Egy mezei videojátékot sok minden maradandó, felejthetetlen alkotássá tehet: a történet, a hihetetlen fordulatok, a szívbemarkoló jelenetek sokasága; de ugyanígy a páratlan szereplőgárda, a szimpatikus karakterek (esetleg a rendkívül ellenszenves, mégis elengedhetetlen antihősök), és eme felsorolás végeztével eljuthatnék akár a végtelen mennyiségű tartalom, a rendkívül élvezetes játékmenet, a nagyzenekari, monumentális muzsika, és persze a csiricsáré, nagyfelbontású grafika létfontosságáig is -- mindez mégis felesleges. Felesleges, mert ami egy videojátékot valóban maradandóvá és felejthetetlenné, szívbemarkolóvá és könnyfakasztóvá tesz, az maga a hangulat. Ha pedig hangulatról van szó, akkor a Costume Quest valóban tökéletes alkotás -- a többi meg részletkérdés, ugyebár...
Világmegmentés gyermekmesének álcázva? Bár elsőre furán hangzik, de higgyétek el, hogy a Double Fine tudja, mit csinál. Persze sok más független alkotóhoz hasonlóan ők is a maguk igencsak sajátos világukat építik fel, de ezt most úgy, hogy az valóban tökéletesen beilleszkedjen egy kisgyermek által felépített világnézetbe. Te vajon elhinnéd, hogy a kartonpapírból összecelluxszolt lovagi jelmez hihetetlen varázserővel bír? Ugye, hogy nem? Pedig itt pontosan erről van szó, ugyanis halloween nevezetes napján a semmiből rosszindulatú grubbinok tűnnek fel, akik előszeretettel vadásznak a sötétben kóborló srácokra. Ellenük pedig -- jobb híján -- csak jelmezeik segíthetnek, melyek hatalmas, rakétákat eregető robottá, bivalyerős lovaggá és még vagy egy tucat másik különleges lénnyé változtatják az apró gyermekeket, hogy aztán ellenlábasaikat jól elagyabugyálják. Összességében a történet egy kifejezetten kisgyermekeknek készített játékban simán megállja a helyét;szerencsére akad néhány erősen a helyzetkomikumra építkező poén (amit a kisebbek aligha fognak érteni), persze kicsit hollywoodi, kicsit amerikai (sőt a forgatókönyv egyes fordulatait tekintve még ostobácskának, bőven kiszámíthatónak is nevezhető), de azért mégiscsak egy tengerentúli ünnepet dolgoz fel a játék, ami itt Európában igencsak elenyésző hagyománnyal bír. Egyébként a Costume Quest nem csupán végtelenül hangulatos (hiszen tökéletesen visszaadja eme furcsa őszi jelmezbál életérzését), de még rendkívül aranyos is, ami kifejezetten előnyös a potenciális vásárlói közönség szempontjából.
A grafikáról csak annyit, hogy nagyon igényes munka, a szinkronhangok viszont teljességgel hiányoznak a programból. Talán a költségvetés szabhatott határt a fejlesztőknek, ki tudja, mindenesetre jó, hogy így alakult, mert igazi unikum a szövegbuborékokat olvasni, miközben aláfestésként cuki szereplőink arckifejezéseikkel adják tudtunkra azt, hogy félnek, kíváncsiak, megijedtek, esetleg hirtelen felbátorodtak, viccelődnek, vagy csak éppen rendkívül bátran állnak a következő kihívás elébe. A gesztikulációk elképesztőek, esetleg több arckifejezést is ismerhetnének, de ez már így önmagában is szuper. Kell ennél több? Ha csupán a 10 éves öcsikének szánjuk a programot, akkor aligha.
Első blikkre a képek alapján lehetetlen megállapítani, hogy mire is számítson az ember. Esetleg egy, a gyűjtögetést előtérbe helyező program, mely a kétes minőségű filmadaptációk játékmenetéhez hasonlítható leginkább? Vagy talán holmi túlbonyolított szerepjáték, hiszen akad itt küldetésnapló, szintlépés, miegymás? Is-is. Mindkettő, és mégis egyik sem. Szerencsére egy könnyen irányítható, a fiatalabb játékosok számára is élvezhető elegyet kapunk. Elsőként a legfontosabb feladatunk, az ezerféle édesség összegyűjtése, melynek legkönnyebb módja az, ha bekopogtatunk valamelyik házba, majd nagy bőszen reménykedünk, hogy cukigumit, csokit, rágót és hasonló földi jót szórnak a zsákunkba, nem pedig egy veszedelmes grubbincsapat várja kis brigádunkat az ajtó mögött. A cukorkákon különböző bélyegeket vehetünk, melyek a harcban jelentenek valamilyen bónuszképességet, -tulajdonságot. Ezen kívül különféle küldetések is várnak ránk, melyek jutalma tapasztalati pont, kellő mennyiséget összegyűjtve pedig szintet lépünk, amely önálló folyamat, magától növekszik az életerőnk és a sebzésünk, ennek pedig jó hasznát vesszük a harcok során.
A csatározás a japán RPG-k legszebb hagyományait idézi, körökre osztott, 3v3 felállású küzdelmekkel, ahol az nyer, aki előbb eliminálja az ellenséges hadosztályt. Minden jelmez rendelkezik egy látványos és nagyon hatásos különleges támadással, az ellenfelek pedig több variációban -- közelharcos, mágus -- törekednek a győzelemre. A csatározás amúgy nem nehéz, bár az tény, hogy néha-néha igencsak kell taktikázni (jellemzően a ritkán felbukkanó bossok esetében), de ha buknánk az aktuális csetepatét, akkor sincs komoly probléma, kicsit ugyan kevésbé magabiztosan, de változatlan erőnlétben kezdeményezhetünk új partit. Nagyon jó ötletnek találom azt, hogy a harcot megbolondították egy igazán jópofa QTE-minijátékkal (a jó időben lenyomott gomb kritikus sebzést jelent, illetve a támadás jó részének kivédését), mely nagyon jól feldobja a kölcsönös pofozgatást -- ami sajnos idővel így is unalomba fullad. Ez bizony a játékmenetre is igaz, mivel a helyszínek ugyan változnak, de a feladatok nem, így csak kisebb szünetekkel tudom ajánlani a játékot, pedig mint mondtam, van annyira hangulatos, hogy egy ültő helyben végigjátsszuk.
Korábban nem említettem, de azért jó tudni, hogy mi PC-sek konzolportot kapunk (a játék eredetileg 2010 halloweenjén jelent meg PS3-ra és XBOX 360-ra), amivel ugyan nincs baj, bár kétségtelen, hogy sokkal kényelmesebb a rendkívül rokonszenves szereplőket egy kontrollerrel irányítani, mint billentyűzettel, de legalább a QTE-k alatt használt funkcióbillentyűket sikerült a klaviatúra főbb pontjaira pozicionálni, így nem egy vérlázító, összecsapott megoldással kell szembenéznünk. A fejlesztők pedig kitettek magukért, mivel az asztali számítógépekre kiadott verzió (amolyan jó szokásként) alapból tartalmazza a konzolokon korábban csak térítésmentesen elérhető „Grubbins on Ice” című DLC-t, mely -- bár szerintem az alapjátékkal nem ér fel, de -- egy igencsak különleges birodalomba vezeti hőseinket, ahol újabb kalandok és új kosztümök is várnak ránk (ezek gyűjtögetése mindvégig rendkívül élvezetes dolog).
Ha össze akarom foglalni, hogy miért is jó vétel a Costume Quest, akkor csak annyit mondhatok: hogyha akad otthon olyan fiatal egyed, akinek közeleg a virtuális világba való beavatása, akkor eme ceremóniát ne a Call of Duty aktuális szemkiszúrós, torokelnyiszálós epizódjával kezdjétek, hanem tessék szépen beruházni erre az igen aranyos programra. Bizony még engem is képes volt huzamosabb ideig a monitor előtt tartani, akik pedig nem a Skyrim összetettségét várják tőle (gondolom, öcsike pont ilyen), azok garantálom, hogy jól fognak szórakozni.
Ez volt az objektív értékelésem, magunk közt szólva pedig megsúgom, hogy ez amolyan 0-99 éves korig bőszen ajánlott vétel, mert ideig-óráig ugyan, de, ha kellő nyitottsággal közeledünk felé, akkor képes elhitetni bárkivel, hogy egyes házak ajtajai mögött nem jó szándékú, cukorral kedveskedő nénik és bácsik várják a gyermekeket, hanem gonosz szörnyek. Ellenük olykor bizony tényleg nem árt egy varázsjelmez, amiben Optimus Prime-ként döngölhetjük földbe a rakoncátlan... de pszt! Meg ne hallják, hogy mit tervezünk!
Jelmezbál
Világmegmentés gyermekmesének álcázva? Bár elsőre furán hangzik, de higgyétek el, hogy a Double Fine tudja, mit csinál. Persze sok más független alkotóhoz hasonlóan ők is a maguk igencsak sajátos világukat építik fel, de ezt most úgy, hogy az valóban tökéletesen beilleszkedjen egy kisgyermek által felépített világnézetbe. Te vajon elhinnéd, hogy a kartonpapírból összecelluxszolt lovagi jelmez hihetetlen varázserővel bír? Ugye, hogy nem? Pedig itt pontosan erről van szó, ugyanis halloween nevezetes napján a semmiből rosszindulatú grubbinok tűnnek fel, akik előszeretettel vadásznak a sötétben kóborló srácokra. Ellenük pedig -- jobb híján -- csak jelmezeik segíthetnek, melyek hatalmas, rakétákat eregető robottá, bivalyerős lovaggá és még vagy egy tucat másik különleges lénnyé változtatják az apró gyermekeket, hogy aztán ellenlábasaikat jól elagyabugyálják. Összességében a történet egy kifejezetten kisgyermekeknek készített játékban simán megállja a helyét;szerencsére akad néhány erősen a helyzetkomikumra építkező poén (amit a kisebbek aligha fognak érteni), persze kicsit hollywoodi, kicsit amerikai (sőt a forgatókönyv egyes fordulatait tekintve még ostobácskának, bőven kiszámíthatónak is nevezhető), de azért mégiscsak egy tengerentúli ünnepet dolgoz fel a játék, ami itt Európában igencsak elenyésző hagyománnyal bír. Egyébként a Costume Quest nem csupán végtelenül hangulatos (hiszen tökéletesen visszaadja eme furcsa őszi jelmezbál életérzését), de még rendkívül aranyos is, ami kifejezetten előnyös a potenciális vásárlói közönség szempontjából.
A grafikáról csak annyit, hogy nagyon igényes munka, a szinkronhangok viszont teljességgel hiányoznak a programból. Talán a költségvetés szabhatott határt a fejlesztőknek, ki tudja, mindenesetre jó, hogy így alakult, mert igazi unikum a szövegbuborékokat olvasni, miközben aláfestésként cuki szereplőink arckifejezéseikkel adják tudtunkra azt, hogy félnek, kíváncsiak, megijedtek, esetleg hirtelen felbátorodtak, viccelődnek, vagy csak éppen rendkívül bátran állnak a következő kihívás elébe. A gesztikulációk elképesztőek, esetleg több arckifejezést is ismerhetnének, de ez már így önmagában is szuper. Kell ennél több? Ha csupán a 10 éves öcsikének szánjuk a programot, akkor aligha.
Trick or treat!
Első blikkre a képek alapján lehetetlen megállapítani, hogy mire is számítson az ember. Esetleg egy, a gyűjtögetést előtérbe helyező program, mely a kétes minőségű filmadaptációk játékmenetéhez hasonlítható leginkább? Vagy talán holmi túlbonyolított szerepjáték, hiszen akad itt küldetésnapló, szintlépés, miegymás? Is-is. Mindkettő, és mégis egyik sem. Szerencsére egy könnyen irányítható, a fiatalabb játékosok számára is élvezhető elegyet kapunk. Elsőként a legfontosabb feladatunk, az ezerféle édesség összegyűjtése, melynek legkönnyebb módja az, ha bekopogtatunk valamelyik házba, majd nagy bőszen reménykedünk, hogy cukigumit, csokit, rágót és hasonló földi jót szórnak a zsákunkba, nem pedig egy veszedelmes grubbincsapat várja kis brigádunkat az ajtó mögött. A cukorkákon különböző bélyegeket vehetünk, melyek a harcban jelentenek valamilyen bónuszképességet, -tulajdonságot. Ezen kívül különféle küldetések is várnak ránk, melyek jutalma tapasztalati pont, kellő mennyiséget összegyűjtve pedig szintet lépünk, amely önálló folyamat, magától növekszik az életerőnk és a sebzésünk, ennek pedig jó hasznát vesszük a harcok során.
A csatározás a japán RPG-k legszebb hagyományait idézi, körökre osztott, 3v3 felállású küzdelmekkel, ahol az nyer, aki előbb eliminálja az ellenséges hadosztályt. Minden jelmez rendelkezik egy látványos és nagyon hatásos különleges támadással, az ellenfelek pedig több variációban -- közelharcos, mágus -- törekednek a győzelemre. A csatározás amúgy nem nehéz, bár az tény, hogy néha-néha igencsak kell taktikázni (jellemzően a ritkán felbukkanó bossok esetében), de ha buknánk az aktuális csetepatét, akkor sincs komoly probléma, kicsit ugyan kevésbé magabiztosan, de változatlan erőnlétben kezdeményezhetünk új partit. Nagyon jó ötletnek találom azt, hogy a harcot megbolondították egy igazán jópofa QTE-minijátékkal (a jó időben lenyomott gomb kritikus sebzést jelent, illetve a támadás jó részének kivédését), mely nagyon jól feldobja a kölcsönös pofozgatást -- ami sajnos idővel így is unalomba fullad. Ez bizony a játékmenetre is igaz, mivel a helyszínek ugyan változnak, de a feladatok nem, így csak kisebb szünetekkel tudom ajánlani a játékot, pedig mint mondtam, van annyira hangulatos, hogy egy ültő helyben végigjátsszuk.
Jutalomfalatok
Korábban nem említettem, de azért jó tudni, hogy mi PC-sek konzolportot kapunk (a játék eredetileg 2010 halloweenjén jelent meg PS3-ra és XBOX 360-ra), amivel ugyan nincs baj, bár kétségtelen, hogy sokkal kényelmesebb a rendkívül rokonszenves szereplőket egy kontrollerrel irányítani, mint billentyűzettel, de legalább a QTE-k alatt használt funkcióbillentyűket sikerült a klaviatúra főbb pontjaira pozicionálni, így nem egy vérlázító, összecsapott megoldással kell szembenéznünk. A fejlesztők pedig kitettek magukért, mivel az asztali számítógépekre kiadott verzió (amolyan jó szokásként) alapból tartalmazza a konzolokon korábban csak térítésmentesen elérhető „Grubbins on Ice” című DLC-t, mely -- bár szerintem az alapjátékkal nem ér fel, de -- egy igencsak különleges birodalomba vezeti hőseinket, ahol újabb kalandok és új kosztümök is várnak ránk (ezek gyűjtögetése mindvégig rendkívül élvezetes dolog).
Ha össze akarom foglalni, hogy miért is jó vétel a Costume Quest, akkor csak annyit mondhatok: hogyha akad otthon olyan fiatal egyed, akinek közeleg a virtuális világba való beavatása, akkor eme ceremóniát ne a Call of Duty aktuális szemkiszúrós, torokelnyiszálós epizódjával kezdjétek, hanem tessék szépen beruházni erre az igen aranyos programra. Bizony még engem is képes volt huzamosabb ideig a monitor előtt tartani, akik pedig nem a Skyrim összetettségét várják tőle (gondolom, öcsike pont ilyen), azok garantálom, hogy jól fognak szórakozni.
Ez volt az objektív értékelésem, magunk közt szólva pedig megsúgom, hogy ez amolyan 0-99 éves korig bőszen ajánlott vétel, mert ideig-óráig ugyan, de, ha kellő nyitottsággal közeledünk felé, akkor képes elhitetni bárkivel, hogy egyes házak ajtajai mögött nem jó szándékú, cukorral kedveskedő nénik és bácsik várják a gyermekeket, hanem gonosz szörnyek. Ellenük olykor bizony tényleg nem árt egy varázsjelmez, amiben Optimus Prime-ként döngölhetjük földbe a rakoncátlan... de pszt! Meg ne hallják, hogy mit tervezünk!
![]{redenc](https://www.pcguru.hu/avatar/4001)
