Képzelj el egy világot, amiben egyik-napról a másikra elveszthetsz mindent. A munkádat, a kollégáidat, a jogodat a vásárlásra, a fegyverviselési engedélyedet, sőt mi több, az identitásodat is. Mindezt csak azért, mert a cég, aminek dolgoztál, becsődölt. A Foreclosed világ ilyen, és Evan Kapnos pontosan ilyen reggelre ébredt. A munkahelye megszűnt létezni, a kollégáit meggyilkolták, őt is meg akarják ölni, a bankok pedig el szeretnék árverezni az identitását az implantátumaival együtt. De Kapnos ahelyett, hogy magzatpózba kuporodva a takaró alá bújna, inkább elindul, hogy kiderítse, ki rondított bele a reggelébe.
Erős kezdet
A Foreclosed érdekes játéknak indul. A világa a cyberpunk zsáner legjavát nyújtja, amit megfejelték a képregényes stílussal. Utóbbit az Antab Studio nagyszerűen kiaknázza. Nem csak az átvezető animációk lettek így megoldva, hanem a játék során is gyakran találkozunk azzal, ahogy hősünk A-ból B-be haladva ugrál a képkockák között. Közben a gondolatai szövegbuborékokban jelennek meg, a fegyverropogás mellé meg öblös nagy betűkkel írják ki azt, hogy BOOM-BOOM!
A fejlesztők ráadásul néhány kevésbé egyedi, de első látásra szórakoztató elemmel is feldobták a játékot. Ilyen Kapnos fejleszthető implantátuma. Ezzel törhetünk fel ajtókat és számítógépeket, ez teszi lehetővé, hogy lebegtessük a tárgyakat vagy felrobbantsunk valamit a környezetünkben. Illetve ezzel hajthatunk végre stealtkill-t és ez irányítja a fegyverünket is.
Megfelelve a mai követelményeknek, eme implantátum fejleszthető, így menet közben feloldhatunk pajzsot, amely védi az elménket, vagy távsebzést, amivel kiüthetjük az ellenségeinket. A fegyvert is tápolhatjuk, szerezhetünk hozzá sorozatlövő funkciót, páncéltörő és robbanó lőszert, és így tovább. Ez papíron jól hangzik, ideig-óráig még érdekes is, ám sajnos a fejlesztési lehetőségek száma igencsak csekély. Ezt úgy-ahogy kompenzálja az, hogy a fegyver és az implantátum csak pár képességet tud egyidejűleg kezelni. Szóval át kell gondolni, hogy mit pakolunk be az aktív slotokba.
Ráadásul az implantátumot nem is használhatjuk akármeddig. Minden képesség, amit bevetünk, hevíti. Ha túlmelegszik, Kapnos egy pár másodpercig magatehetetlenné válik, és talán írnom sem kell, hogy ez eléggé egészségtelen egy tűzharc kellős közepén. Ám ha ezt még túl is éljük, a képességek az újratöltődésig használhatatlanok lesznek. Szóval csak csínján a képességekkel, mert még senkinek sem tett jót az, ha egy fémdarabka felforrt az agyában.
A fejlesztéseket – mit ad isten – XP-k gyűjtögetésével oldhatjuk fel, amit a játék bőkezűen osztogat, épp csak nem jár a lélegzésért. A pályákon még rejtett energiacsomópontokat is találhatunk, amiket feloldva extra XP-t kaphatunk. Emellett rengeteg puzzle-t kell megoldanunk, amik egy része telekinetikus képességeinkhez kötődnek.
Mint látható, van itt minden, mint a búcsúban. Fejtörők, RPG elemek, látványos képregényes stílus, hekkelés, akció és lopakodás, sőt még a párbeszédekbe is van beleszólásunk. És talán pont ez a baj. Hiába a sok-sok játékelem, ha közben mindegyik csak felületesen van kidolgozva.
Gyenge folytatás
A Foreclosed éppen emiatt nem képes összeállni egy szórakoztató játékká. A leggyengébb láncszemnek az MI-t jelölném meg, ha lenne. A fejlesztők e hiányosságot túlerővel és pályáról pályára erősödő ellenfelekkel próbálták kompenzálni, sikertelenül.
Mivel minden ellenség vagy egy helyben áll vagy szép lassan sétálva fegyverünk elé araszol, a harcok nem jelentenek kihívást. Elég bebújni egy tereptárgy mögé, és az aréna jellegűen felépített pályákon nyüzsgő összes ellenfelet megölhetjük egy karcolás nélkül. Bár, ha megsebez minket egy eltévedt golyó, akkor sincs ok pánikra, csak pár másodpercig vissza kell húzódni a fedezék mögé, és újra fittek leszünk.
Sajnos a történet az érdekes felütés ellenére szintén unalmas. Kapnosnál egy halom faforgács is érdekesebb jelenség, ennek hála egy másodpercig sem tudunk együtt érezni vele. Az eseményeket rezignáltan kommentálja, de legalább azt kemény hangon teszi. Már, amikor megteszi, mert a párbeszédek során csak annyira szószátyár, mint Gordon Freeman. És ha már a párbeszédeknél járunk, egyik-másik mondat hallatán én éreztem magam kínosan, olyan gyerekesek és klisések a diskurzusok. Az már csak a hab az unalom tortáján, hogy bár beleszólásunk van a beszélgetések menetébe, ezzel semmit sem befolyásolunk.
Mindezt csak tetézi, hogy a Foreclosed irányítása rémes, főleg billentyűzetről, amit természetesen nem lehet opciózni, mert hát miért is lehetne… A képregényes stílusnak hála sok jelenet rögzített kamerával lett megoldva, amitől én személy szerint már az első Resident Evilnél is idegbajt kaptam és itt sem lettem a rajongója. A hirtelen kameraszög-váltások szegény Kapnost is gyors irányváltásra késztetik, emiatt olykor visszafordul, máskor falba ütközik. Ezt tovább rontja az, amikor menekülni kell a ránk lövöldöző rosszfiúk elől, de a szerencsétlenül pozícionált kameráknak hála azt sem tudjuk, merre kéne szaladni. De a helyzet akkor sem jobb, amikor mi irányítjuk a kamerát, mert fal közelében hajlamos megbolondulni.
Gyorsan unalomba fullad
Mindent összevetve a Foreclosed egy színes, de sajnos gyorsan leeresztő lufi. Hiába a hangulatos látványvilág, ez nem elég ahhoz, hogy a játék megtartsa a játékost. Egy-két órát el lehet vele ütni, ám ahogy haladunk előre, úgy válik egyre vonzóbbá az ESC gomb lenyomása és a főmenü megcélzása.
