A legjobb bulikellék...

A hangszeres programok eddig is kiváló party¬játéknak bizonyultak, azonban a Neversoft ezen a téren is képes volt rátenni még egy lapáttal az élményre. A kezelést érintő újítás roppant egyszerű a maga nemében, de mégis zseniális. Képzeljünk csak el egy házibulit, ahol van legalább egy tucat ember, mászkálnak fel-alá, beszélgetnek, buliznak és ha épp úgy tartja kedvük, akkor Guitar Heroznak egyet. Régen ez úgy ment, hogy valaki elkezdett játszani, aztán ezt látva másnak is megjött a kedve, aztán felbukkant még két ember, akik szintén szerettek volna csatlakozni a játékhoz. Ilyenkor vagy az volt, hogy a későn észbe kapók megvárták, míg a szemfülesek végeznek, vagy nyomtunk néhány Quitet és elölről kezdtük az egészet. Nos, ennek „szenvedésnek” immáron vége, ugyanis már közvetlenül a főmenüből el lehet indítani a játékot, profilok nélkül, és egy szám közben egyetlen gombnyomással lehet csatlakozni a játékhoz, bármilyen, éppen kéznél lévő hangszerrel. Ha ez nem lenne elég, akkor ha meguntuk a zenélést, vagy éppen sürgős dolgunk támad a legkisebb helyiségben, ugyanígy kiléphetünk, a többiek pedig zavartalanul folytathatják a virtuális koncertet. Kiváló könnyítés még, hogy ebben a módozatban kedvünkre változtathatjuk a nehézséget is, méghozzá hangszerenként, azaz amíg mi azzal bíbelődünk, hogy kicsit egyszerűsítsünk vagy nehezítsünk a játékon, addig a többieknek nem kell megállni, a nüansznyi szünet csak minket és a hangszerünket érint, a képernyő többi részén reccenés nélkül folyik tovább a játék. Ebben a módozatban tényleg a színtiszta szórakozáson van a lényeg, ennek köszönhetően még a legbénábbak sem képesek kiesni, egy kevésbé tehetséges egyén tehát nem szakítja meg a gyakorlottak szórakozását. A dolog „hátulütője”, hogy a számokat a gép automatikusan adja be, nem mi választjuk (igaz, egyetlen gombnyomással továbbléphetünk a következőre), és ilyenkor nincsenek igazi értékelések sem – persze ez utóbbi egyáltalán nem baj, hiszen egy házibuliban nem az a lényeg, hogy ki hány százalékra teljesített, hanem az, hogy önfeledten szórakozzunk, arra pedig az eddig felvázolt megoldás a legalkalmasabb. Mindez persze még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a Guitar Hero 5 akkor kezdi megmutatni az igazi oroszlánkörmeit, mikor a már tapasztaltabb, több epizódot végiggitározott (dobolt és énekelt) játékosok elkezdik felfedezni a hagyományos játékmenetet érintő változásokat.

...és kihívás a profiknak.

Nagy összességében az alapok nem változtak, a GH5 gerincét még mindig a Career és Quick Play mód adják. Utóbbi nem szorul sok magyarázatra, itt kedvünkre gyakorolhatunk és játszhatunk a karrierben megnyitott számokkal. Az általunk kialakított banda életútját végigkövető játékmódozat viszont már átment néhány frissítésen, és örömmel számolunk most be nektek ezekről az újdonságokról. A játék egyik legnagyobb mókája, hogy mostantól nem kötelező a két gitáros, egy dobos, egy énekes felállás, olyan módon variáljuk a négy eszközt, ahogy kedvünk tarja (ez persze nemcsak a karrierre, hanem az összes többi játékmódra is igaz). Ha tehát négyen szeretnénk gitározni, akkor négyen fogunk, lehet akár három dobos és egy énekes, de ha éppen egy színtiszta karaoke bulira vágyunk, akkor akár négy dalospacsirta is nekifeszülhet a játékban található számoknak.

De nem csupán a hangszerek variálhatóságában újított a Neversoft, hanem sikerült tovább fokozni a karriermód játékélményét is. Már nem az a cél, hogy bizonyos egyre nehezedő számokat lejátszva jussunk el az újabb és újabb koncerttermekbe, nemcsak abból áll a megmérettetés, hogy minél profibban adjunk elő egy-egy számot, hanem most már minden dal tartalmaz egy külön challange-t, amelynek három (arany, platina, gyémánt) fokozata van. Ezek a kihívások mindig egy-egy hangszerhez kapcsolódnak (tehát csak az adott hangszerrel játszók tudják megoldani őket), és olyan feladatokra számíthatunk, hogy érjünk el 125 hibátlan pengetést (ez az arany fokozat, a platina 200, a gyémánt 400 ugyanebből a feladatból), nyomjunk le 150 lábdobot, tremolózzunk harminc másodpercig, tartsuk fenn a Star Powert ötven másodpercig és még sorolhatnánk az egyre nehezedő kihívásokat. Ha sikerrel vesszük az akadályokat, akkor egyedi cuccok válnak elérhetővé a számunkra, s ezekkel természetesen tovább turbózhatjuk és egyéniesíthetjük a bandánkat. A speciális elemek persze itt még nem érnek véget, hiszen minden helyszínen találkozhatunk bónusz feladatokkal, amelyek szintén extra cuccokkal ajándékoznak meg minket, a különbség itt annyi, hogy mi választhatjuk ki (egy korlátozott listából), hogy melyik számmal kívánunk megmérkőzni a program által felajánlott kiegészítőért, a szám eljátszása mellett persze itt is egy speciális feladatot kell teljesítenünk az extrákért. A játék tehát már nemcsak abban merül ki, hogy végigszaladjunk minden egyes számon, hanem figyelnünk kell a mellékes feladatokra is, hogyha igazán kiváló eredményeket akarunk elérni. Persze lehet játszani úgy is, hogy ezeket figyelmen kívül hagyjuk és csak a zenét élvezzük, de egy igazi megszállott Guitar Hero-s addig nem nyugszik, amíg be nem gyűjtött minden extrát, és ha valami, akkor ez igazi kihívás lesz, még azoknak is, akik korábban experten már eljátszották az összes számot. További poén, hogy az XBox verzióban a Live-os avatárunkkat is viszontláthatjuk a képernyőn gitárral vagy éppen dobverőkkel a kezében...

Mindenki mindenki ellen

Ha visszaemlékszünk, akkor a Guitar Hero 3-ban jelent meg először az a játékopció, hogy egy barátunkkal (vagy egy online játékossal) összeállva megmérkőzhettünk egymás ellen, méghozzá úgy, hogy közben borsot törtünk a másik orra alá. Természetesen ez a része sem veszett el a játéknak, csak kicsit átalakult. A tehetségünk összemérését szolgáló opció ezúttal a Competitive mód, ahol 2-8 játékos mérkőzhet egymás ellen – értelemszerűen a nyolc játékos úgy jön össze, ha online játszunk egy másik négy fős banda ellen. Ezen menüpont alatt összesen öt különböző versenyben vehetünk részt, az első a Do or Die, ahol három rontott leütés után a versenyző egy időre kiesik, így rengeteg pontot veszt, és értelemszerűen a végén a legjobb játékos viszi a prímet. A Perfectionist versenyben a szám szakaszokra van osztva, és az adott szakaszok alatt végzett teljesítményünk után kapjuk a pontokat, a végén itt is az nyer, aki a legjobb eredményt éri el. Az Elimination-t legalább hárman vagy többen érdemes játszani, ugyanis itt a program egy bizonyos ponton kiszórja a leggyengébb láncszemet, így hajtani kell, hogy mi legyünk a legjobbak és ne essünk ki a játékból. A negyedik, Streakers névre hallgató mérkőzés lényege, hogy minél tovább magasan tartsd a streak szorzódat, ezzel gyűjtve egyre több és több pontot. És végül itt van még a Momentum – csapatunk nagy kedvence –, amelynek keretében a program a játékos teljesítményéhez méri a nehézségi szintet, ha tehát elkezdesz mediumon játszani, és hibátlanul veszed az akadályt, akkor egyszer csak felgyorsul minden és fellépsz hard módba, ha itt is megállod a helyed, akkor jön az expert, ezt követően pedig az expert plus. Persze a rendszer nem csak fölfelé működik, hanem lefelé is, ha sokat bénázol, akkor a rendszer visszaléptet egy szintet, ilyenkor van időd szusszanni és újból felvenni a ritmust. Értelemszerűen ennél a versenynél is az lesz a nyertes, aki a végén a legtöbb pontot tudja felmutatni. Ezek a játékmódok eszméletlen szórakozást biztosítanak, és van bennük kihívás dögivel, hiszen néha másodperceken múlik, hogy végül ki fut be győztesnek.

Tökéletesre csiszolva

A belbecs mellett a külcsínre is jutott idő a Neversoft műhelyében, sőt, az egész rendszer sokkal inkább kézre áll, mint eddig bármelyik epizódban. Az egyes menükben mostantól az egész csapat vezérelhető egyetlen játékos által, így nem kell háromszor szólni a bambáknak, hogy „nyomd már meg a zöld gombot”, a csapat vezetője mindenkit egyszerre léptet be a játékba, és máris indulhat a móka. Apró de kiváló módosítás, hogy az egyes számoknál már a Guitar Hero ezen részében is látszik, hogy a hangszerek milyen nehézségre lettek kalibrálva. A gitártól a mikrofonig egy apró mutató jelzi, hogy mennyire kemény vagy éppen puha egy-egy dal, így az amatőrök és a profik is kedvükre tudnak csemegézni, mindenkinek garantálva lesz a sikerélmény és a szórakozás. Ezen felül tényleg szebb is lett a játék, már ami a zenélés közbeni animációkat illeti. Igaz ugyan, hogy épp ez az az elem, ami a legkevésbé számít ebben a programban, de azért mindannyian meglehetősen elégedettek voltunk, mikor a Garbage énekesnőjének, Shirley Mansonnak a tökéletesen lemodellezett alakja tűnt fel a képernyőn. Ugyanígy remekül néznek ki a sikeres előadásokat követő összegzések, ahol minden egyes játékos külön ki van emelve, így a játék során gyűjtött pontjainkon és százalékainkon túl még a fizimiskánkban is gyönyörködhetünk, ami főleg akkor jó, ha már számos egyedi cuccot aggattunk a bandatagjainkra.

Végül a legfontosabb: a zene

A cikk végéhez közeledve pedig eljutottunk a legfontosabb részhez, a játékban található zenékhez. Hiába ugyanis a töméntelen újítás, hogyha nincsenek olyan számok, amelyek kíséretében szívesen kipróbálnánk őket. Szerencsére a GH5 ezen a fronton sem vall kudarcot, a zenefelhozatal meglehetősen impresszív, és már a játék elején közismert számokra bukkanhatunk, így nem kell a játék feléig szenvednünk, hogy igazán ütős dallamokat hallhassunk. A teljesség igénye nélkül olyan előadók és zenekarok bőrébe bújhatunk, mint például a Queen, a Nirvana, a Garbage, Beastie Boys, Coldplay, Gorillaz, Kaiser Chiefs és még sorolhatnánk. Általánosságban elmondható, hogy még a kevésbé ismert szerzemények is abszolút játszhatóak, nagyon kevés olyan dallal találkoztunk, amelynél azt vártuk volna, hogy érjünk már a végére.

Mindent egybevéve abszolút meg vagyunk elégedve a Guitar Hero sorozat 5-ös számot viselő darabjával, hiszen a beltartalom magáért beszél, még a teljes szériát ismerő veteránok számára is tartogat élvezetes újdonságokat és új kihívásokat, arról nem is beszélve, hogy a zenés játékok világában új belépőnek számító játékosok számára nem is tudnánk ennél jobb választást ajánlani. A GH5 egyetlen szépséghibája, hogy a program csak szimplán vagy gitár kíséretében lesz megvásárolható, ez a csomag most nem kap super bundle kiszerelést, szóval azok tudják majd maradéktalanul kiélvezni minden opcióját, akik korábbról már rendelkeznek teljes felszereléssel (gondolunk most itt a gitár melletti dobszettre és mikrofonra). Ezt leszámítva tényleg bátran ajánljuk mindenkinek, és megjegyeznénk, hogy ez már tényleg az a játék, amit nem érdemes egyedül játszani, mert az igazi hangulat 3 másik ember társaságában jön elő...