Hajszálpontosan egy esztendeje jelent meg a tavalyi év legjobb hack’n slash RPG-je, a Dungeon Siege 2. Az időmeghatározás egészen bizonyos: míg tavaly az Underworld és a Korn közötti unalmas Sziget-délutánokat áldoztam fel a Dungeon Siege 2 oltárán, addig idén a kiegészítőre elég volt a Prodigy előtti rápihenő nap… Bár egy küldetéslemeznél nem várhatunk el tíz óránál hosszabb játékidőt, azt azért igen, hogy legalább az eredeti program szintjét hozza - és ezt sajnos a Broken World nem teszi meg. Ráadásul sikerült az egyetlen valamirevaló konkurenciával, a Titan Questtel csaknem egy időben megjelenni, és bizony a két játék között sok esetben zongorázni lehet a különbséget.
Összetört világ
A Dungeon Siege 2 csont nélkül volt 2005 legjobbja a maga stílusában, igaz, gyakorlatilag egyetlen vetélytársa sem akadt. A legendás Chris Taylor csapata egy kiforrott fejlődési rendszerrel felvértezett, viszonylag összetett, játékot kalapált össze az évek során, ami ráadásul hosszú napokra lekötötte a játékosokat. Szép emlék - kár volt bolygatni, főleg így. A Dungeon Siege kiadási jogait időközben a TakeTwo kaparintotta meg, akik egyből be is jelentettek egy küldetéslemezt a programhoz. A munkát az eredeti fejlesztőcsapatra bízták, Chrisék viszont nyakig vannak napjaink egyik legígéretesebb stratégiai játéka, a Supreme Commander munkálataiban… Szó mi szó, a Broken Worldre közel sem jutott annyi energia, mint az alapjátékra, így pedig egy fájdalmasan átlagosnak ható, sőt, helyenként idegesítő ütöm-vágom játékot kapunk.
A történet természetesen folytatja az előd sztoriját: egy év sem telt el, hogy csaknem megsemmisítve egész létsíkunkat, de sikeresen felnyársaltuk Valdis főmágust, de máris egy újabb gonosz varázsló üti fel a fejét lepusztult világunkban, no és persze a különböző túlélő népcsoportok is mozgolódni kezdenek. A történet az alapjátéknak sem volt nagy erőssége, és ezúttal sem kell sztoriírói díjak tömegétől tartaniuk, bár a számtalan apró, egymáshoz nem kapcsolódó mellékszál jól kidolgozott, és nem(csak) ezerszer elkoptatott kliséket kell végighallgatnunk. NPC-kből ezúttal is igen szép számmal akad, akik igen bő lére eresztve mesélik el maguk kis történeteiket és gondjaikat. A szinkronhangok többségében kitűnőek, de nekem így sem volt kedvem sokadszor is végighallgatni a több perces, kissé álmosító monológokat, és hasonlóan az elődhöz, szerintem itt is egy idő után gyorsan az Escape billentyű felé fog tévedni a játékosok keze. Ezt a hibát már az alapjátéknak is felróttam, de sajnos itt is megállja a helyét: fele, vagy harmadennyi, de kidolgozottabb, izgalmasabb szövegelés sokkal jobb lett volna, mert így az unalmasabb karakterek, sztorik között elvesznek a tényleg kreatívak.
Még százezer bestia
A játék lényegén, a harcon és a kezelőfelületen még apróbb változásokat sem eszközöltek, igaz, ez már az elődben is közel tökéletes volt. Továbbra is bármikor válthatunk csapattársaink között és bármikor megnyomhatjuk a „pillanat állj” gombot, ami után kényelmesen kotorászhatunk hátizsákunkban és kiadhatjuk az utasításokat karaktereinknek. Természetesen importálhatjuk harcosainkat és mágusainkat az alapjátékból, ami erősen ajánlott, lévén a kiegészítő jelentősen nehezebb, mint az alap Dungeon Siege. Ha már nem lenne meg az eredeti csapatunk, választhatunk több előre gyártott karakter közül is, de ezekkel felszerelés és kiforrott képességek híján több gondunk lesz, mintha bejáratott szuperhőseinket vezetnénk át az új epizódba. Hm, ez a megfogalmazás talán túl finom volt: én az új karakterekkel folyamatosan estem-keltem már az pályarészeken is… Ezzel ellentétben a rajongók épp arra panaszkodnak, hogy a küldetéslemez alig jelent kihívást bejáratott csapatuk számára, és igazán használható új tárgyakra is csak elvétve tesznek szert. Pedig a kiegészítő nincs híján eddig ismeretlen tulajdonságú tárgyaknak, és teljesen új szeteket is összegyűjthetünk, de ezek közel sem hoznak akkora újítást, mint mondjuk a Diablo 2 esetén a Lord of Destruction tette.
Ha már párhuzamot szeretnék vonni a Blizzard-klasszikus és a Broken World között, figyelemre méltó apróság, hogy az egyik új karaktertípus itt is a bérgyilkos. Legérdekesebb tulajdonsága, hogy képes ellenfelei vérét égő folyadékká változtatni, és ezzel sebzést okozni nekik. Egyaránt jártas támadó varázslatokban és közelharcban, így jelentős erőt képvisel csatákban - bár nem annyira csapatjátékos, mint a másik új osztály, mely a Fist of Stone névre hallgat, és elsősorban távolsági fegyverekkel és földmágiával segíti csapatát. Mindkettőjüknek akadnak érdekes képességeik, de alapvetően nem változtatja meg a játékmenetet egyikük sem. Az új bestiák nagy része az előző rész módosított, továbbfejlesztett változata, akik intelligensebben viselkednek, mint az alap Dungeon Siege 2-ben; ennek is köszönhető a játék nagyobb kihívása. Nagyon kell vigyáznunk a kamikáze, felrobbanó ellenfelekre (jé, a Diablo 2 kiegészítőben is ez volt ez egyik legtöbbet hangoztatott új ellenfél!), de a többiek is érezhetően összehangoltabban viselkednek. Én azért alamivel több új ellenféltípust vártam volna, így elég gyakori az ismétlődés: még a főellenfelekkel sem egyszer kell megküzdenünk, ami azért már eléggé erőltetett.
Összetört világ
A Dungeon Siege 2 csont nélkül volt 2005 legjobbja a maga stílusában, igaz, gyakorlatilag egyetlen vetélytársa sem akadt. A legendás Chris Taylor csapata egy kiforrott fejlődési rendszerrel felvértezett, viszonylag összetett, játékot kalapált össze az évek során, ami ráadásul hosszú napokra lekötötte a játékosokat. Szép emlék - kár volt bolygatni, főleg így. A Dungeon Siege kiadási jogait időközben a TakeTwo kaparintotta meg, akik egyből be is jelentettek egy küldetéslemezt a programhoz. A munkát az eredeti fejlesztőcsapatra bízták, Chrisék viszont nyakig vannak napjaink egyik legígéretesebb stratégiai játéka, a Supreme Commander munkálataiban… Szó mi szó, a Broken Worldre közel sem jutott annyi energia, mint az alapjátékra, így pedig egy fájdalmasan átlagosnak ható, sőt, helyenként idegesítő ütöm-vágom játékot kapunk.
A történet természetesen folytatja az előd sztoriját: egy év sem telt el, hogy csaknem megsemmisítve egész létsíkunkat, de sikeresen felnyársaltuk Valdis főmágust, de máris egy újabb gonosz varázsló üti fel a fejét lepusztult világunkban, no és persze a különböző túlélő népcsoportok is mozgolódni kezdenek. A történet az alapjátéknak sem volt nagy erőssége, és ezúttal sem kell sztoriírói díjak tömegétől tartaniuk, bár a számtalan apró, egymáshoz nem kapcsolódó mellékszál jól kidolgozott, és nem(csak) ezerszer elkoptatott kliséket kell végighallgatnunk. NPC-kből ezúttal is igen szép számmal akad, akik igen bő lére eresztve mesélik el maguk kis történeteiket és gondjaikat. A szinkronhangok többségében kitűnőek, de nekem így sem volt kedvem sokadszor is végighallgatni a több perces, kissé álmosító monológokat, és hasonlóan az elődhöz, szerintem itt is egy idő után gyorsan az Escape billentyű felé fog tévedni a játékosok keze. Ezt a hibát már az alapjátéknak is felróttam, de sajnos itt is megállja a helyét: fele, vagy harmadennyi, de kidolgozottabb, izgalmasabb szövegelés sokkal jobb lett volna, mert így az unalmasabb karakterek, sztorik között elvesznek a tényleg kreatívak.
Még százezer bestia
A játék lényegén, a harcon és a kezelőfelületen még apróbb változásokat sem eszközöltek, igaz, ez már az elődben is közel tökéletes volt. Továbbra is bármikor válthatunk csapattársaink között és bármikor megnyomhatjuk a „pillanat állj” gombot, ami után kényelmesen kotorászhatunk hátizsákunkban és kiadhatjuk az utasításokat karaktereinknek. Természetesen importálhatjuk harcosainkat és mágusainkat az alapjátékból, ami erősen ajánlott, lévén a kiegészítő jelentősen nehezebb, mint az alap Dungeon Siege. Ha már nem lenne meg az eredeti csapatunk, választhatunk több előre gyártott karakter közül is, de ezekkel felszerelés és kiforrott képességek híján több gondunk lesz, mintha bejáratott szuperhőseinket vezetnénk át az új epizódba. Hm, ez a megfogalmazás talán túl finom volt: én az új karakterekkel folyamatosan estem-keltem már az pályarészeken is… Ezzel ellentétben a rajongók épp arra panaszkodnak, hogy a küldetéslemez alig jelent kihívást bejáratott csapatuk számára, és igazán használható új tárgyakra is csak elvétve tesznek szert. Pedig a kiegészítő nincs híján eddig ismeretlen tulajdonságú tárgyaknak, és teljesen új szeteket is összegyűjthetünk, de ezek közel sem hoznak akkora újítást, mint mondjuk a Diablo 2 esetén a Lord of Destruction tette.
Ha már párhuzamot szeretnék vonni a Blizzard-klasszikus és a Broken World között, figyelemre méltó apróság, hogy az egyik új karaktertípus itt is a bérgyilkos. Legérdekesebb tulajdonsága, hogy képes ellenfelei vérét égő folyadékká változtatni, és ezzel sebzést okozni nekik. Egyaránt jártas támadó varázslatokban és közelharcban, így jelentős erőt képvisel csatákban - bár nem annyira csapatjátékos, mint a másik új osztály, mely a Fist of Stone névre hallgat, és elsősorban távolsági fegyverekkel és földmágiával segíti csapatát. Mindkettőjüknek akadnak érdekes képességeik, de alapvetően nem változtatja meg a játékmenetet egyikük sem. Az új bestiák nagy része az előző rész módosított, továbbfejlesztett változata, akik intelligensebben viselkednek, mint az alap Dungeon Siege 2-ben; ennek is köszönhető a játék nagyobb kihívása. Nagyon kell vigyáznunk a kamikáze, felrobbanó ellenfelekre (jé, a Diablo 2 kiegészítőben is ez volt ez egyik legtöbbet hangoztatott új ellenfél!), de a többiek is érezhetően összehangoltabban viselkednek. Én azért alamivel több új ellenféltípust vártam volna, így elég gyakori az ismétlődés: még a főellenfelekkel sem egyszer kell megküzdenünk, ami azért már eléggé erőltetett.
A feketeleves
Az eddig elmondottak alapján a játék akár korrekt, élvezetes kiegészítő is lehetne. Az igazi problémám a Broken Worlddel éppen a címe, illetve témája. A felégetett, deformált, sötét hangulatú világ egyszerre lehangoló és egysíkú: egyszerűen nem élveztem a kalandozást rajta, és hogy ilyen környezetben hányhatom kardélre az eltorzult lényeket. A Titan Quest napfényes, gyönyörű, életteli grafikája után depressziósnak tűntek a Broken World pályái, amik ráadásul nem is valami változatosak, pláne nem tágasak: a pályatervezők nem sok mozgásteret és elágazást hagytak számunkra. Ehhez jönnek a gyakran ismétlődő pályaelemek és szörnyek, és máris elkezdünk kotorászni a Titan Quest lemeze után… Persze csak ha nem vagyunk elég türelmesek és nem tudunk megbarátkozni a nem éppen szokványos pályákkal.
Inkább a titánok
Nem vall különösebb taktikai érzékre, hogy a Titan Quest után közvetlenül került kiadásra eza kissé kapkodós, rókabőr-szagú kiegészítő. Szerintem hiba volt Chrisék csapatára bízni a küldetéslemezt, mert így sem a Dungeon Siege rajongók nem lehetnek maradéktalanul elégedettek a két új karakterosztállyal plusz pár új szörnnyel, és az RTS-kedvelők sem örülnek, hogy részben a Broken World miatt csúszik a Supreme Commander megjelenése. Mindenesetre a mi bizalmunk nem rendült meg a Gas Powered csapatában, de ilyen rövid fejlesztési idő alatt csodákra ők sem képesek.
Az eddig elmondottak alapján a játék akár korrekt, élvezetes kiegészítő is lehetne. Az igazi problémám a Broken Worlddel éppen a címe, illetve témája. A felégetett, deformált, sötét hangulatú világ egyszerre lehangoló és egysíkú: egyszerűen nem élveztem a kalandozást rajta, és hogy ilyen környezetben hányhatom kardélre az eltorzult lényeket. A Titan Quest napfényes, gyönyörű, életteli grafikája után depressziósnak tűntek a Broken World pályái, amik ráadásul nem is valami változatosak, pláne nem tágasak: a pályatervezők nem sok mozgásteret és elágazást hagytak számunkra. Ehhez jönnek a gyakran ismétlődő pályaelemek és szörnyek, és máris elkezdünk kotorászni a Titan Quest lemeze után… Persze csak ha nem vagyunk elég türelmesek és nem tudunk megbarátkozni a nem éppen szokványos pályákkal.
Inkább a titánok
Nem vall különösebb taktikai érzékre, hogy a Titan Quest után közvetlenül került kiadásra eza kissé kapkodós, rókabőr-szagú kiegészítő. Szerintem hiba volt Chrisék csapatára bízni a küldetéslemezt, mert így sem a Dungeon Siege rajongók nem lehetnek maradéktalanul elégedettek a két új karakterosztállyal plusz pár új szörnnyel, és az RTS-kedvelők sem örülnek, hogy részben a Broken World miatt csúszik a Supreme Commander megjelenése. Mindenesetre a mi bizalmunk nem rendült meg a Gas Powered csapatában, de ilyen rövid fejlesztési idő alatt csodákra ők sem képesek.
