A kezdeti problémák, kisebb és nagyobb bugok ellenére a Dying Light a tavalyi év kellemes meglepetése, valamint 2015 egyik legjobb akciójátéka lett. A sok helyről (többek közt Mirror’s Edge, Far Cry) kölcsönző program hangulatos, élvezetes mivoltát nehéz lenne elvitatni, ráadásul a fejlesztők túlléptek legtöbb korábbi ballépésükön, miközben javították a sztorivezetés mechanikáját is. Amellett pedig, hogy a produkció kifejezetten sikeres lett, és több száz órát is bele lehetett ölni, a csapat nem hagyta magára a felhasználói bázist, így további bővítések, ünnepi események (április elsején, például alacsonyan szálltak a zombik) láttak napvilágot. A néhány felejthető fizetős DLC-t követően elérhetővé vált a The Following is, ami további tartalommal látja el az egyik legélvezetesebb zombiapokalipszist.
Van gyógymód?
Az új kampány ott folytatódik, ahol az alapjáték sztorija abbamaradt. A főhős továbbra is Kyle Crane, akit anno bizalmas, titkos küldetéssel dobtak le a fertőzöttekkel teli város kellős közepére, ahol végül kiállt a helyiek mellett, majd jól odapörkölt a lokális kiskirálynak. Ezúttal azonban felcsillan a remény szikrája, mivel egy sebesült a városon kívüli területről érkezett vissza, és egy olyan közösségről mesél, amelynek tagjai nem fertőződnek meg. Ennek az információnak függvényében végre úgy tűnik, van kiút ebből a rémálomból, ami persze egy dolgot eredményez: nekünk kell felkutatnunk a csatornán túli helyszínt, hogy utánajárjunk a dolognak. Némi hegymászást követően megküzdhetünk a tériszonyunkkal és a fertőzöttekkel, majd megnyílik a The Following óriási színtere, ami a megszokottaknál is több szabadidős tevékenységgel kecsegtet.
Magában a mechanikában nem történt változás, avagy továbbra is egy belső nézetes játékról van szó, amelynél a parkourös mozdulatok dominálnak: szinte bárhova felkapaszkodhatunk, hogy tetőkön, korlátokon, csöveken fussunk át. Ez a szabadság nagyon sokat hozzátesz ahhoz az élményhez, ami az akció során teljesedik ki. Ütő, vágó, szúró fegyvereinket fejleszthetjük, árammal, tűzzel, mérgezéssel kombinálhatjuk, majd segítségükkel szó szerint szétszabdalhatjuk acsarkodó, hörgő ellenfeleinket. Mindeközben persze ott vannak a különböző képességfák is, amikkel új lehetőségeket kapunk: erősebbekké válunk, jobb és ütőképesebb támadásokat hozhatunk össze, továbbá kraftolásunk is egyre több opcióval bővül. Mert loot van dögivel, a nyersanyagokat és a tervrajzokat összegyűjtve (vagy felvásárolva) pedig szinte mindent összebarkácsolhatunk, kezdve az életerőtöltőtől a zárnyitón át, egészen a robbanós dobócsillagokig. Méghozzá úgy, hogy ezt bárhol és bármikor megtehetjük, nincs szükségünk Dead Island-es munkapadokra.
Egyébként a kampány az alapjátékhoz hasonlóan lett felépítve, tehát rengeteg mellékküldetést szedhetünk össze az üzenőfalak papírosaival, illetve egy-egy karakterrel beszélgetve, erre pedig tényleg szükség van, mert a sztori egy része azon múlik, milyen a kapcsolatunk a helyi közösséggel. A lakosok ügyes-bajos dolgait megoldva nő az elismertségünk, egyre jobban megbízik bennünk az életüket egyengető szekta, ami egyenes út az izgalmas lezáráshoz. Emellett szörnyfészkeket tisztogathatunk, belső szerveket gyűjtögethetünk, információkat szedhetünk össze, ellátmányokra vadászhatunk, random bajbajutottakon segíthetünk, nem utolsó sorban házakat tehetünk biztonságossá. Akár többen is, mert ugye a Dying Light egyik lényeges eleme a kooperatív zombimészárlás, amibe bármikor, bárki becsatlakozhat, sőt játékostársaink meg is támadhatnak minket egy igen tápos fertőzött bőrébe bújva.
A volán mögött
A The Following egyik legnagyobb újítása azonban mindezen felül, a négykerekű járgány megjelenésében keresendő. A kis homokfutó ugyanis a teljes játékmenetre hatással van. Többek között új skillfát köszönhetünk a megjelenésének, így a vezetésben és a kasztni változtatásában is egyre profibbá válunk, minél több időt töltünk a volán mögött, de akár csinosítgathatjuk is verdánkat. A jobb motor és felfüggesztés, vagy éppen fék mellett a fémtestet is megváltoztathatjuk, kipingálhatjuk, és még bólogatós figurát is rakhatunk a műszerfalra.
Na, de ez szinte mind csak külsőség, a lényeg a belsőn van. A kormányt megragadva egy teljesen jól működő vezetési modellben lehet részünk, a sok-sok furikázás közben pedig még az útvonalakat is betanuljuk. Ez azért is lényeges pont, mert előfordulnak időre teljesítendő missziók, amiknél tudnunk kell, hova tartunk, mi a legrövidebb szakasz a célig. Ráadásul vezetés közben rongálódik a kasztni, azt néha javítani is kell, plusz fogy az üzemanyag. Ennek utánpótlását az út szélén gazdátlanul hagyott járművekből szedhetjük össze, ahogy az alkatrészeket is, sőt a csomagtartók egyéb értékeket rejthetnek, ezért érdemes azokba is benézni. Mivel a homokfutó használata gyorsabb és biztonságosabb a gyalogos közlekedésnél, ez sokkal inkább illik az ezúttal teljesen nyitott, szabadon bejárható óriási területhez, ami alaposan megváltoztatja a már megszokott szaladgálós beidegződést. Az is jópofa, hogy egy vendégjátékos beülhet a hátsó ülésre, mi több, társaink automatikusan magukkal hozhatják saját verdájukat, így mehet a versenyzés, négyes kocsikázás, ami hatalmas móka. Más kérdés, hogy a motorzajra jobban felfigyelnek a zombik. Emellett a robbanós hullák mindig a közelünkben durrannak szét, ezzel felhívva a frissen átváltozottak figyelmét, akik egyből a nyakunkon vannak, ordítva vetik magukat a kasztnira, sőt meg is kapaszkodnak azon.
A vidéki levegő csodát tesz
A The Following kihagyhatatlan. A terep óriási és gyönyörű, a fák lombjain keresztül megcsillanó napfény szinte teljesen realisztikus külsőt eredményez, a napszakok állandóan változnak, néha trópusihoz hasonló viharok lepik meg a szabadban bóklászó játékosokat. Miközben a felépítés, a pályatervezés mesteri szintre emelkedett, a látkép tökéletesen megfelel mind a parkourös mozgáshoz, mind pedig az autóvezetéshez. A sztori mondjuk nem olyan komoly, mint az alap kampánynál, inkább kisebb feladatokat teljesítünk (javítás, adott tárgy megszerzése, célszemély elérése) az előrejutáshoz, néhány nagy pillanatot így is sikerült belepakolni a végigjátszásba. A szektával történő első találkozás borzongató, az ehhez tartozó magaslati pontra jutás borzalmasan látványos, a döntés elé állító lezárás pedig igen érdekes, izgalmas.
Maradtak kisebb hibák (némi beragadás, kevéske popup), de a teljes összkép igazán minőségi, érett játékot mutat, amit a John Carpenter-es zenék tesznek teljessé. Nagyszerű látni azt, ahogyan a Techland fejlődik, egyre többet képes nyújtani, s ennek kiváló példája a The Following, ami már nem is csak egy DLC, hanem inkább igazán tartalmas bővítmény, majdhogynem egy Dying Light 1.5. Jómagam 15 órát töltöttem a friss kiegészítő felfedezésével, ami bőven kitolható 20-30 órára is, és ez csak az első teljesítés, ami mellé ott vannak a további extrák: a Legend-képességfa megnyitása, a Nightmare-mód és minden más. Tartalmas szórakozás ez, aminek minden egyes percét élveztem.
