Nem tudom, mennyien lehetnek azok, akik annak idején bosszankodtak, amiért csak PS3-ra és Xbox 360-ra jelent meg az El Shaddai: Ascension of the Metatron című Ignition-alkotás, de esélyes, hogy mostanra a többségük el is feledkezett róla – vagy esetleg már rég bepótolta egy jóárasított vagy kölcsön konzolon. Bárhogy is van, jó hír, hogy tíz év elteltével az eredeti fejlesztőcsapat úgy gondolta, ideje törleszteni a tartozást, így – óvatos hírverés mellett – Steamre is ellátogatott ez a japán akció-platformer, mely a lehető legtávolabb áll a hétköznapitól.
Már maga a téma is különleges, az El Shaddai ugyanis egy apokrif iratból, Énok könyvéből merít, így a háttértörténet, a tálalás és a konkrét cselekmény is tele van vallásos elemekkel és szimbolikával. Emiatt befogadni sem egyszerű, de nagy vonalakban azért könnyen ismertethető a sztori lényege: a címszereplő útnak indul, hogy legyőzzön hét bukott angyalt, máskülönben az emberiségre végzetes özönvíz vár. És bár maga a hangvétel mindvégig komoly, a vallásos témát rendkívül szabad szellemiséggel, őrült ötletekkel elegyítve dolgozza fel a játék: az utunkat egyengető, az időn kívül létező Lucifel például folyamatosan narrálja az eseményeket, miközben állandóan telefonon cseveg az Úrral (!), de lesz itt többek között koncert és némi motorozás is – ennél többet pedig már nem is spoilereznék...
...már csak azért sem, mert – tipikusan japános előadásmódjával együtt – az El Shaddai egy egészen elképesztő műalkotás, olyan prezentációval, amilyet egészen biztosan nem láttál még máskor. Az egész olyan, mint egy megelevenedett festmény – de nem olyan „videójátékos” módon, nincs ugyanis egységes, jól beazonosítható stílusa. Maguk a karakterek persze nem változnak, de a világot tekintve egészen hihetetlen skálát járunk be, miközben olyan filterek és maszkok teszik még egyedibbé a végtelen érzését hibátlanul átadó háttereket, melyek máshol egyszerű képhibák lennének – itt fontos vizuális elemek. Az El Shaddai pedig mindent alá is rendel ennek: nincs semmiféle HUD, mint ahogy a kamera is általában amolyan God of War (mármint a régi) módon követ bennünket, ezzel is irányítva tekintetünket. Az egész pedig tíz év elteltével is hibátlanul működik: elcsépelten hangzik, de az El Shaddai olyan vizuális élmény, amit egyszer mindenkinek érdemes átélnie.
Hogy milyen játékmenet társul emellé? Az El Shaddai leginkább a Devil May Cry-féle klasszikus hack-and-slash iskolát követi, ami nem véletlen, a dizájner-rendező Takejasu Szavaki ugyanis maga is dolgozott korábban a Capcomnál. Ez azonban csak a felszín, megvalósításában ugyanis teljesen más az El Shaddai: a játék lényegében négy gombot használ csupán (ugrás, támadás, blokkolás, fegyver megtisztítása), a mélységek pedig nem különféle kombókon és megvásárolható képességeken, hanem a mi időzítésünkön keresztül jönnek be. Fegyverből is mindössze háromféle van, melyek ugyanakkor eléggé eltérő karakterisztikájúak, emiatt pedig nem két perc, mire kellően kitanuljuk mindegyiket. Maga a harc viszont ezzel együtt is eléggé elfárad a játék második felére, hiszen az ellenfelek is ezt a három harceszközt használják, valamint a bossfightok is eléggé elhúzódóak, így a kihívás is inkább csak inkorrekt leosztások és egyre nagyobb sebesség révén nő, ahogy haladunk előre. Még szerencse, hogy vannak platformer jellegű szekvenciák is (3D-s és borzasztóan stílusos 2D-s megvalósításban egyaránt), melyekkel remekül le lehet öblíteni a végtelen csépelést.
Egy minden ízében egyedi, különleges alkotásról van szó tehát, amely egyáltalán nem véletlenül lett kultjáték annak idején. Egyedül azt sajnálhatjuk, hogy a frissen megjelent PC-s átirat meglehetősen bajosan nevezhető definitív kiadásnak. Már az első élménycseppek is keserűek, amikor meglátjuk a kisebb felbontásra optimalizált címképernyőt és a kínosan változatlan „mentés közben ne kapcsold ki a konzolodat” figyelmeztetést. De technológiai szempontból is eléggé igénytelen lett a port: a folyamatos v-sync problémák rendre belerondítanak a csodás látványba, a többszöri összeomlások pedig végképp kihúzták a gyufát. A PC-verzió megjelenése azonban ezzel együtt is jó alkalom a pótlásra, maga az El Shaddai ugyanis kisebb-nagyobb hibái, valamint elvontsága ellenére is zseniális, de éppen ezért egy sokkal-sokkal igényesebb átiratot érdemelt volna.
