A tornyos koncepción alapuló jelentős fejlesztések javarészt két csoportra bonthatóak. Vannak, akik megpróbálják kifordítani az egész elképzelést, és egy új irányból megközelíteni azt (néhány példa a közelmúltból: Orcs Must Die!, Dungeon Defenders), a másik csoportot pedig azok alkotják, akik megmaradnak a kőbe vésett alapoknál, tovább csiszolgatva azokat. A Hidden Path Entertainment -- amely egyébként a játékipar legkülönbözőbb szegleteiből összeverbuválódott veteránokból áll, a Defense Grid mellett együttműködnek a Valve csapatával is, a népszerű Counter Strike sorozat újkori részeinek pofozgatása a feladatuk -- 2008 végén megjelent alkotása is utóbbi csoportba sorolható. A megjelenés már nem ma volt, azóta megjelent néhány letölthető tartalom (lásd a mellékelt boxot), jelen cikkben azonban csak az alapművet helyezem górcső alá.
Nincs egyszerű dolgom, hiszen a játék lényegét akár egy mondatban is összefoglalhatnám: minden pályán az a feladatunk, hogy tornyok segítségével visszaverjük az „x” hullámban támadó ellenfelek rohamát. Helyesbítek: míg az internet különböző zugaiban fellelhető tower defense programok elemzése nagyrészt kimerülne ennyiben, azért ennél több van a Defense Grid tarsolyában. Első körben meglepő lehet, hogy a fejlesztők megpróbálták valamiféle háttérrel, történettel ellátni a játékot, ami megmagyarázza, miért is pakolászunk le annyi tornyot ide-oda. Persze senki se számítson filmeket megszégyenítő forgatókönyvre -- bár ha már a Torpedót teszik meg egy mozi alapjává, joggal kezdhetünk félni attól, hogy e stílus sem menekülhet Hollywood karmai közül --, a szándék mindenképp dicséretes. A sztori szerint tehát az igen távoli jövőben járunk, egy annál is távolabbi planétán, amelyet éppen egy idegen, rovarszerű faj készül megszállni. Ránk hárul a feladat, hogy aktiváljuk a bolygón lévő ősi védelmi hálózatot, és megakadályozzuk az űrlények hatalomátvételét -- ebben segítségünkre lesz egy emberi jellemzőkkel rendelkező gépi intelligencia is, aki kommentálja az éppen zajló eseményeket. Az alapfelállás tehát adott, éppen elegendő motivációt adva a húsz pálya végigküzdéséhez.
A húsz küldetés önmagában véve is korrektül hangzik, ráadásul amint közeledünk a befejezés felé, ezek egyre hosszabbra nyúlnak -- ezt leginkább az egyre összetettebb pályafelépítésnek köszönhetjük, ugyanis egyszerre több irányból és szinten is özönlenek felénk a rovarszabásúak, ugyanakkor a hullámok száma is ezzel arányosan nő. A játék első felében többnyire egy behatárolt útvonalon haladnak ellenfeleink, később, ahogy már említettem, egyszerre akár két irányból is támadhatnak. Ráadásul a játék második felére búcsút inthetünk a statikus szerkezetnek is, az útvonal megtervezése és kialakítása is a mi feladatunk lesz, tovább fokozva a bonyodalmakat. Ugyan a tornyokat nem pakolhatjuk le akárhova, jól észrevehető négyzetek jelzik azokat a helyeket ahová lehelyezhetünk egyet, ám később már szinte az egész pályán lesznek ilyen alapzatok, tehát minden adott a leghatásosabb elrendezés kialakításához.
A védelmi épületek mellett lesz néhány extra képességű, például lassító, láthatatlanságot megszüntető, vagy épp nagyobb nyereséget biztosító torony is. Bizony, nyereség! Minden épület előre meghatározott összegbe kerül, pusztító képességének függvényében. Természetesen az egyszerűbbekre nem tart sokáig összeszedni a megfelelő keretet, de egy-egy durvább épület vagy fejlesztés már megizzaszthatja a legjobb közgazdásznövendéket is. Nem árt tehát mérlegelni, átgondolni, mire adunk ki pénzt és mire nem, lévén fizetőeszközre csakis ellenfeleink miszlikbe aprításával tehetünk szert. Érdemes még megemlíteni, hogy meghatározott időközönként elsüthetünk egy megsemmisítő erejű lézert is, kihúzva magunkat az igazán szorult helyzetekből.
De mi is az a szorult helyzet? Minden etapon 24 darab fényes gömböcöt kell megvédenünk, ezek látják el energiával a védelmi rendszerünket; ha mindet sikerül kivinniük a pályáról az idegeneknek, értelemszerűen elbukjuk a küldetést. Ez a szituáció minden alkalommal fennáll, de a körítés változatossága garantálja a szórakozást. Aki pedig pikk-pakk végez a kampánnyal, ne dobja egyből a sarokba a lemezt! A fejlesztők gondoskodtak arról, hogy további órákat ölhessünk művükbe: összesen nyolc bónusz játékmódot kalapáltak bele a játékba -- ugyan nem minden pályánál érhető el mind, de 2-3 lehetőség általában adott. Akik kihívásra vágynak, végigjátszhatják sokkal nehezebb körülmények között a már meglátogatott húsz missziót (story challange), de akár egyetlen energiacellával (single core), meghatározott számú torony felhasználásával (10/15 tower limit) vagy csak első szintű tornyokkal is (green towers only). Van mód tét nélküli játékra (relaxed), 100 körön át tartó öldöklésre (grinder), de stratégiáink tökéletesítésére is lehetőségünk adódik (practice, 10/20k resources challange).
A játék jól átgondoltságát jelzi, hogy minden torony igazán csak egy adott csoport ellen hatásos. Ellenfeleink változatosak, de mind beleillenek egy adott kategóriába. Szerencsére nem ér meglepetésként egy támadás sem minket, a képernyő tetején előre jelzi egy egyszerű radar a következő néhány rohamozó űrrovarcsapat összetételét. Ennek megfelelően kell kialakítani taktikánkat, mérlegelve, mire van inkább szükségünk. Vannak „gyors” kategóriájú űrlények, akik ellen például a lézerek és a tűz a legjobb megoldás. Léteznek légi úton érkezők, ellenük természetesen a légvédelmi célokra alkalmas tornyaink bizonyulnak hatásosnak. Ezen kívül akadnak pajzzsal felvértezett lények, olyanok, amelyek haláluk után kieresztenek magukból még néhány kisebb ellenfelet, láthatatlansággal kellemetlenkedők, de nem feledkezhetünk meg az igazi kemény fiúkról sem, akik leginkább egy-egy küldetés vége felé törnek az életünkre. Összesen közel 16-féle lény fog képernyőnkön futkorászni, remélhetőleg nem túl sokáig. Ellenük tízféle védelmi épületet vethetünk be, mindet felfejleszthetjük egészen a harmadik szintig -- értelemszerűen ez a legdrágább, de a leghatásosabb változat.
A kulcs, ahogyan már említettem, a megfelelő mérlegelés után összeállított épületkomplexum. Ha például nagy csoportban érkeznek gyengébb páncélzatú ellenfelek, ellenük jó ötlet tömegoszlató lángszórókat bevetni, az erősebb, egyenként befutók megállítására pedig nagy tűzerejű, egyetlen célpontra ható ágyúkat érdemes alkalmazni. Ezt valóban jól megtervezték a fejlesztők, mindenre van valami megoldás, minden leküzdhető, sohasem érzi az ember úgy, hogy nem tudja eldönteni, mit tegyen, nincs szükség vakon történő próbálgatásra.
A játék alapmechanizmusa tehát rendben van, a srácok nem nyúltak hozzá a tower defense alapszabályaihoz, de kellőképpen kibővítették azokat. A grafika egy ilyen stílusú alkotásnál nem feltétlenül szokott kiemelkedő lenni, de ha már teljes értékű játékról van szó, nem árt, ha ebben sem kell szégyenkeznie. És nem is kell! Bár mára már kissé megkopott a fénye, de a jól ismert Gamebryo motorra építve egészen pofás külsőt hoztak össze a Hidden Path dolgozói. Az ellenfelek és a tornyok dizájnja ötletes, mellesleg jól is néznek ki; emellett ha egészen közel visszük a kamerát a talajhoz, megcsodálhatjuk gördülékeny animációikat is. A háttérül szolgáló tájak is kifejezetten szépek, ráadásul változatosak. A monitorunkra leggyakrabban mégis a különféle effektek kerülnek: robbanások, lézerek, pulzáló pajzsok -- és egyikre sem lehet panasz. Ezeknek a hangja is korrekt, a futurisztikus dallamvilágú zene pedig inkább a háttérből szűrődik át, bár az igazat megvallva én jobban szerettem úgy játszani, ha egy-egy kedvenc albumom pörgött közben az iTunesban.
Ám semmi sem lehet tökéletes -- igazoljuk is rögtön ezt az oltári nagy közhelyt! A kampány húsz pályája (ami önmagában jól hangzik) megítélésem szerint kissé rövidre sikerült. Az első néhány küldetés csupán a bemelegítésre elég, a hosszabbak csak a játék vége felé érkeznek. Ha valaki már játszott hasonló játékkal, és van egy teljes délutánja, ki is végezheti az egészet. Persze ott vannak az extra játékmódok, de nem ártott volna még néhány plusz etap. Néhol pedig azzal lehet problémánk, hogy túl kevés hullám érkezik az adott küldetés során. Eltervezi az ember, hogy ide egy lézert tesz, oda pedig egy üteget, amit felfejleszt a harmadik szintig -- ám ekkorra már megnyerte a szintet. Gyakran nincs idő kivitelezni a terveinket, mert nincs elég pénzünk, hogy hirtelenjében felhúzzunk mindent -- aztán amire összeszedjük a nagy részét, már vége is a dalnak. A nehézséggel nincs probléma, kevés helyen érhet meglepetés minket. Talán az induláskor itt-ott megéri újrakezdeni az adott küldetést, de ha már túléltük az első néhány támadást, akkor ritka, hogy később igazi gondokba ütközzünk. Természetesen mindez csak a normál kampányra vonatkozik.
További fájó pont, hogy nincs multiplayerre lehetőség, pedig megannyi kihasználatlan lehetőség rejlik a stílusban. Csak gondoljunk bele, milyen jó móka lenne, ha egymás ellen küzdenénk, az egyik fél az űrrovarokat adagolja, a másik pedig védekezik -- de nyilván valamit érdemes meghagyni a későbbi felvonásokra is. Végül pedig itt a stílus rákfenéje, a monotonitás. Ezernyi módon próbálták meg kiküszöbölni ezt a fejlesztők, de ha valaki órákon át játszik, megcsaphatja az unalom szele, hiszen végül is mégiscsak ugyanazt kell ismételgetni időről időre. Épp ezért érdemes néha szünetet tartani, hogy ne unjon rá az ember -- az igazi rajongókra persze ez nem vonatkozik, ők, miután egyhuzamban végeztek a kampánnyal, nyugodtan kipróbálhatják a többi játékmódot is.
Mindent összevetve a Defense Grid: The Awakening egy hihetetlenül élvezetes játék. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a műfajt, de az se rettenjen meg, aki most ismerkedik vele. Habár alapjáraton nem túl hosszú, de teljesen kiismerni eltart egy ideig, aztán ha valaki nagyon úgy, érzi mindent látott már, jöhetnek a különféle DLC-k. Megéri az árát -- ami egyébként budgethez mérten még a megjelenéskor sem volt túl magas --, tehát ha eddig kimaradt volna, vegyétek célba a Steam virtuális polcait!
Az ébredés
Nincs egyszerű dolgom, hiszen a játék lényegét akár egy mondatban is összefoglalhatnám: minden pályán az a feladatunk, hogy tornyok segítségével visszaverjük az „x” hullámban támadó ellenfelek rohamát. Helyesbítek: míg az internet különböző zugaiban fellelhető tower defense programok elemzése nagyrészt kimerülne ennyiben, azért ennél több van a Defense Grid tarsolyában. Első körben meglepő lehet, hogy a fejlesztők megpróbálták valamiféle háttérrel, történettel ellátni a játékot, ami megmagyarázza, miért is pakolászunk le annyi tornyot ide-oda. Persze senki se számítson filmeket megszégyenítő forgatókönyvre -- bár ha már a Torpedót teszik meg egy mozi alapjává, joggal kezdhetünk félni attól, hogy e stílus sem menekülhet Hollywood karmai közül --, a szándék mindenképp dicséretes. A sztori szerint tehát az igen távoli jövőben járunk, egy annál is távolabbi planétán, amelyet éppen egy idegen, rovarszerű faj készül megszállni. Ránk hárul a feladat, hogy aktiváljuk a bolygón lévő ősi védelmi hálózatot, és megakadályozzuk az űrlények hatalomátvételét -- ebben segítségünkre lesz egy emberi jellemzőkkel rendelkező gépi intelligencia is, aki kommentálja az éppen zajló eseményeket. Az alapfelállás tehát adott, éppen elegendő motivációt adva a húsz pálya végigküzdéséhez.
Lehetőségek tárháza
A húsz küldetés önmagában véve is korrektül hangzik, ráadásul amint közeledünk a befejezés felé, ezek egyre hosszabbra nyúlnak -- ezt leginkább az egyre összetettebb pályafelépítésnek köszönhetjük, ugyanis egyszerre több irányból és szinten is özönlenek felénk a rovarszabásúak, ugyanakkor a hullámok száma is ezzel arányosan nő. A játék első felében többnyire egy behatárolt útvonalon haladnak ellenfeleink, később, ahogy már említettem, egyszerre akár két irányból is támadhatnak. Ráadásul a játék második felére búcsút inthetünk a statikus szerkezetnek is, az útvonal megtervezése és kialakítása is a mi feladatunk lesz, tovább fokozva a bonyodalmakat. Ugyan a tornyokat nem pakolhatjuk le akárhova, jól észrevehető négyzetek jelzik azokat a helyeket ahová lehelyezhetünk egyet, ám később már szinte az egész pályán lesznek ilyen alapzatok, tehát minden adott a leghatásosabb elrendezés kialakításához.
A védelmi épületek mellett lesz néhány extra képességű, például lassító, láthatatlanságot megszüntető, vagy épp nagyobb nyereséget biztosító torony is. Bizony, nyereség! Minden épület előre meghatározott összegbe kerül, pusztító képességének függvényében. Természetesen az egyszerűbbekre nem tart sokáig összeszedni a megfelelő keretet, de egy-egy durvább épület vagy fejlesztés már megizzaszthatja a legjobb közgazdásznövendéket is. Nem árt tehát mérlegelni, átgondolni, mire adunk ki pénzt és mire nem, lévén fizetőeszközre csakis ellenfeleink miszlikbe aprításával tehetünk szert. Érdemes még megemlíteni, hogy meghatározott időközönként elsüthetünk egy megsemmisítő erejű lézert is, kihúzva magunkat az igazán szorult helyzetekből.
De mi is az a szorult helyzet? Minden etapon 24 darab fényes gömböcöt kell megvédenünk, ezek látják el energiával a védelmi rendszerünket; ha mindet sikerül kivinniük a pályáról az idegeneknek, értelemszerűen elbukjuk a küldetést. Ez a szituáció minden alkalommal fennáll, de a körítés változatossága garantálja a szórakozást. Aki pedig pikk-pakk végez a kampánnyal, ne dobja egyből a sarokba a lemezt! A fejlesztők gondoskodtak arról, hogy további órákat ölhessünk művükbe: összesen nyolc bónusz játékmódot kalapáltak bele a játékba -- ugyan nem minden pályánál érhető el mind, de 2-3 lehetőség általában adott. Akik kihívásra vágynak, végigjátszhatják sokkal nehezebb körülmények között a már meglátogatott húsz missziót (story challange), de akár egyetlen energiacellával (single core), meghatározott számú torony felhasználásával (10/15 tower limit) vagy csak első szintű tornyokkal is (green towers only). Van mód tét nélküli játékra (relaxed), 100 körön át tartó öldöklésre (grinder), de stratégiáink tökéletesítésére is lehetőségünk adódik (practice, 10/20k resources challange).
Tornyok és futurisztikus csáprágók
A játék jól átgondoltságát jelzi, hogy minden torony igazán csak egy adott csoport ellen hatásos. Ellenfeleink változatosak, de mind beleillenek egy adott kategóriába. Szerencsére nem ér meglepetésként egy támadás sem minket, a képernyő tetején előre jelzi egy egyszerű radar a következő néhány rohamozó űrrovarcsapat összetételét. Ennek megfelelően kell kialakítani taktikánkat, mérlegelve, mire van inkább szükségünk. Vannak „gyors” kategóriájú űrlények, akik ellen például a lézerek és a tűz a legjobb megoldás. Léteznek légi úton érkezők, ellenük természetesen a légvédelmi célokra alkalmas tornyaink bizonyulnak hatásosnak. Ezen kívül akadnak pajzzsal felvértezett lények, olyanok, amelyek haláluk után kieresztenek magukból még néhány kisebb ellenfelet, láthatatlansággal kellemetlenkedők, de nem feledkezhetünk meg az igazi kemény fiúkról sem, akik leginkább egy-egy küldetés vége felé törnek az életünkre. Összesen közel 16-féle lény fog képernyőnkön futkorászni, remélhetőleg nem túl sokáig. Ellenük tízféle védelmi épületet vethetünk be, mindet felfejleszthetjük egészen a harmadik szintig -- értelemszerűen ez a legdrágább, de a leghatásosabb változat.
A kulcs, ahogyan már említettem, a megfelelő mérlegelés után összeállított épületkomplexum. Ha például nagy csoportban érkeznek gyengébb páncélzatú ellenfelek, ellenük jó ötlet tömegoszlató lángszórókat bevetni, az erősebb, egyenként befutók megállítására pedig nagy tűzerejű, egyetlen célpontra ható ágyúkat érdemes alkalmazni. Ezt valóban jól megtervezték a fejlesztők, mindenre van valami megoldás, minden leküzdhető, sohasem érzi az ember úgy, hogy nem tudja eldönteni, mit tegyen, nincs szükség vakon történő próbálgatásra.
A felszín, és ami alatta van
A szükséges plusz
Az alapjáték nem volt rövid, de mivel élvezetesre sikeredett, az ember akaratlanul is többet szeretne -- a srácok tehát marketingszempontból tökéletesen belógatták a csalit a későbbi letölthető tartalmakra, ezekből pedig akad is néhány. A Borderlands volt az első a sorban, ebben további pályákon küzdhettük át magunkat, majd érkezett a Resurgence, az elsőhöz hasonló pluszokkal. 2011 végén pedig You Monster alcímmel megjelent az a DLC, amely összeházasította a játékot a Portallal, ráadásul ez a pakk az alapverziót is módosította, új interfészt, játékmódokat és küldetéseket hozva. Érdemes tehát bezsákolni ezeket a csomagokat is -- már csak egy igazi folytatás hiányzik!
Ám semmi sem lehet tökéletes -- igazoljuk is rögtön ezt az oltári nagy közhelyt! A kampány húsz pályája (ami önmagában jól hangzik) megítélésem szerint kissé rövidre sikerült. Az első néhány küldetés csupán a bemelegítésre elég, a hosszabbak csak a játék vége felé érkeznek. Ha valaki már játszott hasonló játékkal, és van egy teljes délutánja, ki is végezheti az egészet. Persze ott vannak az extra játékmódok, de nem ártott volna még néhány plusz etap. Néhol pedig azzal lehet problémánk, hogy túl kevés hullám érkezik az adott küldetés során. Eltervezi az ember, hogy ide egy lézert tesz, oda pedig egy üteget, amit felfejleszt a harmadik szintig -- ám ekkorra már megnyerte a szintet. Gyakran nincs idő kivitelezni a terveinket, mert nincs elég pénzünk, hogy hirtelenjében felhúzzunk mindent -- aztán amire összeszedjük a nagy részét, már vége is a dalnak. A nehézséggel nincs probléma, kevés helyen érhet meglepetés minket. Talán az induláskor itt-ott megéri újrakezdeni az adott küldetést, de ha már túléltük az első néhány támadást, akkor ritka, hogy később igazi gondokba ütközzünk. Természetesen mindez csak a normál kampányra vonatkozik.
További fájó pont, hogy nincs multiplayerre lehetőség, pedig megannyi kihasználatlan lehetőség rejlik a stílusban. Csak gondoljunk bele, milyen jó móka lenne, ha egymás ellen küzdenénk, az egyik fél az űrrovarokat adagolja, a másik pedig védekezik -- de nyilván valamit érdemes meghagyni a későbbi felvonásokra is. Végül pedig itt a stílus rákfenéje, a monotonitás. Ezernyi módon próbálták meg kiküszöbölni ezt a fejlesztők, de ha valaki órákon át játszik, megcsaphatja az unalom szele, hiszen végül is mégiscsak ugyanazt kell ismételgetni időről időre. Épp ezért érdemes néha szünetet tartani, hogy ne unjon rá az ember -- az igazi rajongókra persze ez nem vonatkozik, ők, miután egyhuzamban végeztek a kampánnyal, nyugodtan kipróbálhatják a többi játékmódot is.
Végszó
Mindent összevetve a Defense Grid: The Awakening egy hihetetlenül élvezetes játék. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a műfajt, de az se rettenjen meg, aki most ismerkedik vele. Habár alapjáraton nem túl hosszú, de teljesen kiismerni eltart egy ideig, aztán ha valaki nagyon úgy, érzi mindent látott már, jöhetnek a különféle DLC-k. Megéri az árát -- ami egyébként budgethez mérten még a megjelenéskor sem volt túl magas --, tehát ha eddig kimaradt volna, vegyétek célba a Steam virtuális polcait!
