Hat éve már, hogy a CBS útjára indította a Helyszínelők című tévésorozatát, ami azóta szinte minden évben nézettségi rekordokat döntögetett, és maga mögé utasított olyan sorozatokat, mint a Jóbarátok, vagy a még mindig sikeresnek számító, noha már a tizedik vérátömlesztést élő Vészhelyzet. Hat éve alatt William Petersen csapata számtalan ügyet oldott már meg, a csapat pedig még mindig ugyanaz, az első szezon harmadik részétől kezdve, csupán bővülések történtek, eddig senki sem hagyta el a sorozatot (köszönhetően a valószínűsíthetően szép nagy koffer pénzeknek, melyeket a szereplőknek ajánlanak szezonról szezonra, hogy folytassák). Bár már két mellékszál is született a Las Vegas-i helyszínelők kalandjaihoz, a Miami (gyenge) és New York-i (jobb) változatok (sőt a pletykák szerint készül a CSI: London is), mégis az első széria a legfelkapottabb, nem véletlenül.
A Ubisoft eddig három játék adaptációt készített a sorozatból: sorrendben a Crime Scene Investigation, a Dark Motives és a CSI Miami szerepelt a palettán, ezúttal pedig teljes 3D megvalósítással próbálták megújítani a sorozatot. Ez a legfontosabb változás az eddigi részekhez képest, azt pedig nemsokára meglátjátok, hogy vajon előnyére, vagy hátrányára válik a játéknak, hogy a fejlesztők ejtették a jól bevált Quicktime-panorámás megközelítést…
A Telltale Games tapasztalata elsőre mérsékeltnek tűnhet kalandjátékok tekintetében, de ha tudunk a LucasArts-múltról, nem ér különösebb meglepetésként, hogy felnőttek a feladathoz és képesek voltak megfelelni az elvárásoknak a 3 Dimensions of Murderrel. A legnagyobb baj a 3D-be ültetett környezetben az, ami akár az előnye is lehetne: a modellezés és textúrázás minősége. A helyszíneken már nem nézelődhetünk akármerre, megszabott sínen közlekedhet csak a kamera, amelyen az érdekesebbnek tűnő, megvizsgálni kívánt területre klikkelve ráközelít a játék. Ezután kerülhet elő a megszokott CSI-doboz, ami az észlelési és raktározási egységből állt a korábbi játékokban, és most is az adott helyzethez tartozó eszközök ugranak fel egy jól átgondolt, kör alakú menüben (nem pedig a képernyő alján fix helyen, mint eddig). Az eszközök között nem találunk orbitális újításokat, van luminol spray, amivel minden létező felületet le kell fújkálni, hátha valahol vérpacát találtok; jelen van még az ujjlenyomat varázspora, a csipesz, a kesztyű, és így tovább. Őszintén szólva nem gondolom, hogy szükség lenne új tárgyakra, pont az a varázsa egy játék sokadik epizódjának, hogy legalább a játékmechanikával nem kell törődni, mert már messziről lehet sikítozni, hogy igen, tudom, ilyen esetben bele kell tunkolnom a vérbe a mintavevő pálcát, majd kivenni a csipesszel a hajszálat belőle és elemezni a laborban.
Apropó labor: a 3D hatására természetesen a labor is átépült, sőt kipenderítették Greget is (sajnos). Most, hogy már jobbra-balra kell scrollozgatni az egérrel, hogy megtalálja a játékos a DNS-azonosító kütyüt, vagy összerakjon egy összetört üvegajtót, kifejezetten zavaró az egész laborosdi. Eddig egy képernyőn meg lehetett oldani mindent… Hovatovább, a helyszínek között nem lehet annyira gyorsan közlekedni, mint a quicktime-os változatban, hiszen kisebb töltésképernyő ugrik fel mindig, ha helyszínt vált a játékos (értelemszerűen az új 3D elemek betöltése végett). Hiába azonban a sok memória, úgy tűnik, a Telltale-nél nem gondoltak azokra, akiket frusztrál az egyes helyszínek újra meg újra betöltögetése (magyarán a játék nem cache-eli be a meglátogatott helyszíneket, hanem kitakarít mindent a memóriából, ahogy elhagyjuk a terepet). Valahol ez a töltőképernyő rángatja ki a legjobban az ember fiát-lányát az élményből, amit az ügyek minősége és az autentikus zenék-hangok megteremtenek.
Ismét öt ügyet kell megoldanunk, a jól bevált formula szerint, azaz Warrick, Catherine, Grissom, Sarah és Nick szárnyai alatt tevékenykedve. Ezúttal is előfordulhat, hogy az ügyek bizonyos elemeinek köze lesz egymáshoz, de mivel félő, hogy megint kapom a levélbombákat, ha lelövöm a poént, a történetet tekintve inkább csendben maradok. A megoldási idő nagyban függ attól, hogy játszottatok-e már a korábbi részekkel - ha nem, a gyakorló missziót mindenképpen klikkeljétek végig, szükség lesz rá. Rutinosabb rókáknak ügyenként elég lesz egy-másfél óra a megoldásra; természetesen ez csak azokra vonatkozik, akiknek nem kell szótárazni a párbeszédeket. Az 5-7 óra tiszta CSI-élmény sokat jelent azok számára, akik szeretik a sorozatot, úgyhogy ajánlom a legnehezebb nehézségi fokozatot, ahol nincs semmiféle tipp, rásegítés, vagy kézfogás. Az előző részekhez képest most bátran tehetem ezt, mert messze nincs annyi bug a játékban, ami lehetetlenné tette a továbbjutást. Sőt, akik eddig nem tudtak játszani a CSI játékokkal, mert a magyar karakterkészlet bezavart és csak négyzetek jelentek meg a feliratok helyén, most örülhetnek: a játékmotor-váltás miatt megszűnik ez a probléma.
A teljesítési elv teljesen megegyezik a korábban látottakkal: amíg az új helyszín meg nem nyílik, addig kell gyűjteni a bizonyítékokat. Ezeket a hozzá tartozó gépbe bedobva kereszthivatkozásokat kell keresni, ami alapján új kérdéseket lehet feltenni a gyanúsítottaknak, és így tovább. A játékrendszer egyszerűsége ellenére szórakoztató állandóan résen lenni, és találgatni, hogy ki lehet a rosszfiú (vagy rossz kislány).
Nem is lenne köze a játéknak a TV-sorozathoz, ha adott szituációkban ne lennének Las Vegas fölött repülve készült felvételek a városról, vagy a Helyszínelők védjegyévé vált rekonstrukció-trükkfelvételek, melyek mindig látványos módon festik le az éppen boncolgatott halálnemet, vagy eseményt. Látványosak, és ugyanolyan jók, mint a tévében! A szereplők hangjai egytől egyig az eredeti színészekéi, ez lassacskán már alapvető kritériummá válik minden olyan játéknál, ahol a fejlesztő-kiadó megszerzi egy-egy nagyobb film vagy sorozat jogait. A zenékre sem lehet panasz, minden egyes tüccenés emlékezteti rá a játékost, hogy mivel is játszik. Hangeffektek terén sincs baj, bár ebből van a legkevesebb, azok is általában csak rövid mintagyűjtő hangok, vagy kattanások, melyek a segéd dokumentumban történt változásokra hívják fel a figyelmet.
A 3 Dimensions of Murdert csak ajánlani tudom azoknak, akik kedvelik a tévésorozatot - ha el tudják nézni a fejlesztőknek azt, hogy olyan randán modellezték a szereplőket, hogy egy-kettő inkább horrorfilmbe illene, nem kalandjátékba. Barátságos árával biztosan többek számára elérhetővé válik, így minden szempontból elmondhatjuk, hogy a megcélzott irány jó, a kérdés csak az, javítanak-e a következő epizódra a minőségen, vagy sem (mert hogy lesz következő epizód, arra speciel mérget mernék venni).
A Ubisoft eddig három játék adaptációt készített a sorozatból: sorrendben a Crime Scene Investigation, a Dark Motives és a CSI Miami szerepelt a palettán, ezúttal pedig teljes 3D megvalósítással próbálták megújítani a sorozatot. Ez a legfontosabb változás az eddigi részekhez képest, azt pedig nemsokára meglátjátok, hogy vajon előnyére, vagy hátrányára válik a játéknak, hogy a fejlesztők ejtették a jól bevált Quicktime-panorámás megközelítést…
Háromdimenziós vérpacák
A Telltale Games tapasztalata elsőre mérsékeltnek tűnhet kalandjátékok tekintetében, de ha tudunk a LucasArts-múltról, nem ér különösebb meglepetésként, hogy felnőttek a feladathoz és képesek voltak megfelelni az elvárásoknak a 3 Dimensions of Murderrel. A legnagyobb baj a 3D-be ültetett környezetben az, ami akár az előnye is lehetne: a modellezés és textúrázás minősége. A helyszíneken már nem nézelődhetünk akármerre, megszabott sínen közlekedhet csak a kamera, amelyen az érdekesebbnek tűnő, megvizsgálni kívánt területre klikkelve ráközelít a játék. Ezután kerülhet elő a megszokott CSI-doboz, ami az észlelési és raktározási egységből állt a korábbi játékokban, és most is az adott helyzethez tartozó eszközök ugranak fel egy jól átgondolt, kör alakú menüben (nem pedig a képernyő alján fix helyen, mint eddig). Az eszközök között nem találunk orbitális újításokat, van luminol spray, amivel minden létező felületet le kell fújkálni, hátha valahol vérpacát találtok; jelen van még az ujjlenyomat varázspora, a csipesz, a kesztyű, és így tovább. Őszintén szólva nem gondolom, hogy szükség lenne új tárgyakra, pont az a varázsa egy játék sokadik epizódjának, hogy legalább a játékmechanikával nem kell törődni, mert már messziről lehet sikítozni, hogy igen, tudom, ilyen esetben bele kell tunkolnom a vérbe a mintavevő pálcát, majd kivenni a csipesszel a hajszálat belőle és elemezni a laborban.
Apropó labor: a 3D hatására természetesen a labor is átépült, sőt kipenderítették Greget is (sajnos). Most, hogy már jobbra-balra kell scrollozgatni az egérrel, hogy megtalálja a játékos a DNS-azonosító kütyüt, vagy összerakjon egy összetört üvegajtót, kifejezetten zavaró az egész laborosdi. Eddig egy képernyőn meg lehetett oldani mindent… Hovatovább, a helyszínek között nem lehet annyira gyorsan közlekedni, mint a quicktime-os változatban, hiszen kisebb töltésképernyő ugrik fel mindig, ha helyszínt vált a játékos (értelemszerűen az új 3D elemek betöltése végett). Hiába azonban a sok memória, úgy tűnik, a Telltale-nél nem gondoltak azokra, akiket frusztrál az egyes helyszínek újra meg újra betöltögetése (magyarán a játék nem cache-eli be a meglátogatott helyszíneket, hanem kitakarít mindent a memóriából, ahogy elhagyjuk a terepet). Valahol ez a töltőképernyő rángatja ki a legjobban az ember fiát-lányát az élményből, amit az ügyek minősége és az autentikus zenék-hangok megteremtenek.
Gyilkosság, csalás, mi kell még?
Ismét öt ügyet kell megoldanunk, a jól bevált formula szerint, azaz Warrick, Catherine, Grissom, Sarah és Nick szárnyai alatt tevékenykedve. Ezúttal is előfordulhat, hogy az ügyek bizonyos elemeinek köze lesz egymáshoz, de mivel félő, hogy megint kapom a levélbombákat, ha lelövöm a poént, a történetet tekintve inkább csendben maradok. A megoldási idő nagyban függ attól, hogy játszottatok-e már a korábbi részekkel - ha nem, a gyakorló missziót mindenképpen klikkeljétek végig, szükség lesz rá. Rutinosabb rókáknak ügyenként elég lesz egy-másfél óra a megoldásra; természetesen ez csak azokra vonatkozik, akiknek nem kell szótárazni a párbeszédeket. Az 5-7 óra tiszta CSI-élmény sokat jelent azok számára, akik szeretik a sorozatot, úgyhogy ajánlom a legnehezebb nehézségi fokozatot, ahol nincs semmiféle tipp, rásegítés, vagy kézfogás. Az előző részekhez képest most bátran tehetem ezt, mert messze nincs annyi bug a játékban, ami lehetetlenné tette a továbbjutást. Sőt, akik eddig nem tudtak játszani a CSI játékokkal, mert a magyar karakterkészlet bezavart és csak négyzetek jelentek meg a feliratok helyén, most örülhetnek: a játékmotor-váltás miatt megszűnik ez a probléma.
A teljesítési elv teljesen megegyezik a korábban látottakkal: amíg az új helyszín meg nem nyílik, addig kell gyűjteni a bizonyítékokat. Ezeket a hozzá tartozó gépbe bedobva kereszthivatkozásokat kell keresni, ami alapján új kérdéseket lehet feltenni a gyanúsítottaknak, és így tovább. A játékrendszer egyszerűsége ellenére szórakoztató állandóan résen lenni, és találgatni, hogy ki lehet a rosszfiú (vagy rossz kislány).
Gerincreccsenések
Nem is lenne köze a játéknak a TV-sorozathoz, ha adott szituációkban ne lennének Las Vegas fölött repülve készült felvételek a városról, vagy a Helyszínelők védjegyévé vált rekonstrukció-trükkfelvételek, melyek mindig látványos módon festik le az éppen boncolgatott halálnemet, vagy eseményt. Látványosak, és ugyanolyan jók, mint a tévében! A szereplők hangjai egytől egyig az eredeti színészekéi, ez lassacskán már alapvető kritériummá válik minden olyan játéknál, ahol a fejlesztő-kiadó megszerzi egy-egy nagyobb film vagy sorozat jogait. A zenékre sem lehet panasz, minden egyes tüccenés emlékezteti rá a játékost, hogy mivel is játszik. Hangeffektek terén sincs baj, bár ebből van a legkevesebb, azok is általában csak rövid mintagyűjtő hangok, vagy kattanások, melyek a segéd dokumentumban történt változásokra hívják fel a figyelmet.
Konklúzió
A 3 Dimensions of Murdert csak ajánlani tudom azoknak, akik kedvelik a tévésorozatot - ha el tudják nézni a fejlesztőknek azt, hogy olyan randán modellezték a szereplőket, hogy egy-kettő inkább horrorfilmbe illene, nem kalandjátékba. Barátságos árával biztosan többek számára elérhetővé válik, így minden szempontból elmondhatjuk, hogy a megcélzott irány jó, a kérdés csak az, javítanak-e a következő epizódra a minőségen, vagy sem (mert hogy lesz következő epizód, arra speciel mérget mernék venni).
