A hackerkedésnél kevés monotonabb, unalmasabb, kevésbé játékszerű dolog létezik a világon, így ha valaki egy játék főszereplőjének egy hackert választ, tudnia kell, miként tudja úgy érdekessé tenni ezt a világot, hogy közben nem röhög fel bárki, aki valaha is szívatta már meg az iskolája honlapját egy egyszerű SQL-injectionnel.
Ez egy Unix, ezt ismerem!
A Hacknet fejlesztése 2011-ben indult, de csak most jutott el a kiadásig. Első ránézésre nehéz megérteni, miért, hiszen ennél egyszerűbb grafikájú játékot a nibbles.bas óta nem látott a világ. Persze ez sem véletlen, a játék ugyanis a hacker számítógépének monitorját szimulálja, a terminált, amin keresztül rákapcsolódik a világ számítógépes rendszereire, hogy a védelmi rendszert áttörve azt tegyen, amit csak akar. A képernyő egy parancssoros, karakteres részre, illetve egy leginkább böngészőre hasonlító, grafikus adatok megjelenítésére is képes felületre oszlik. Egy harmadik, vékony oszlop mutatja az éppen futó programokat és a szabad memória mennyiségét, és még van egy térképszerű felület, ahol az eddig megismert, illetve az épp támadott gépek helyét látjuk. Ennyi, mégis az év egyik legizgalmasabb játéka van előttünk.
A történet szerint kezdő hackerek vagyunk. Eleinte egyszerű feladatokat oldunk meg, szinte védtelen gépek felett vesszük át az irányítást, de ahogy haladunk felfelé a ranglétrán, úgy bővülnek a lehetőségek. Titkos hackertársaságokba léphetünk be, gonosz hackerek társául szegődhetünk, és kinyomozhatjuk azt is, hova lett a korábban olyan sikeres és híres társunk.
cd /log | rm *
A játék alapja, hogy parancssoros üzemmódban, parancsokat begépelve, Linux-szerű rendszerekben dolgozva próbáljuk megoldani a feladatokat. A küldetések általában arra kérnek minket, hogy a védelmi rendszer kiiktatásával lépjünk be egy rendszerbe, ott pedig változtassunk meg, töröljünk le vagy lopjunk el valamit (például egy híres, csirkehússal dolgozó étteremlánc titkos receptjét). A játék ezért több szempontból sem egyszerű. Egyrészt nem árt legalább a legalapvetőbb Linux-ismeret, vagy legalább az, hogy ismerd a tényt: van, mikor nem az egérrel kattintgatva irányítod a számítógépeket. Másrészt meglepően sokat, pontosan és gyorsan kell gépelni, parancsokat kapcsolókkal, könyvtárútvonalakkal – ha valaki használt még DOS-t, esetleg valamiért linuxos géppel szívatja magát otthon, nem érheti sok meglepetés, de ha még soha nem láttál terminálablakot, készülj fel, mert lesz mit tanulnod. A legfontosabb szabály (amit amúgy a kezdő rendszergazdák alkarjára is oda szoktak tetoválni): read the f*cking manual, azaz olvasd el azt a rohadt leírást. Ha ez megvan, és még mindig nem tudod, hogy működik egy parancs, kutass a neten. Végtére is hacker vagy, nem?
A játék azoknak is tartogat meglepetéseket, akik esetleg tudják, mit történik, ha beírjuk, hogy ls -la. (A játékban például kiderül, hogy azért közel sem teljesen építették át a parancsokat, az ls és az ls -la pont ugyanazt jelentik, pedig ugye...) Van egyfajta logika, amit meg kell tanulni, ami eleinte még lassan bepötyögve is jó, az később már gyorsan begépelve is csak neccesen lesz elég, és persze sokszor állít minket olyan fejtörő elé a játék, hogy hirtelen azt sem tudjuk, mihez nyúljunk. Például mikor az ellenséges hacker megbuherálja a gépünket, és kitörli a grafikus felület futtatásához szükséges fájlt. Tipp: vágjunk vissza, és lopjuk el azt, ami az ő gépén van!
Persze azért azt sem szabad elhinni, hogy a játéknak több köze van a valóságos hackeléshez, mint a focimenedzsernek Dárdai Pál egy napjához, de tény, hogy kivételes játék lett a Hacknet, még akkor is, ha a végeredmény egyelőre nem tökéletes. A fejlesztők felváltva veszik át a különböző díjakat és adják ki a durva bugokat javító javításokat, de mivel eleve nem is kérnek többet 10 eurónál, ez bőven megbocsátható nekik. Pláne ha tényleg elkészül a többjátékos mód és a moddereknek kiadott szerkesztőfelület. Akkor a Hacknet már tényleg majdnem olyan jó lesz, mint az Uplink volt 2001-ben.
