Mind gyermekek vagyunk. Álmodunk mesebeli földekről, életre szóló utazásokról és kalandokról, majd részünk is lesz azokban, miközben új területeket fedezünk fel. Így van ez a fantasztikus ThatGameCompany által készített, 2012-es Journey esetében is. A játék ugyanis valóban egy utazást mutat be számunkra… egy olyan élményt, amit garantáltan nem felejtünk el egyhamar. Ami azért fura, mert mellőz minden manapság divatos játékelemet. Nincs benne konkrét harc, nincs benne valódi bukás, csak és kizárólag a tapasztalat megszerzéséről szól, mialatt végigjárjuk a sivatagos, vagy éppen föld alatt húzódó, valamint havas és hegyekkel teli „pályarészeket”. Ezek igazából fejezetek a tapasztalatszerzésünk során, ahogy fejlődünk, egyre magasabbra jutva, szelve a levegőt.
Nem kell magadra maradnod
Bejárhatjuk a festményszerű tájat egyedül, de ahogy az életben, ezúttal is vágyni fogunk a társaságra, így ismeretlen, névtelen és arctalan sorstársak oldalán tesszük meg egy-egy lépésünket. Ha nem is fogjuk egymás kezét, bátorítjuk a másikat még akkor is, mikor a fagyos szél fúj minket hátrafelé a hóförgetegben. Csak egy apró kis hang segítségével kommunikálunk, de az bizonyos értelemben minden érzelmünket elárulja: boldogságunkat és bánatunkat. Utazópartnerünk nevét pedig csak a célba érve tudjuk meg.
Különleges érzések és élmények
Szavakkal nem lehet pontosan leírni, mit is nyújt, mit is ad igazán a Journey. Egy „lélekvándorlás” az élet virtuális síkságán? Könnyed felfedezés az elképzelésen túl? Csak egy ösvény, amit két óra alatt minden komplikáció nélkül bejárhatunk? Mindenkinek más lesz a végeredmény, mindenki másképpen éli meg ezt a nem mindennapi kalandot, és éppen ez a szép benne.
Bár a Journey nem az a típusú alkotás, aminél igazán számít, milyen gépen fut, mennyire van kihasználva a vas tudása, a PS4-es átírat mindenképpen jól sikerült, elvégre ha nem is tesz igazán hozzá az eredeti programhoz, annak érdemeiből sem vesz el. Egy picit talán finomabbak a körvonalak, minimálisan részletesebbek a formák, ezen kívül azonban lényegi változást nem láthatunk. De eleve nem a külsőről szól a játék, az ugyanis művészi formában került tálalásra, így szentesítve az eszközt.
A zene szárnyán
Mindezeknek köszönhetően azoknak ajánlható igazán a PlayStation 4-es változat, akiknek életéből kimaradt ez a remekmű, továbbá mindazoknak, akik nem tudtak betelni vele, ezért a generációváltást követően is elmerülnének monumentális pillanataiban. Mert hát nem kérdéses, hogy a Journey egyszerűsége ellenére (sem hagyományos történetmesélés nincs benne, sem érdemleges harc, küzdelem) is egy csodálatos, fantasztikus, érzelmekkel teli próbatétel, amin mindenkinek át kell esnie. Hogy lássa, mi van a homokdűnéken túl. Hogy lássa, mi van a mélyben. Hogy lássa, mit rejtenek a hegyek. Azután pedig ahogy megszólalnak a hegedűk, mi pedig eggyé válunk a széllel, hogy a levegő simogasson minket a repülés alatt, mely a fényben ér véget… érezzük azt, amit valahol mindvégig tudtunk, ami végig ott motoszkált a fejünkben: hogy mindannyian gyermekek vagyunk és álmodunk – akárcsak a ThatGameCompany fejlesztői, akik mindezt egy játék formájában mutatták be nekünk.
