Aktuális alanyunk ötletgazdája és kivitelezője az a független, angol stúdió, amely már nem egyszer adott leckét a világnak, például a Reigns részeként arról, hogy a tinderes mintára felhúzott válaszlehetőségekkel (jobbra oké, balra kuka) is el lehet kormányozni egy középkori birodalmat, de akár a Hét királyságot is. Emellett láthattunk a Nerial csapatától már aranyos platformert is, Pikuniku címen, egy sétáló paca elmebeteg kalandjaként, most pedig azt is bemutatták, hogyan legyünk koldusból Krőzus.
1743-ban, egy dél-francia fogadóban kezdődik a történet, ahol a néma szolgálófiú összeismerkedik a világ egyik legnagyobb szélhámosával, Comte de Saint Germain-nel. A gróf (comte) egyébként visszatérő alakja az irodalomnak, Puskintól Karl Mayig számos szerző műveiben megfordult, ami nem véletlen. Az eredeti Saint Germain ugyanis egy létező, és igencsak inspiráló személy volt, korának zsenije, több nyelven beszélő kalandor, író, alkimista, zeneszerző, aki még Casanovát is lenyűgözte. És hogy milyen kicsi a világ? Annyira, hogy mellékesen azt is állította magáról, hogy ő II. Rákóczi Ferenc fia. A játékban leginkább a kalandor és a szerencsejátékos énje domborodik ki, de a cselekmény nem pusztán arról szól, hogy a 18. századi francia arisztokráciát, és a kor legnagyobb alakjait (pl. Voltaire) sorra kifosztjuk. A háttérben ugyanis egy szövevényes rejtély szálait is ki kell bogozni, melyek egészen a királyig, XV. Lajosig vezetnek – aki amúgy igen nagy kujon volt.
Az egész játék gyakorlatilag egy nagy utazás, ahol a comte minden új helyszín előtt új trükköt/csalást tanít be, és ha tökéletesen végrehajtjuk a mutatványt, továbbgördül a történet, ha nem, akkor irány az alvilág. A francia nemesség ugyanis nem veszi jónéven, ha kifosztják, tehát lebukás esetén lelőnek, lefejeznek, vízbe fojtanak és a többi. Szerencsére még ilyenkor is megpróbálhatjuk átverni a nagy kaszást, mert történetesen ő is szeret kártyázni, de akár ki is fizethetjük egy új élet árát. A Card Shark mindeközben egészen különleges látványt nyújt, ahogy a szabadúszó illusztrátor, Nyikolaj Trosinszkij víziói találkoznak a Nerial ugyancsak egyedi stílusával – utóbbira jó példa a gesztusokban beszélő néma főszereplő. Visszatérve a grafikára, a játékot belengi egyfajta színpadias hangulat, és a durva háttért bevilágító gyertyafény, valamint a bábként mozgó karakterek egyszerű, de mégis kellemes összképet alkotnak.
Osztáshoz készülődöm. Tudom, hogy a gróf a kettes széken ül, tehát a 2. és 5. lapot kapja majd a pakli tetejéről. Ahogy szedem össze a lapokat a keveréshez, sikerül is egy ászt és egy királyt a megfelelő pozícióba helyeznem. A keverés első mozdulatánál ugyan a pakli közepére kerülnek a megjelölt lapok, de sebaj, egy ujjmozdulattal feljebb tolom a középső kártyát, és a továbbiakban azt a részt nem keverem, a mögötte lévő kártyák háborítatlanul várhatják az emelést. Léteznek persze egyszerűbb átverések, mint az érmedobálás és az itt a piros-hol piros három kártyalappal, de ezek csak a plebsnek szólnak, a felső tízezret a való életben is létező technikákkal verjük át. Kinek tűnne fel egy bort töltögető néma szolga, aki belelát az ellenfelek lapjaiba, majd a törlőrongyával leadja a drótot, a pikkeket például az óramutató járásával ellentétes törléssel. Amennyiben mindketten játékban vannak, trükkös osztások, megjelölt lapok, titkos kézjelek, és két tucatnyi hasonló technika bevetésével manipulálhatják az asztalt. Fontos a jó memória, és a megfelelő időzítés, ráadásul amikor élesben ”dolgozunk”, akkor az ellenfeleknél a gyanúméter is elkezd növekedni (visszaszámláló). Az ember tehát könnyen találhatja magát olyan helyzetben, amiben a homlokából szinte spriccel a verejték, azon agyalva, hogy öt perccel ezelőtt milyen lapokat is húzott ki, és most a káró ász került-e be duplán a pakliba, vagy a kör.
Az eleinte vigyorgós fáklyásmenet tehát szép lassan átalakul komoly szívatássá, hisz a játék elején megtanult kézjelek, a nagyon hasonló osztások-keverések és trükkök bármikor előkerülhetnek a későbbiekben. Hamar lefagyhat az arcunkról a mosoly, ha hirtelen nem emlékszünk valamelyikre, miközben a visszaszámlálás pörög, és bizony nincs ”védőháló”, avagy a mentés csak a kilépéskor működik. Persze nem árt, ha van a kéznél egy kontroller is, mert az egérrel minden mozdulat darabos, lassú és dadog. Naná, hogy utóbbival lányos zavaromban, mindig túlpörgettem a paklit a keresett lapon, úgyhogy volt némi üvöltözés, meg a Nerial felmenőinek emlegetése. De ettől még bejött a korrektül összetákolt Card Shark és fondorlatos trükkjei.
