Csapjunk bele a közepébe és mondjuk ki: a harmadik FFXIII játék nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szomorú dolog ez, főleg annak fényében, hogy a Lightning Returns láthatóan mindent megtesz azért, hogy a rajongók elégedetten ragadjanak kontrollert. Itt van mindjárt a hősnő, Lightning, aki az FFXIII-ban még kőkemény katona volt, a második rész idejére kivett szabadságát viszont azzal töltötte, hogy isten bajnokává váljon, és 500 éves alvás után szexi páncélba öltözve hozza el a megváltást Nova Chrysalia lakói számára. Aztán, hogy még több otaku nedves álma váljon valóra, a történetet is olyan irányba kanyarították az írók, hogy az jobban megfeleljen a Final Fantasy közel három évtizedes hagyományainak. Van itt minden, a világ megmentésétől kezdve a lelkek értékének filozofikus boncolgatásán át egészen a szervezett vallások burkolt, de éles kritikájáig. És végül, de nem utolsósorban az eddig is kiváló harcrendszert abszolút csúcsra járatták a fejlesztők. Ha tehát valaki vérbeli Final Fantasy-fanatikus, jószerével első nap rohant a boltba megvásárolni a programot, hogy aztán hideg zuhanyként érje a szomorú felismerés: az impozáns egyveleg kedvelhető ugyan, de korántsem mestermű.
Nem kerek az óralap
Kezdetben csak a történet furcsaságai szúrnak szemet. Azok, akik nem játszottak a Final Fantasy XIII-mal és XIII-2-vel, már most jobb, ha egyszerűen továbblapoznak egy másik cikkre, mert semmi értelme megvenniük egy olyan játékot, aminek a sztorija nem képes megállni a saját lábán az előzmények ismerete nélkül. Viszont azon olvasók se bízzák el magukat, akik mindkét részt száz százalékra teljesítették, mert nekik sem lesz könnyű megemészteni a Lightning Returns zagyva forgatókönyvét. Az, hogy a korábban realista Lightningból lényegében egy messianisztikus alak lett, még a kisebb rossz. Még a többi szereplő jellemének felforgatását is elviselnénk (bár jómagam a depressziótól eszét vesztett Sazht sosem bocsátom meg a Square Enixnek), mert ha már minden áron ragaszkodni kell a Fabula Nova Crystallis univerzumhoz (a Final Fantasy XV is ezen mitológia része lesz), valahogy muszáj kavarni a szereplők fejével, különben hamar rájuk unnánk. Az viszont már nehezen csúszik le a torkunkon, hogy nagyjából félpercenként a szánkba rágják, hogy eltelt 500 év, mialatt senki sem öregedett, a világot pedig elkezdte bekebelezni a fekete pudingként bugyborékoló kozmikus Káosz, és nagyon-nagyon-NAGYON kevés idő áll rendelkezésünkre, hogy megmentsük a fásult emberiséget. A második résszel eposszá bővült Final Fantasy XIII lore-jához képest a Lightning Returns egy minden logikát pofán röhögő paródiának tűnik. Az első rész morális konfliktusa itt csöpögős melodrámává silányul, a XIII-2-t átfogó testvéri szeretet pedig óvodás picsogássá válik. Ráadásul a program teljesen komolyan veszi magát, ezáltal még nevetségesebbnek tűnik. Szóval, aki egy komor, érzelmes és intelligens történetet vár az FFXIII utolsó felvonásától, kezdésnek rögtön igyon egy pohár töményet!
Időhiány-játék
A Lightning Returns nem árul zsákbamacskát, a történet badarságai az első órában nyilvánvalóvá válnak, így már csak a játékmenet marad, mint utolsó mentsvár. Nova Chrysalián már csak négy helyszín van, amit nem olvasztott magába a Káosz, Lightninggal pedig e területek között ingázunk, hogy a fő küldetésszálat megoldva pontot tegyünk a világ végének ügyére. Yusnaan és Luxerion városai, az utolsó buja erdőségként megmaradt Wildlands, valamint a szörnyek uralta Dead Dunes sivatag igen eltérő hangulattal bírnak, és a ránk váró küldetések száma is jelentős. Hősnőnk közlekedhet vonattal, chocobóháton vagy teleporttal, és gyakorlatilag megkötések nélkül ugorhat fejest a történet különálló fejezeteibe. Ám van egy csavar, amivel mindig számolnunk kell, ha játszani kezdünk: az idő. A játék órája szerint hajnali hatkor véget ér az adott nap. Ekkor Lightning a Bárkának nevezett bázisra teleportál, legközelebb pedig csupán másnap reggel térhet vissza Nova Chrysalia kontinensére. Mivel azonban a történet elején csak hat nap áll rendelkezésünkre (ez később némileg kitolódik), hogy megmentsük a világot, ezért szednünk kell a lábunkat, különben elfogy az időnk és kezdhetünk mindent elölről. Na, jó, nem teljesen mindent: Lightning összes statisztikája, azaz életereje és manamétere megmarad. Az idő lejártát tehát úgy is fel lehet fogni, mint egy New Game Plus módot. Ugyanakkor az összes első napos küldetést újra meg kell csinálnunk, ergo a mechanika nem igazán kedvez a változatosságnak. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy kifejezetten monotonná teszi a játékélményt, ezen pedig a fantáziátlan küldetések csak tovább rontanak. A többségük sima „menj ide, öld meg ezt, keresd meg azt” misszió, amiket jó hosszan rágnak a szánkba, pont úgy, ahogy azt egy dögunalmas koreai tucat-MMORPG esetében szokás. Márpedig ez régen nagyon nem volt jellemző a Final Fantasyre.
Egyedül az időben
Talán feltűnt, hogy mindig csak egyes szám harmadik személyben beszéltem a hősről. Ennek oka, hogy nincs parti: a Lightning Returnsben egyedül Lightningot irányíthatjuk, a többi karaktert úgynevezett schematák helyettesítik, amik testre szabható szerepek. Kiválaszthatjuk bennük a viselni kívánt ruhát, az ékszereket, a fegyvereket, illetve a használandó képességeket, majd mindezt elmenthetjük, és kész is a shcemata. Az így létrehozott paradigmát aztán manuálisan választhatjuk ki harc közben. Minimum három ilyen karaktert kötelező készíteni, de összesen kilencet alkothatunk, amik a játékban fellelhető rengeteg tárgynak és skillnek köszönhetően bőven teret engednek a kreativitásnak. Van azonban egy bökkenő: a képességeket itt nem tapasztalati pontokkal szerezzük, mert olyanok nincsenek, a klasszikus értelemben vett fejlődés a múlté. Ehelyett pénzért vesszük, szörnyektől szerezzük, vagy a sztori kulcspontjain ajándékba kapjuk őket. Lightning statisztikáit a küldetésekkel lehet feljebb tornászni, szóval elméletileg fontos minél többet megoldani közülük, hogy a hősnőnk erősebbé váljon.
Noha a leírtak alapján úgy tűnhet, hogy rajtunk múlik, meddig tart a sztori, ez valójában tévedés. Bár végig lehet rohanni a főszálon (ha mind a 13 nap adott, akkor az kb. 13 órás időkeretet jelent), de ebben az esetben be kell érnünk Lightning alig növekvő statjaival, amikkel nem, vagy csak alig tudjuk legyűrni a főellenfeleket. Azaz jobb, ha felkészültök rá, hogy a játék rátok fogja erőltetni, hogy újra és újra nekiszaladjatok a küldetéseknek, mindig egy picit erősebb formában. A harcrendszer egyébként nagyon jó, még az FFXIII-2-ben látottnál is intenzívebb. A schematákhoz hozzárendelt négyféle cselekvés (ez lehet fizikai támadás, varázslás, gyógyítás vagy védés) egy gyorsan fogyó energiasáv függvénye, ez viszont egyedi, azaz ha egyikükből kifogyott a szufla, schematát váltva folytathatjuk a harcot, míg fel nem töltődik a többiekhez tartozó csík. Az így kisajtolható stratégiát tovább színesítik Lightning speciális képességei. Hősnőnk le tudja lassítani az időt, hogy egy pusztító ütéssorozatot vigyen be ellenfeleinek, naponta egyszer felgyógyíthatja magát, vagy akár el is menekülhet a harcok elől, ám ezek a tettek időt fogyasztanak, szóval érdemes csínján bánni velük.
Szakítsunk rá időt?
Paradox jelenség, mégis igaz, hogy minél többet játszunk a Lightning Returnsszel, annál jobban fog tetszeni, köszönhetően a harcrendszernek, a sokféle tárgynak és helyszínnek, az olyan apróságokról nem is beszélve, mint a kismillió cicomás ruhába öltöztethető Lightning. A játék tehát nem rossz. Épp csak az a baj vele, hogy abszolút nem kiemelkedő, holott a Final Fantasy cím nem is oly rég még egyet jelentett a JRPG-k csúcsával. Hiányoznak azok az idők, na!
