Be kell valljam, sokat gondolkoztam azon, hogy a Frostpunk legújabb, tartalmilag igencsak méretesnek nevezhető kiegészítőjéhez hasonló tesztet írjak-e, mint amilyet az alapjátékhoz kanyarítottam. Végül arra jutottam, hogy az a poén már egyszer el lett lőve, szóval maradunk a hagyományosabb megközelítésnél. Annál is inkább, mert a The Last Autumn is csupán itt-ott változtat a játékon, javarészt a már bejáratott rendszereket ismételjük újra – mégis sikerült neki az, amit én egy újrázós naplóbejegyzésben nem tudtam volna összehozni: elég csavart vinni bele ahhoz, hogy ne legyen önismétlő.
Itt van az ősz, itt van újra...
Az alapfelállás ugye adott: nyakunkon a globális lehűlés, amivel kapcsolatban még a döntéshozók sem tudtak konszenzusra jutni, hogy hisznek-e benne vagy sem, de a biztonság kedvéért felkészülnek rá, jobb félni mint megijedni alapon. Liverpool városa számos más brit nagyvároshoz hasonlóan több lehetséges helyszínre evakuálná a lakosságot, mi a 113-as helyszín Generátorának építéséért felelős brigádot fogjuk vezetni. A tetthelyre hajóval érkezünk, éppen csak az alapok lefektetéséhez elegendő nyersanyaggal és munkáskézzel.
Kikötésünk pillanatában pedig azonnal elkezd ketyegni egy óra, illetve nem is egy, hanem kettő. Egyrészt a megbízónk határidőhöz köti a generátor egyes építési szakaszainak kivitelezését, másrészt lassan, de biztosan jön a viszonylag kellemes 10 C°-ot leváltó, durván erősödő fagy is. Első dolgunk a kutatás-fejlesztés beindítása, majd az anyaországgal való szállítmányozási útvonal megnyitása lesz, csak ezután érünk rá olyasmivel foglalkozni, mint dolgozóink elszállásolása vagy kajával való ellátása. Ha tehát a műhely és a dokkok, valamint a távközlési állomás is megvan, akkor mindennel el leszünk látva: a dokkokba rendelhetünk szenet, fát, acélt, míg az ezeket összeszedő munkáskezeket, valamint a magasabb szintű épületekhez nélkülözhetetlen gőzmagokat távírón rendelhetünk.
A kiásott bazi nagy lyuk tetejére építjük meg a feltörő gázokat és hőenergiát hasznosító generátort, összesen négy lépcsőben, melyek mindegyike új nyersanyagokat (támasztógerendákat, szellőztetőket és acéllemezeket) követel meg. Ezeket mi fogjuk legyártani a kifejlesztett és célnak megfelelő gyárakban, majd összeállítani részegységenként. Összesen négy szakaszra és hét egységre bonthatjuk a legyártandó cuccokat, ezek nyersanyagszükségletét pedig egy külön fülön megszemlélhetjük, és bizony nem is árt szemmel tartani, mert amennyire csak lehet, érdemes előre felkészülni és idejekorán kifejleszteni, majd felépíteni a következő gyárat, amiben megindítjuk a termelést.
Munkásforradalom
És ha a projekt határidőre való elkészítése már nem tűnik nagy kihívásnak, akkor sem kell aggódni: életünket megkeserítik majd nélkülözhetetlen munkásaink, holmi munkavédelmi szempontok bevezetésének kikövetelésével és sztrájkkal való fenyegetéssel. Ami persze valahol érthető, főleg azok után, hogy a feszített tempó miatt rendszeresek a balesetek és a már említett feltörő gázok sem éppen tesznek jót az egészségnek. A munkahely veszélyessége amúgy közvetlen hatással van a sztrájkfaktorra is, melyet menet közben hozott döntéseink és intézkedéseink befolyásolhatnak tovább.. Itt jön képbe a már ismert törvénykönyv, mely ezúttal adminisztrációs és idővel munkafülekre lesz bontva. Előbbin a hétköznapok, utóbbin pedig munkásaink (avagy mérnökeink) ügyes-bajos dolgait tudjuk többé-kevésbé rendezni a rendeletekkel, az alapjátékból már ismert módon a "melyik ujjamba harapjak" dilemmával megspékelve. Az elégedetlenség leszorítása mellett most a remény helyett motivációt kell alárendeltjeinkbe verni: a kérdés, hogy ez mennyi erőszakot, hazugságot vagy éppen emberéletet ér meg.
Egy ponton pedig el kell döntenünk, hogy a proletárforradalom élére állunk-e vagy a mérnökök szempontjait helyezzük előtérbe – hosszabb távon természetesen mindkettő súlyos következményekhez vezethet. Számomra egyértelmű volt, hogy proliterrort vezessek be a végére (Böjti és Alice nem röhög!), de ugyanúgy járható út az értelmiség támogatása is. Ha mindezeket az akadályokat sikerrel vesszük, és a 45. nap előtt sikerül végezni az embertpróbáló projekttel, még mindig dönthetünk úgy, hogy a már ismert fejlesztéseket (hőcserélő, túlhajtás stb) is a generátorra aggatjuk – ezzel növelve a jövendő kolónia maximális méretét és túlélési esélyeit.
Fagyos éjszakák
A The Last Autumn egy, az alapjátékhoz méltó kiegészítő lett, melyen keresztül jobban megismerhetjük a világot, és betekintést nyerünk az előzményekbe is. És ha lehet, még jobban értékeljük majd következő végigjátszásunkkor kolóniánk szívét, a generátort, melyért nem egy ember adta életét már jóval azelőtt, hogy a fagy áldozatokat követelt volna. A játékot kedvelőknek melegen ajánlott elbúcsúzni az utolsó ősztől, mindenki másnak pedig az alapjátékot ajánlanám újra figyelmébe, ha kicsit is fekszik a menedzsment műfaj.
