A UFC – vagyis az Ultimate Fighting Championship – fiatal sportnak számít, legalábbis a WWE küzdelmekkel összehasonlítva mindenképp. Bizony, az első UFC megmérettetésre csak 1993-ban került sor, Denverben. A box, a brazil jiu-jitsu, a karate, a pankráció, a judo és más küzdősportok elemeit vegyítő harcok hamar népszerűek lettek, ugyanakkor a „nincsenek szabályok” mantrát gyorsan megváltoztatták, ennek következtében pedig kialakult a mára csak MMA (Mixed Martial Arts – kevert harcművészetek) néven ismert műfaj, amit rengetegen néznek, és aminek bajnoki övére sokan vágynak, a lepkesúlytól kezdve egészen a szupernehézsúly csoportban résztvevőkig bezárólag. Lássuk, hogy a nappali foteljének kényelméből hogyan érhetjük el ezt!
Véres játék
Az első, 2000-ben megjelent cím óta UFC játékok jöttek, MMA játékok mentek, de a sportot igazából a THQ bábáskodása alatt készült UFC Undisputed széria ismertette meg a nagyközönséggel. Ennek utolsó része hat évvel ezelőtt került a boltokba, aztán néhány éves szünet után az EA küldte ringbe a legnevesebb harcosokat. Az EA Sports UFC (2014) és az EA Sports UFC 2 (2016) is kellemes értékeléseket kapott, a második rész pedig határozott fejlődést mutatott. Tavaly decemberben, a harmadik menet bejelentésekor az EA pedig nem kevesebbet ígért, hogy ez lesz a valaha elkészített legforradalmibb verekedős játék. Ugyan a nagy szavak csak részben váltak valóra, de azt már itt a teszt elején kijelenthetjük, hogy az idei epizód még többet ad, mint elődje – igaz, ennek is megvannak a maga hibái, mint például a mikrotranzakció erőltetése, bár ez talán már senkinek sem okoz meglepetést...
Itt azonban még nem zárhatjuk le a tesztet: a borítóra került, baljós tekintetű Conor McGregor nem ígér mást, mint vért és verejtéket, és ezt bizony itt szó szerint kell érteni! Már az első mérkőzésen megtapasztalhatjuk azt a brutális elszántságot és keménységet, ami az egész sportágat jellemzi. A lehetőségeink bár nem olyan szélesek, mint egy WWE 2K esetében, azonban a legfontosabb opciók itt is rendelkezésre állnak. Indíthatunk egyénileg megalkotott harcost a karrier módban, van Ultimate Team a maga kártya-gyűjtögetős (és pénznyelő) megoldásával, szóló verseny a mesterséges intelligencia által vezérelt harcossal szemben, de akad online játék, és persze kismillió beállítási lehetőség, sőt, videós oktatómód is. A karriermód adja az egyik legjobb szórakozási faktort a UFC 3-ban, erre a fejlesztők különösen rágyúrtak.
Harcost alkotunk, elnevezzük, megadjuk a legfontosabb tulajdonságait, majd azonnal egy WFA (World Fighting Alliance) meccsen találjuk magunkat, ahol nagy valószínűséggel rögvest elvernek minket, mert karakterünk ekkor még gyenge és halandó. Azonban a vereség csak még jobban megerősíti a győzni akarás szándékát. A meccs után máris bejuthatunk a házunk alagsori edzőtermébe, ahol eredményesen felkészülhetünk a következő meccsre. Itt egyenként kiválaszthatjuk, hogy melyik testrészünkön akarunk erősíteni, ami persze magával hozza a harcosunk értékeinek növekedését, vele pedig az első győztes meccset, ami után maga Dana White ajánl szerződést. Hurrá, máris közelebb kerültünk a célhoz! Bár a karriermódban ugyanaz ismétlődik hétről hétre (felkészülés, meccs, új kihívás elfogadása), sosem válik unalmassá, köszönhetően a színes játékelemeknek. Promóciókkal növelhetjük harcosunk hírnevét: rádióinterjúkat adhatunk, közvetíthetünk játékstreamet, reklámozhatjuk saját edzőtermünket, amik nemcsak pénzt hozhatnak, de pénzt is vihetnek, például, ha nem tudunk beugrani egy last-minute sajtótájékoztatóra. Időnként feltűnik Dana White, vagy épp a UFC Minute kedves hangú háziasszonya, aki csak minket dicsér, már amennyiben elég jók vagyunk…
Tanulni, jónak lenni persze kötelező, mert ahogy haladunk előre, úgy hoz össze minket a program egyre keményebb ellenfelekkel, miközben mi jó eséllyel játékosértékben alattuk vagyunk. Meg kell ismerni az irányítást (vannak kombók), illetve a harcostársak erősségeit, gyengéit. A küzdelem alapja az erőnléttel (staminával) való észszerű gazdálkodás, és a karakter képességeinek megfelelő harcmodor kialakítása. Öklöző vagy? Akkor fejlessz karra, gyorsaságra! A talajjátékot preferálod? Akkor bizony a fogóképességet kell előnyben részesítened! Minél többet ugrál valaki, minél látványosabb mozdulatokat tesz, annál gyorsabban elfogy az energiája, ami a harc gyors végét jelentheti. Érdemes kísérletezgetni, hiszen pillanatok alatt kifáraszthatjuk az emberünket. Egy fejre mért rúgás sokkal több staminát visz el, mint egy öklözés, de ha sikeresen bevisszük a rúgást, ellenfelünk dülöngélni kezd, majd egy jól időzített pofonnal földre küldhetjük (de ugyanez fordítva is igaz), ahol kezdődhet a talajjáték.
Ez a küzdelmek legnehezebb része, bár egy idő után kiismerhető, hiszen a rendszer alapvetően intuitív. Ez az állítás azonban a submission szituációkra már nem igaz: komolyan, az EA-nek sikerült még a WWE-sorozatnál is nehezebb irányítást ráhúznia ezekre a helyzetekre! Ez mondjuk azzal magyarázható, hogy a játékmenet inkább szimulációs jellegű, mint árkádos, ezt pedig egyesek a játék előnyeként, mások pedig a hátrányaként értékelhetik – nekem tetszett ez a megközelítés, de tény, hogy szokni, gyakorolni kell. A körítés is ennek megfelelő, harc közben ömlik a vér, látjuk, ahogy egy-egy pofonnál az izzadtságcseppek a földre hullanak – egyszerűen remekül festenek ezek a pillanatok!
A ruhák és az izmok gyűrődnek, ebből a szempontból tehát kiváló a tervezés, de ha az oktogonon kívülre téved a kamera, már bizony látható, hogy erre a területre kevesebb munka jutott. A hangok viszont kiválóak, a kommentátorok pedig meglepően jól végzik a dolgukat: képesek a váratlan helyzeteket is gyorsan, pontosan lereagálni, ezáltal az élethűség (vagy inkább „tévéhűség”) is rendben van, ez pedig egy sportjátéknál fontos tényező.
A harc szelleme
Technikai szempontból tehát alapvetően jól teljesít a UFC 3, habár egy bosszantó hibába sikerült belefutni még a játék legelején. Az első, karriermódban megalkotott harcosnál a program egyszerűen lefagyott, amin csak a kilépés, majd a játék újraindítása, végül egy második sportoló megalkotása segített. Az online meccsek stabilan játszhatóak, és itt vehető észre az, hogy míg az élő ellenfelek harcolnak, addig egyes gépi harcostársak sokszor nem csinálnak mást, mint blokkolnak, ami ugye képes csökkenteni az élményfaktort.
Az biztos, hogy a UFC 3 nem való mindenkinek, a kazuár játékosok nem fogják élvezni a programot, de a sportágat ismerők, szeretők megtalálhatják benne a számításukat. A játék megítélése eléggé vegyes, főleg a játékosok körében, 0 és 10 pont között mindent adtak az EA Canada alkotására. Pedig nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy egyesek lefestik: igen, megszokást igényel az irányítás, ugyanúgy, ahogy a WWE 2K-nál is, de sok-sok óra ismerkedés és tánc után a UFC felfedi a belső szépségeit, hogy aztán magával ragadjon a harc szelleme… Vannak hibái, a harcoskínálat lehetne nagyobb, az irányításban lehetne fokozatokat kialakítani, és ez csak néhány dolog, amin az EA-nak változtatnia kellene. Rétegjáték ez, de annak jó. A fent említett változtatásokkal sokkal szélesebb közönséghez lehetne eljuttatni, mert így csak siker lesz a játék, de nem kasszasiker.
