A Chorus során főhősnőnk, Nara történetét követhetjük nyomon, amint a galaktikus elnyomók egyik kiválasztottjából az ellenük fellázadók ikonjává válik. A történetbe annak fordulópontja után nem sokkal csatlakozunk be, miután az enigmatikus Próféta nevében egy komplett bolygót eltöröltünk, annak teljes lakosságával együtt. Nara a bűntudattól hajtva dezertál, és új életet kezdene, de a múlt démonjai elől nincs menekvés.
A prima vista
Magát a sztorit a cselekmény szempontjából nem nevezném különösen kiemelkedőnek, de a hátteréül szolgáló világot, és a történet áthallásos mondanivalóját az fanatizmusról, vallásosságról és úgy általában az emberi természetről már annál inkább. De ahhoz, hogy megismerhessük, el kell merülni a játékban, a főszál mellett a mellékküldetésekben és az emlékek kiolvasásában is. Ugyanis csak ekkor derül fény az olyan kérdésekre, hogy mégis mi a bánat a „Faceless” és hogy kerül(nek) ide, ki a Próféta, és a játék első negyedében megszerzett, beszédes és bosszúszomjas űrhajónk, K.I.T.T. Forsa mégis hogyan „készült”. Érdekes világ ez, ami nem adja könnyen magát, és ahhoz képest, hogy nem egy felsőkategóriás játékról beszélünk, igen magas a produkciós értéke: az átvezetők jók, a szinkronmunka remek, a vizuális tálalás is kiemelkedő.
A történet viszont csak egy dolog, ha nem társul mellé egy jó, szórakoztató játékmenettel és változatos küldetésekkel megpakolt kampány. Szerencsére a Chorus többé-kevésbe ezeket a négyzeteket is kipipálja. Hajónk irányítása remek, de szimulátorra senki se számítson: Forsa kezelése inkább hasonlít egy versenyautóéra, semmint egy, a súlytalanságban közlekedő járműre. Ha pedig már a versenyautóknál tartunk, különleges járgányunk driftelni is képes, ha már tolatásnak nem jutott hely a műszerfalon. A funkció elsajátítása némi gyakorlást igényel, hasznát pedig nemcsak a harcban látjuk majd, ahol üldözőinkkel egyetlen pillanat alatt szembe fordulhatunk, hanem egyes időzített ügyességi feladatok megoldásához is elengedhetetlen lesz.
Fokozatosan megszerzett fegyverzetünk három tagja a gépágyú, a lézer és a rakétarendszer: a gépágyúval a hajók burkolatát szaggathatjuk szét igen gyorsan, a lézer a pajzsokat üti át egy pillanat alatt, míg a rakéta a páncélozott ellenfelek ellen a leghatásosabb. Persze mehetünk exkluzíve egyikkel-másikkal is, de a hatékonyságuk nem minden esetben lesz megfelelő. Idővel pedig alternatívákhoz is juthatunk. Mindegyik kategóriában lesz, amelyik ritkábban, de nagyobbat lő vagy fordítva. Ezeket egészítik ki a különböző extra felszerelések, melyeket három további slotba pakolhatunk be, és tovább erősíthetik egyes fegyvereink vagy képességeink bizonyos tulajdonságait, néhány pedig szettbe is rendezhető, ami további extra képességeket nyithat meg.
De nemcsak fegyvereink, hanem Nara is különleges képességekkel bír, nem véletlenül lett kiválasztott. Az itt „rítus” néven futó trükkök között az első és azonnal ismert az érzékelés, ami radar helyett radarként szolgál a rejtett tárgyak megtalálásakor, és egyes küldetések felgöngyölítésében is elengedhetetlen. A másodikkal azonnal a célpontunk mögé teleportálhatunk, a harmadikkal pajzsokat átütő és bénító villámokat eregethetünk, a negyedikkel dárdaként hatolhatunk át bárkin egy hirtelen gyorsítással, az ötödikkel pedig hajókat csapkodhatunk egymásnak, falhoz, miegymáshoz. És ahogy a fegyverek, ezek között is akad olyan, ami elengedhetetlen az egyes ellenfelek elleni harcokban, vagy éppen ügyességi feladatoknál. És hogy ne csak a beszerzésükkel legyen meg a progresszió érzése, mind ezek, mind a fegyverek tovább fejleszthetők különféle kihívások teljesítésével.
Furioso, eroico
A játék területe több alegységre tagolódik, melyeket ugrókapuk kötnek össze és mindegyiken gyakorlatilag szabadon, egy nyílt világban közlekedhetünk, tetszés szerint megválogatva feladataink sorrendjét. Plusz nem mindent tol az orrunk alá a játék, a további mellékküldetéseket először fel kell fedeznünk, de a maximalistáknak sem kell aggódniuk, mert ahogy egyik helyszínről a másikra siklunk, gyakorlatilag mindenbe belebotlunk.
Persze a küldetések legtöbbje abból áll, hogy menj ide-menj oda, védd meg ezt, nyírj ki mindenkit, aki nem te vagy. Olykor egy rombolóba is bepattanhatunk némi örömlövöldözésre, de egy arcade űrlövöldétől ennél sokkal többet nem is várhatunk. Mégis, az egész szórakoztató harcok, az idővel egyre gyakrabban megjelenő, minibossként is felfogható nagyobb csatahajók kiiktatása eléggé feldobja az egészet ahhoz, hogy ez ne legyen zavaró. A nagyobb csaták sajnos nem emelkednek a mára matuzsálemnek számító Freespace-játékokhoz hasonló magasságokba, így az eposzinak szánt pillanatok is inkább érződnek határvillongásnak, de ezt személy szerint a költségvetés rovására írom.
De költségvetés ide, költségvetés oda, azt kell mondjam – ha eddig nem lett volna nyilvánvaló –, hogy a Chorus gyakorlatilag minden téren messze túlteljesíti az elvárásokat. Élvezetes játékmenetet és magával ragadó sci-fi világot rejt az a középső polc, melyről a stílus kedvelőinek mindenképpen érdemes leemelni ezt a játékot. Vérmérséklettől és alaposságtól függően 10-18 óra elfoglaltságot garantál ez a kis gyöngyszem – reméljük, a stúdió további munkássága is hasonló odaadásról tesz majd tanúbizonyságot.
