DarkMaus teszt

Bár a bevezető alapján a bejelentése óta meglehetősen mély hallgatással övezett Ghost of a Tale-re is gondolhatnánk (hol vagy már?!), az egyemberes fejlesztés, a DarkMaus a tesztalanyunk, ami momentán csak és kizárólag a Steam kínálatát gyarapítja, méghozzá meglehetősen egyedi formában. A felülnézetes, nem túl színes kaland szinte egy az egyben hozza a FromSoftware karakteres megvalósításait, piszok nehéz pillanatait, hősként pedig egy egeret állít a középpontba.

A parton és a tábortűznél

Tengerparton indít a program, onnan indulhatunk meg előre, hogy kiismerjük a rendszer sajátosságait. Ezúttal is tábortüzeknél mentünk, erősödünk (ellenfeleink újraélednek ilyenkor), túl sok narrációval pedig nincs ellátva utunk, amely meglehetősen gyorsan csap át az átlagos nehézségből módfelett idegesítő kihívásba. A partokról továbbjutva mérges pókok sokasága csap le ránk, a nagyobb és nyílt terepeken vérvörös szemű bikák döngölik hősünket a földbe, az erődítmények mélyén pedig halálos csapdák tucatjai várják egy-egy óvatlan lépésünket. Isten hozott a Halál birodalmában!

RPG-akció

Persze nem csak arról szól a játékmenet, hogy megyünk és halunk… mármint de, leginkább arról, ám mindehhez komoly, szisztematikusan kialakított lehetőségek is dukálnak. A szintlépések során kapott pontjainkkal jellemzőinket növelhetjük, képességeinket erősíthetjük, új mozgásokat tanulhatunk, emellett brutálisabb fegyverek használatára vetemedhetünk. Utóbbiakat szintén lehet tuningolni, sőt pajzsunkat és páncélunkat is váltogathatjuk, illetve amuletteket is felhasználhatunk annak érdekében, hogy jobban bírjuk a strapát. A harc egyébiránt szinte egy az egyben olyan, mint ahogyan azt megszokhattuk a Souls-sorozatban. Kisebb és nagyobb csapás, védekezés, elsurranás a támadások elől, mindezt pedig staminánk befolyásolja, szóval vigyázzunk arra, milyen formában vagyunk, mert ha nem tudunk védekezni, az könnyen gyors halálhoz vezethet. Néha kapunk kisebb feladatokat (kísérgessünk valakit, találjunk meg valakit vagy valamit), de átlagban a túlélésen van a hangsúly. Kevés alaptörténettel kell hát helyt állnunk egy kegyetlen és rideg világban. Ismerős felállás.

Rajongói klón

Elintézhetnénk ennyivel a dolgot, de vizuális stílusa, hangulata, ismerős megoldásai miatt a DarkMaus több mint szerethető. A kihívás és az említett játékok rajongói megtalálhatják számításaikat, elvégre a Dark Souls III érkezéséig még van idő, ez az indie cím pedig legalább 10-15 óra élvezetes, néhol szenvedős játékélményt biztosít, miközben kifejezetten kidolgozott a koncepciója. Még az online multi hiányát is sikerült némileg orvosolni a szellem segítők képében, amik bár MI által vezérelve, de ott vannak a nyomunkban, hogy lecsapják az ellent.

Más kérdés, hogy bár a FromSoftware is barátságtalan, „gonosz” világokat teremtett, azokban odafigyelve és óvatosan haladva nem éreztük úgy, hogy minden és mindenki csak azért van, hogy meg legyünk szívatva, ellenben a DarkMaus képes ezt közvetíteni a játékos felé. A pókok zavaróan sokan vannak, miközben úgy a legegyszerűbb lecsapni őket, ha beakadnak egy tereptárgyba, arról nem is beszélve, hogy a nagy számban felállított ellenfelek és csapdák néhány helyen mintha csak azért lennének ott, hogy véletlenül se éljük túl a kalandot, a sikerélményhez pedig az ügyesség és a kitartás annyira ne is, inkább csak a szerencse számítson. Ez pedig, bármennyire is jópofa a játék, elég nagy hiba, mert a komoly kihíváshoz és nehéz feladatokhoz korrekt jutalmazás szükségeltetik, ahhoz viszont a tesztalany meglehetősen szűkmarkúan nyúl. Amennyiben ezt a hibát sikerülne orvosolni, nagyszerű pótlékról beszélhetnénk, ami minden Souls-rajongó számára kötelezőnek mondható.