GRID Autosport teszt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy angol fejlesztőcsapat, a Codemasters, amely egyre-másra dobta piacra a különböző autós játékait. Istállójuk legszebb telivérei a Colin McRae skót raliversenyző nevével fémjelzett sorozat példányai voltak, egészen addig, míg a címadó sportoló megannyi világbajnokság és évtizedes, fényes karrier után tragikus körülmények között jobblétre nem szenderült. Noha a repülő skót halála némileg betett a Codemastersnek, a derék angolok úgy döntöttek, e szomorú história tökéletes katalizátora lehet egy új generáció megszólításának. Így született meg a kétezres évek második felének talán legmeghatározóbb multiplatform autós szériája, a Colin McRae Rallyből eredő, ám annál jóval lazább DiRT, és aszfaltpályás testvérkéje, a GRID. Utóbbi kultikus mérföldköve a modern félszimulátoroknak – épp ezért fájt oly nagyon, hogy a Codies öt teljes évig váratta rajongóit a tavalyi GRID 2-re. Bár a folytatás láttán repesett a szívünk, a fejlesztés a tervezettnél hosszabbra nyúlt, kimerítve a lovarda kincstárát. Éppen ezért nem lehetett sokáig pihentetni az új csodaparipát, fáradtan is ki kellett zavarni a pályára, hogy fusson még pár kört, hátha lesz olyan buta bukméker, aki hajlandó fogadásokat kötni rá. Más magyarázatot legalábbis nem találok a GRID Autosport létezésére, ami a sorozat eddigi leggyengébb része. Hiába, a legjobb lovakat sem lehet a végtelenségig szteroidozni.

Szemből telibe

Na, ennyi lovacskás hasonlat talán elég hozzá, hogy csak az maradjon velünk, aki tényleg arra vágyik, hogy álmait lerombolva, négy hosszú oldalon keresztül bizonyítsam be neki: az Autosport bizony nem az, amit a GRID címtől elvárna az ember. Már rögtön a játék elindítása után szembesülünk a GRID 2-höz képest fájóan puritán körítéssel. Noha az előző részben bemutatott háttértörténet sok vizet tavaly sem zavart, azért mégiscsak alapot szolgáltatott a versenyek sorrendjéhez. A GRID Autosportban viszont semmi ilyen nincs, csak rányomunk a karriert jelképező, babérkoszorús ikonra, és bumm, máris a nagybetűs pilóták között találjuk magunkat. Mármint szó szerint nagybetűsek, lévén a játék valamiért minden fiktív nevet csupa nagybetűvel ír – nem tagadom, szinte megalázva éreztem magam, amiért az én nevemnek csak a kezdőbetűi voltak nagyok, szóval ajánlom a Caps Lock bekapcsolását a mentésfájl megalkotásakor.

A karriermód a GRID Autosport gerincét képezi, sőt, ez az a komponens, amiben a sorozat egyedüli nagy újdonságával találkozhatunk. Mivel a korábbi GRID-eket sokszor érte az a vád, hogy a ranglétrán való felkúszás kicsit unalmas, a Codemasters úgy döntött, hogy a GRID 2-ben bemutatott rajongói rendszert kidobja a kukába, és helyette visszahozza az unalomig ismert szintlépést, annyi különbséggel, hogy a virtuális pilótáknak nem egy, hanem mindjárt öt diszciplínában kell bizonyítaniuk rátermettségüket. Ezek közül az első és leginkább kidolgozott nem meglepő módon a Touring mód, ami a klasszikus túraautó-bajnokságot takarja. Bezuttyanunk egy menő ötajtós verda volánja mögé, és igyekszünk a célra törni – tudjátok, a szokásos. Az Endurance már egy kicsit érdekesebb: éjszakai versenyeken vehetünk részt nagy teljesítményű gépeket vezetve, a cél pedig az időlimit teljesítése, méghozzá úgy, hogy az abroncsok ne kopjanak el idő előtt. És persze az sem árt, ha jó helyezést érünk el. Mielőtt még rákérdeznétek, hogy máskor is figyelnünk kell-e a gumikra, elárulom, hogy a GRID világában az abroncsok csak éjszaka kopnak, tehát a válasz nem. Az Open Wheel módban formulaautókkal száguldozhatunk, néha megszakítva a monoton porszívózást egy-egy C-kategóriás versenyautós szakasszal. A Tuner versenyek a driftelés szerelmeseit kényeztethetik, a Street pedig utcai megmérettetéseket takar, de természetesen a GRID szellemében a körítés itt is professzionális, azaz szó sincs Need for Speed-szerű állatkodásról. Amikor pedig már mind az öt diszciplínában eredményesek lettünk, megnyílik előttünk minden autóversenyző álma, a GRID bajnokságsorozat, ami egy igazi vegyes felvágott. A karriermód az Autosportban tényleg tartalmasnak mondható, összesen 30-40 óra színtiszta száguldozás vár ránk, ami csak tovább nő, ha javítani kívánunk a korábbi eredményeinken.

Volt egyszer egy féklámpa

A koncepció klassznak tűnhet, de valójában bűzlik a rászáradt gázolajtól. A karriermód felépítéséből adódik ugyanis, hogy azokat a versenyeket is kénytelenek vagyunk végigszenvedni, amiket teszem azt, utálunk – mint jómagam a driftelést, amiben nem elég, hogy béna vagyok, de szórakoztatónak sem találtam soha. A legtöbb mai autós játékban opcionális teljesíteni az eventek többségét. Nem úgy, mint az Autosportban, ahol csak akkor nyílnak meg előttünk a GRID-bajnokság futamai, ha legalább 3-as szintre fejlődünk az összes versenykategóriában. Ebből már kitalálhattátok, hogy a játék diszciplínánként külön méri a szinteket, és ahhoz, hogy mind a három GRID-esemény elérhető legyen, 3-as, 6-os és 9-es szintekre kell feltornáznunk magunkat. Ez hosszú távon frusztrálóvá és unalmassá teszi a játékot, amire csak rátesz egy lapáttal a már korábban is emlegetett puritanizmus, mely sajna a menükön túl a játékélményre is kiterjed.

Hiába választunk ugyanis a versenyszezonok elején csapatot, az ajánlatok között alig akad különbség, a rádión időről időre fülünkbe böffenő koordinátor pedig ugyanazon az unott hangon mondja ugyanazokat a szavakat. Ja, hogy előzőleg még az Intelnél voltunk, ez meg most a Razer? Hát, tudjátok, hogy van ez, a segítők gyakran váltanak munkahelyet… A csapatneveket egyébként nem én találtam ki, a GRID Autosportban olyan ritka vendég a hivatalos licenc, mint NASCAR-versenyen a négydiplomás professzor, így a Codemasters jobb híján azokat a cégeket pakolta a programba, melyeknek a logója amúgy is feltűnik a töltőképernyőn. Nem mintha ez baj lenne, végül is mindegy, hogy Red Bull vagy Kicker matrica van az autón, ha a versenyzés és az eventek felépítése megadja a kellő löketet. Itt azonban nem ez a helyzet. A GRID Autosport az első 3-4 órában mindent megmutat magából, és onnantól fogva már csak a nehezebb versenyesemények erősebb autói miatt érdemes játszani. Még egy nyavalyás győzelmi animáció sincs, ha esetleg elsőként futunk be, mi több, a sok álláscserébe belefásult koordinátor ugyanolyan savanyúan gratulál az első helyhez, mint amikor azt mondja, hogy utolsó voltál, és buktad az év végi bónuszt.

Csapattársat szívatni élvezet

A jellegtelen felépítésnek persze megvan az a minimális varázsa, hogy közelebb áll a valósághoz, mint mondjuk egy Forza vagy NFS karriermódja. Tetszetős ötlet például, hogy zöldfülű versenyzőként még egy csapat sem várja el tőlünk, hogy azonnal világbajnokok legyünk, hanem viszonylag hiteles célokat tűznek ki elénk, mint mondjuk egy pontszerző hely elérése, vagy a 8. helyezés a szezon végén. Szintén kellemes meglepetés, hogy a GRID 2-ből származó riválisrendszert nem kukázta a Codemasters. A dolog lényege, hogy a játék kiválaszt egy képességeinkhez közel álló konkurens pilótát, akinek a legyőzése minden másnál magasabb prioritást élvező feladattá válik. Ha jobb helyen érünk célba, mint a riválisunk, az már fél győzelem, akkor is, ha ő mondjuk 11. volt, mi pedig csak tizedikek lettünk. Furcsamód ez a valóságban is így működik, és csak a legnagyobb versenyzőlegendák szokták a dobogó első helyét célba venni minden futamon. S ha már a valóságnál tartunk, egy versenyistállóba nem egy, hanem minimum két pilóta tartozik, akik egymást segítve próbálják öregbíteni a csapat hírnevét. Az Autosportban is kapunk egy társat magunk mellé, akinek alapvető utasításokat adhatunk – kár, hogy az új GRID életszerűsége ezen a ponton szűnik meg véglegesen.

„Srácok, ez most a Showdown?”

Simán el tudom képzelni, hogy a belcímben szereplő idézet elhangzott a fejlesztés végső szakaszában valamelyik codemasterses fejlesztő szájából, mert a mesterséges intelligenciát nem sikerült megfelelően bekalibrálni. Félreértés ne essék, a virtuális pilóták nagyon jók – mondhatni túl jók, és azt hiszik, hogy roncsderbin vesznek részt, nem pedig klasszikus aszfaltszaggatáson. Bár a játék steames leírása szerint az MI tőlünk tanul, ennek én nem sok nyomát találtam az Autosportban, ugyanis teljesen mindegy, milyen futamot mentem, miféle autóban ültem, vagy mennyire tartottam magam a szabályokhoz, a többi versenyző kíméletlenül lökött le az útról, meg sem próbálva elkerülni az ütközést. Ez a túraautók esetében még elmegy benzines szódával, de amikor egy SCCA-kategóriás, nyitott kerekű seggrakétában ülve tanít meg JOHN POWER svéd pilóta repülni, azért felmerül bennem a kérdés, hogy a bétatesztelők vajon hány valódi versenyt láttak a tévében.

A játék furcsa tulajdonsága továbbá, hogy mindössze egyetlen versenyszabályt ismer: ne, ismétlem, NE csússz ki a fehér pályavonalról! Vagy de, csak akkor kapsz egy büntetést, ami azt jelenti, hogy öt másodpercig nem adhatsz gázt. Már ha tényleg megkapod, mert a GRID Autosport pályabírója kissé hektikusan osztja a piros zászlókat. Az pedig, hogy kilöksz négy konkurenst a pályáról, akik közül kettő szörnyethal egy brutális balesetben, már egyáltalán nem zavarja a derék öreget. A legdurvább viszont kétségtelenül a már emlegetett csapattársnak adható „Attack” parancs, ami szó szerint támadást jelent: ilyenkor barátunk és bajtársunk az életét kockáztatva rohan bele az ellenfelekbe, így segítve bennünket a jobb pozíció elérésében. Kösz TOM, az a 2 pont simán megérte az életedet!

Minden más a régi

Mindez persze csak akkor probléma, ha az ember hisz a marketingeseknek, és a karriermóddal tölti el a legtöbb idejét. A multiplayer ugyanis teljesen rendben van: létrehozhatunk versenyklubokat, saját bajnokságokat, választhatunk egy csomó autó és járműkategória között, és hála a GRID 2-ben bemutatkozott RaceNet nevű közösségi hálónak, azonnal feltölthetjük visszajátszásainkat a YouTube-ra, hogy szert tegyünk pár hús-vér riválisra is, akik mindent el fognak követni, hogy legyőzzenek bennünket. Nem romlott el, ne javítsd meg, ugyebár.

Ez esetben pedig már csak az Autosport teljesítménye görbítheti lefelé a szánkat: annak ellenére, hogy az új GRID külalakja itt-ott a GRID 2 grafikai átlagszínvonalát is alulmúlja, a gépigény csak nőtt, az általam használt ASUS gamer notebookon (egy G75VX-ről van szó) például csak komoly butítások után tudtam elérni a játszható sebességet. Az autómodellek nem rosszak, de a pályák sterilitása, a halálosan gagyi 3D-s nézősereg, vagy épp az időjárási effektek teljes hiánya további fanyalgásra készteti az embert. A beígért belső nézet pedig gyakorlatilag egy vicc, a műszerfal kidolgozása alulról súrolja a Gran Turismo 5 színvonalát, Bate szerint pedig még a Watch Dogs járgányainak belső terei esetében is jobban megerőltették magukat a grafikusok. Ezenfelül nincs tükör sem, a mögöttünk jövőket egy-egy fehér nyilacska jelzi csupán. A zene teljes hiánya és a motorok nevetségesen magas hangja ezek után már szinte említésre sem érdemes apróságnak minősül.

A vezetési élmény, az arcade-be hajló, ám azért még mindig valós elemekből építkező fizika, az egykor forradalomnak számító, ma viszont már általános idő-visszatekerés, az autók és pályák száma, vagy épp a törésmodell, mind-mind rendben vannak… de az a helyzet, hogy ezek a játékelemek a korábbi GRID-ek örökségei, és az Autosport az égvilágon semmit nem ad hozzá a már ismert recepthez.

Diszkvalifikálva

Nem hittem volna, hogy eljutunk idáig, de a GRID mára ugyanolyan kiherélt és hangulattalan autós széria lett, mint a DiRT vagy az F1: jön egy új rész, megyünk benne pár kört, örülünk a fejünknek, majd miután a multira is ráununk, a büdös életben nem indítjuk el többet a programot. Pedig a játék maga végül nem lenne rossz, a sorozat korábban már működő ötletei ezúttal is lekötnék az embert, csak épp az a szükséges plusz hiányzik, ami miatt a GRID 2 után is azt mondanánk, hogy oké, ezt vegyétek meg nyugodtan, mert megéri az árát. Sajnos azonban nem ez a helyzet: ha a GRID Autosport 20 eurós alkotás lenne, akkor nem lennék ennyire szigorú vele szemben, mint ahogy abban az esetben is elnézőbbnek mutatkoznék, ha a címben nem lenne benne a nyilvánvaló vásárlófejés miatti GRID-szócska. A Codemasters viszont teljes áron kínálja a programot, én pedig csak a fejemet tudom csóválni, hogy nem-nem-nem, nem lesz ez így jó. Reméljük, hogy a Codies csak ideiglenes elmezavarban szenved, és nemsokára visszarázódik a megszokott mederbe, ám addig is tessék fenntartásokkal kezelni a termékeit, mert ha túl sokat vártok tőlük, csalódás lesz a vége. Főleg azok után, hogy egyre több Project CARS videó lát napvilágot, melyeket örök ismétlésben is élvezetesebb nézni, mint a GRID Autosporttal játszani.