Hogy Swery65 és a hozzá hasonló, elsősorban japán játékkészítők fejében milyen gondolatok kavarognak, azt lehet, hogy egy épeszű, átlagos ember jobb, ha nem tudja meg. A killer7-et kiötlő Suda51 a popkultúrát, a punkságot és az animék / mangák világát szokta házasítani, a jobbára egy játékról ismert Swery65 pedig végtelen Twin Peaks rajongását kotyvasztotta össze megmagyarázhatatlan és szinte értelmezhetetlen elemek egész sokaságával a PC-re csak súlyos késést követően megjelent Deadly Premonitionben. És most az utóbbi alkotó, sőt, igazából az utóbbi játék tért vissza, csak épp jóval nagyobb hozzáértéssel, sokkal jobb eszköztárral – és ebbe a repertoárba még olyan dolgok is belefértek, melyek után ismét át kell értékelnünk, mit is értünk „furcsa” alatt.
D-D-D-D
A D4: Dark Dreams Don't Die főszereplője egy fiatal exnyomozó, David Young, aki épp nem élete legjobb szakaszában van. Feleségét pár évvel korábban valaki titokzatos körülmények között eltetette láb alól, a hölgy utolsó szava pedig csak annyi volt, hogy David keresse D-t. Hogy emberről, állatról vagy helyszínről beszélt-e, az sose derült ki, nemcsak azért, mert az asszony ezt követően meghalt, hanem mert Davidet is alaposan megviselte az incidens. Felesége halála mellé még egy golyót is bekapott, amely komoly amnéziát okozott nála, grátiszként pedig felruházta egy olyan szuperképességgel, mely révén képes visszautazni a múltba, feltéve, ha olyan tárgyat fog meg, amely valami komoly jelentőséggel bír az ügy kapcsán. Ezeket hívjuk mementónak; a D4: Dark Dreams Don't Die-ban persze több ilyen is a kezünkbe kerül, így jutva közelebb a rejtély megoldásához.
De hogy lelőjük a fájdalmas poént, a D4 végére nem tudjuk meg, ki intézte el a Little Peggynek hívott hölgyet – a D4 ugyanis epizodikus kalandjáték, és kizárólag kettő plusz egy fejezet készült el belőle, eredetileg Xbox One-exkluzívként, ám Swery65-re ezúttal is rájárt a rúd: a D4-et nem sokan voltak hajlandók megvenni, így csak a PC-s változat sikerén, a rajongói nyomáson és a vak szerencsén múlik, hogy mi lesz David és Peggy sorsa. Megéri a támogatást? Mindenképp: a Deadly Premonitionhöz hasonlóan a D4 is egy végtelenül különleges, semmihez sem fogható játék; a kalandcímek rajongóinak például azért érdekes, mert csak az egeret vagy csak egy kontrollert használva is végigjátszható, itt ugyanis csak fix pontokra való kattintással lehet előrébb araszolni, és csak a helyszínek és karakterek egy részével lehet interakcióba lépni.
GET THE D
A D4 így jobbára quick team eventekből, minijátékokból és párbeszédekből épül fel, és hát… legyen elég annyi, hogy az itteni QTE-k és az itteni jelenetek tökéletesen bemutatják azt, hogy Japán egy teljesen más kultúra része. Már a prológusban feltűnő, testhez simuló ruhába öltöztetett, fején masnit viselő, magát macskának képzelő Amanda felbukkanása is remek vízválasztó tud lenni (például hogy tudunk-e Amandára szimbólumként nézni), és aztán jönnek az olyan elborultabb dolgok, mint egy magával kirakati babát cipelő divattervező felbukkanása, vagy egy repülőn utazó paranoiás nőszemély, aki szentül meg van győződve arról, hogy a gép ablakai hangokat adnak ki.
Furcsa? Maximálisan, de pont ez a bája: jóval összetettebb, jóval játékszerűbb, mint bármi, amit a Kinect köré álmodtak, világa maximálisan egyedi, ahogy a hangvétele is, ráadásul baromi tartalmas is: a kettő plusz egy fejezet önmagában 4-5 órás, extra feladatokkal, elrejtett dolgok megtalálásával pedig simán ki lehet hozni belőle dupla ennyit. Csak remélni tudjuk, hogy sikeres lesz – egyrészt, mert jó lenne tudni, ki tette el Peggyt láb alól, másrészt mert szükség van olyan furcsa, a határokat feszegető darabokra, mint amit Swery65 rendre megálmodik.
