A nyári Arcadegeddon kritikám során már megénekeltem az IllFonic csapatának tragédiáját, miszerint hiába kaptak lehetőséget, hogy jobbnál-jobb, ikonikus filmeket keltsenek életre asszimetrikus multis címként, a sikerhez mindig hiányzott valami. Bíztam benne, hogy az Arcadegeddon könnyed kitérőjének tapasztalataival, illetve a Péntek 13-nál és a Predatornál jóval lazább témájú Szellemirtókkal beteljesül majd a “három a magyar igazság” elve főleg, hogy a Gamescomos próba után Böjtinek tetszett is a játék. A teljes változat nyúzását követően viszont sajnos ugyanaz a problémám, mint az IllFonic korábbi játékaival: jó az alap, jók az ötletek, a végeredmény mégis valahogy hiányos.
Elő a protonsugarakkal és az ektoplazmával
A Ghostbusters: Spirits Unleashed bizonyos szempontból tekinthető a legutóbbi mozifilm, az Örökség folytatásának is, ugyanis ott veszi fel a fonalat, hogy Ray (Dan Aykroyd) és Winston (Ernie Hudson) újranyitják az ikonikus irodát, és zöldfülű szellemirtók toborzásával elkezdik újjáépíteni vállalkozásukat. Karakterünk is az újoncok egyike, aki azonban hamarosan kénytelen szembeszállni az egykori szellemirtók egy korábbi, bosszúszomjas ellenfelével, mely kitör a tartályból. A történet felépítése hasonló az Arcadegeddonban látotthoz: folyamatosan teljesítjük a megbízásokat, opcionális kihívásokat szellemirtóként – a második fejezettől akár az ellenük küzdő szellemként is –, nyitogatjuk az új kozmetikai tárgyakat, felszereléseket, szinteket lépünk, aztán egy-egy átvezető jelenet továbblendíti a narratívát.
A felütés maga iszonyatosan hangulatos, minél inkább szerette valaki a Szellemirtókat – legyen szó a filmekről, rajzfilmekről vagy képregényekről –, annál nagyobb élmény Aykroydot és Hudsont hallani közismert szerepeikben, illetve először beindítani a protonfegyvereket. A pályákon a szellemirtók feladata értelemszerűen levadászni a kísértetet, melynek négy élete van az egyszeri visszatérésre alkalmas ghost riftek formájában, melyek akár idő előtt meg is semmisíthetők. Szellemek tekintetében öt fokozatosan megnyíló, eltérő képességekkel bíró típusból választhatunk, feladatunk pedig az adott pálya “kísértetjárás” mérőjének kimaxolása a különböző tárgyak megátkozásával, illetve a civilek elkergetésével, akiket a szellemirtók egyébként lenyugtathatnak. Ha sikerrel járunk, a négy szellemirtónak marad még egy utolsó esélye arra, hogy egy rövid időintervallumon belül elkapjanak, ám ha még ekkor sem sikerül, akkor a szellem győz.
Esélytelen szellemek
Igen, papíron mindez remekül hangzik, a bökkenő viszont hasonló forrásból származik, mint a Predator: Hunting Grounds esetében. Abból, hogy a szellem esélyei meglehetősen csekélyek a négy játékossal szemben, főleg akkor, ha azok magasabb szinten, már felturbózott felszerelésekkel, gránátokkal, megnövelt hatósugarú PK detektorral és egyebekkel vágnak bele a küldetésbe. Az újdonság, a lelkesedés és a hálás alapból eredő lendület durván pár óra után alábbhagy, ekkorra ugyanis – hacsak nem egy kimagaslóan kompetens és gyakorlott szellemmel kerülünk össze – a teljes bevetés és irtás akár kevesebb mint öt perc alatt is abszolválható. A játékmenet szellemként (függetlenül attól, hogy melyik típust választjuk) lényegében egy idegőrlő, unfair bújócskává egyszerűsödik minden alkalommal, míg szellemirtóként a kihívás hiánya okoz problémákat. Mindemellett az összesen öt pálya sem kínál túl nagy változatosságot.
Ezeket pedig sajnos nem ellensúlyozza, hogy a kissé rajzfilmes, cell-shaded grafika jól áll a játéknak, a Szellemirtók hangulat hatásosan átjön, és a crossplay jóvoltából másodpercek alatt lehet meccset találni, de ha esetleg szólóznánk, még a botok is meglehetősen kompetensek. Alapvetően maga a játékmenet válik ijesztő gyorsasággal monotonná, ami ráadásul könnyen elkerülhető lett volna, ha a fejlesztők jobban átgondolják, milyen játékszereket is biztosítanak a szellem számára és hogyan növelik a kihívást a magasabb szintek elérésével.
Ebben a formában a Ghostbusters: Spirits Unleashed egy free-to-play játéknak érződik, melyben a játékos szinte keresné a megnyitható, feloldható új elemeket, amelyek izgalmasabbá tennék a receptet, de itt hiába fizetett már érte, nincs plusz battle pass, ennyi az egész. Ahogy azt az Arcadegeddon esetében is kihangsúlyoztam, bővítésekkel, DLC-kel rengeteget ki lehetne még hozni a dologból, és elég lenne akár pár, keményebb kihívást kínáló játékmóddal kiegészíteni a képletet, esetleg kicsit több esélyt adni a szellemeknek. Csak épp kérdés, hogy a játékosbázis kitart-e addig, amíg ezek egyáltalán megérkeznek. Jelen formájában ugyanis hiába a nagybetűs Szellemirtók hangulat, ez bizony elég kevésnek bizonyult.
