A múltidézés pedig egy meglehetősen olcsó és kézenfekvő eszköz ahhoz, hogy automatikusan nagyobb figyelem terelődjön valamire, a Remedy-nek azonban van oka büszkének lenni. A 2019-es Control az év és a stúdió portfóliójának egyik kiemelkedő darabja, amely új műfaji elemek integrálásával vitte tovább a történetmesélés terén elsőrangú finnek immáron többévtizedes tapasztalatát, egy a megszokottnál érezhetően alacsonyabb költségvetésből hozva ki a maximumot. Mindezt ügyes trükkökkel, ötletes megoldásokkal, és persze a szürrealitás által nyújtott ecsetvonásokkal, melyek mögé könnyű elrejteni az esetleges hiányosságokat. A sötétség és az abban rejtőző képzelt gonosz pedig kéz a kézben jár a Remedyvel, és a csapatot egészen a csúcsig vitte el a 2010-es Alan Wake-kel, amely kultstátusza ellenére immáron 8 éve kénytelen a fiókban szunnyadva várni a visszatérést. Vagy legalábbis eddig várt – a Control második DLC-je ugyanis róla és világáról szól.
VISSZA A SÖTÉTSÉGBE
Az AWE kapcsán ugyanakkor fontos előre leszögezni, hogy ez nem egy Alan Wake-folytatás vagy -mellékszál, de nem is egy nagyobb volumenü kiegészítő. A 3-4 órás DLC ugyanis azért készült a Controlhoz, mert azt bővíti tovább, méghozzá szó szerint, hiszen a helyszín ezúttal is a Legöregebb ház, annak is egy olyan része, ahová korábban még nem merészkedtünk. Ennek persze megvan az oka, az új szektort korábban hermetikusan lezárták, miután Dr. Emil Hartman, az Alan Wake egyik meghatározó szereplője lepaktált a sötétséggel, a Hiss pedig ezt kihasználva ruházta fel már-már legyőzhetetlen erővel. Hartman doktor ennek megfelelően már el is vesztette emberi mivoltát, és egy olyan, több méter magas szörnnyé változott, mely egyenesen a sötétséget használja fegyveréül. Jesse célja értelemszerűen a megállítása, melyhez két kisebb, egymástól különálló területet kell felfedeznie, és a fény felé terelnie Hartmant, hiszen csak ezzel győzhető le.
Ez a terelés pedig szó szerint értendő, a DLC nagy részében Hartmant üldözve kell a lényt a végső konfrontáció felé taszigálni. Ehhez alapvetően két új mechanika társul: az egyik a lámpa használata, avagy Jesse fel tudja kapni a földön heverő fényforrásokat, hogy azzal olvassza le az ajtókat, kapcsolókat elfoglaló sötétséget. Ez egyáltalán nem annyira intuitív, mint az Alan Wake-ben, közben nem lehet például harcolni, a lámpa pedig elég könnyen bele tud akadni mindenbe, viszont tematikailag telitalálat. A másik mechanika egy új típusú puzzle, melynek során generátorok sokaságát kell valamilyen módon megszerezni és aktiválni, hogy fényárba boruljon egy szoba. Ezt nehezíti, hogy a sötét területeken Hartman portyázik, aki képes Jesse-t szinte azonnal kivégezni, illetve, hogy a mozgást biztosító fényforrások egy útvonalat járnak be, amit így követni kell.
ÚJRAMELEGÍTVE
Ugyanakkor ezen felül más nagy újdonságot egyáltalán nem hoz az AWE: van ugyan egy új fegyverforma, de az alapjáték során kialakított repertoárba (az AWE elindításához végig kell vinni a sztorit) nem nagyon illik bele, és sokkal hasznosabbak a jól megszokott eszközök. Képességet vagy nagyszabású modot sem hoz, de a legnagyobb baj alapvetően nem is itt, hanem a helyszínekben keresendő. Azok rendkívül sablonosak, a kampány építőelemeit használják, egyetlen szobát leszámítva abszolúte semmi újdonság nincs bennük. Ez a Control néha egészen káprázatos pályadizájnját figyelembe véve különösen fájó pont, ahogy az is, hogy az inspirációs forrás – az Alan Wake – számos jó részhez szolgálhatott volna alapul.
Ezzel együtt Alan Wake visszatérése is elmaradt, az AWE csak pár rövidke monológgal kelti életre a nem éppen békés körülmények között rekedt írót. Cserébe legalább az ottani történések egy jelentős részét megmagyarázzák a feljegyzések és dokumentumok, de csak annyira, hogy az ne menjen az élvezet és a mitológia kárára. Az biztos, hogy a Remedy-univerzum ennyire jól összefűzött még sosem volt, a Control, az Alan Wake és a Quantum Break fúziója egészen kiválóra sikeredett – sajnos azonban a DLC-ről ez már nem mondható el.
