezeket nem online kell leszednünk, hanem eleve benne vannak a játékban. Egyfajta retró tévéműsor-feelinget ad ez az egésznek, amire rá is erősít a narrátor, valamint az, hogy Ivan Ivanovich épp a felettesének meséli el az egész kalandot, egy kihallgatáson, tehát lényegében a visszaemlékezéseit játszhatjuk újra, miközben hallgathatjuk kettejük – többnyire egész vicces és csipkelődő – beszélgetéseit.
A Little Orpheus egyáltalán nem nehéz, de cserébe legalább kellőképpen változatos. Oké, ez mondjuk, a játékmenetre kevésbé igaz, de a helyszínek iszonyúan sokszínűek és érdekesek, amiken nagyon könnyű elveszni. A retró sci-fi filmek rajongói odáig lesznek a buja dzsungelben tanyázó T-Rextől, vagy az ősi civilizáció építette várostól, viszont eljutunk majd fagyos jégmezőkre, forró sivatagba, a tenger mélyére, egy idegen bolygóra, sőt még egy bálna gyomrába is. Egy szavam nem lehet a változatosságra, ugyanis a Little Orpheus annyi csodálatos helyszínt vonultat fel, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Bár akadnak lopakodós szakaszok a játékban, sokszor kapunk adrenalinpumpáló menekülős részeket, sőt még QTE-szekvenciák is helyet kaptak – bár ezeknek sok értelmét nem láttam.
Könnyen fogyasztható kaland
Célunk egyébként, hogy megtaláljuk a Little Orpheus-t, a kapszulát, amelyben utaztunk, csakhogy számításainkat keresztülhúzza egy régóta halottnak hitt felfedező, aki az expedíciója sikertelensége után kvázi megkattant a világ eme rejtett zugában, szóval őt sem ártana megállítanunk, mielőtt az egész bolygót felrobbantja. A sztoriról ennyi bőven elég, a játékmenet igazából tényleg bot egyszerűségű, a látványvilág és a zene viszont megér még egy kis kitérőt. Megkapóan színes és stílusos a Little Orpheus képi világa, rengeteg látnivalóval, és a gyűjthető extrák miatt érdemes többször is nekifutni egy-egy szakasznak. Minden epizód több szakaszból áll ugyanis, de ezek hosszúsága alig pár perces, szóval egyetlen fejezet sem tart tovább, mondjuk, 20-25 percnél. A játékidő tehát kellemes, a zene pedig nagyon vidám, és az átdolgozott orosz dallamok jól illeszkednek a játékmenethez.
A Little Orpheus tehát egy kellemes kis platformer lett. Negatívumot nem igazán tudok kiemelni, néha talán egy picit nem egyértelmű, hogy a képen látható tereptárgyak közül melyik az, amelyikkel interaktálni tudunk, és melyik húzódik meg csupán a háttér részeként, de ez apróság. A The Chinese Room a sétálószimulátorok után a platform műfajban is abszolút helyt állt, alkotói pedig egy könnyed, kellemes kalandot hoztak el nekünk a Little Orpheus képében, melyet nem csak a RetroShock! csatorna kedvelőinek, de a retró sci-fi és kalandfilmek szerelmeseinek is szívből ajánlok!
