Anglia, 1922. Victoria Bloom éppen hazatérőben van nagyapja házába, miközben a nemrég kézhez kapott levelet olvasgatja. Ebben az áll, hogy az öreg nagyon boldog, hogy a kislány anyja végre engedélyezte, hogy Victoria ellátogathasson a Bloom Mansionbe, ugyanis ez az ő igazi otthona, nem a nagyváros. Felmenői mind filozófusok, gondolkodók, és a társadalom megbecsült tagjai voltak, akik ugyanúgy kutatták az ismeretlent, mint az evilági tudományokat. Victor Bloom – a birtok jelenlegi tulajdonosa és főszereplőnk nagyapja – a kutatása során szintén megnyitott olyan ajtókat, amelyek kozmikus titkokat fedtek fel, de ennek nem lett jó vége. A sötétség átjött ezeken a kapukon, és most ellepte az egész Bloom Mansion-t, nekünk pedig el kell pusztítani minden gonoszt, és megmenteni nagyapánkat, akit épp szemünk láttára rabol el valami csápos, lovecrafti rémség.
Villanyszámlát nem kell fizetni
Az Eyes in the Dark alapvetően egy roguelite, de mondhatnánk úgy is, hogy "roguelight". Ugyanis itt a fény kapja a központi szerepet. Már rögtön a játék elején találunk egy zseblámpát, amivel elintézhetjük a sötétségből előmászó szörnyeket, ugyanakkor rejtett utakat és értékes lootot is találhatunk általa. Legfontosabb fegyverünk ez lesz, de szerezhetünk még mellé egyéb alkalmatosságokat (például egy csúzlit), amiket mind felhasználhatunk a harcokban. A játékmenet úgy néz ki, hogy Victoriával bejárjuk a Bloom Mansion előterét, fejleszthetjük képességeinket, kioldhatunk extra cuccokat, sőt a családfa mellett az egyes rokonainkról is megtudhatunk ezt-azt, majd pedig egy nagy fehér ajtón belépve elkezdhetjük felfedezni a házat. Ehhez kapunk térképet, mert több szintet is be kell járni, és ezek nekifutásonként helyet változtatnak, valamint természetesen az ellenfelek is újratermelődnek.
A játékot így nem is szintekre, hanem helyiségekre osztanám. Adott például az előcsarnok, vagy a kert, és ezek mind tartalmaznak külön szobákat. Új utakat úgy tudunk megnyitni, ha az adott területen legyőzzük a főellenfelet. A harc kifejezetten gördülékeny, de ordít róla, hogy kontrollerre tervezték. Eleinte egér + billentyűzet kombóval próbáltam boldogulni, de ez annyira körülményes, hogy 20 perc után előkerült a jó öreg kontroller, és ez nem keveset javított az élményen. A célzás sokkal gördülékenyebb analóg karral, mint az egér ide-oda rángatásával, de maga a játékmenet is sokkal élvezetesebb. Lámpánk fényével kell céloznunk, de a csúzli segítségével ellőhetünk egyfajta fény-bombát is. Fegyvereink persze fejleszthetők, erősebb izzót és elemeket is vehetünk hozzájuk, a nyersanyagot pedig a leölt ellenfelekből, vagy különféle ládákból szerezhetünk, és ha találunk valami olyan cuccot, amit már nem tudunk magunkhoz venni, akkor egyszerűen bedarálhatjuk, amivel szintén nyersanyag üti a markunkat. Külön tetszett, hogy a helyi árus itt egy hatalmas holló, akit Poe-nak hívnak.
Fényes jövő
A látványvilág erősen Tim Burton animációs filmjeire hajaz, és végig megtartja a fekete-fehér színvilágot, valamint a régi némafilmekre jellemző stílust, azaz szinkron nincs, és ha valaki beszél, akkor azt egy következő képernyőn olvashatjuk szövegként. Ez egyébként ötletes, és remekül áll a programnak, a zene pedig külön kiemelendő, hiszen ez is Burton filmjeire emlékeztet, vagyis simán hozza Danny Elfman stílusát. Az irányítást már említettem, igazából tényleg nagyon erősen ajánlom a kontrollert a játékhoz – sokkal könnyebb dolgotok lesz! A The Curious Case of One Victoria Bloom alcímet viselő alkotás egy stílusos, szórakoztató roguelite lett, amit egészen feldob a fiatalabb korosztályt célzó megvalósítása, ugyanakkor kellő kihívást találhat benne bárki, aki kedveli ezt a műfajt.
