Senkit nem ér meglepetésként, hogyha elmondjuk, nem a tavalyi gárda prezentálja nekünk a legfrissebb epizódot. Miközben az Infinity Ward javában dolgozik következő projektjükön (Modern Combat 2?), a nem túl sikeres Treyarch csapatára hárult az a megpróbáltatás, hogy jóllakassák azt a több millió kiéhezett Call of Duty fanatikust, akik a negyedik rész óta vágynak megérdemelt desszertjükre. Nem tévedés, arról a Treyarchról beszélünk, akiknek a Call of Duty 2 felejthető kiegészítő lemezét és a rettenetes Call of Duty 3-at köszönhettük (szerencsére ezek csak konzolon okozhattak csalódást...). Nem csoda hát, ha a World at War bejelentése után nem ugrottunk ki a bőrünkből – habár bíztunk benne, hogy a nem túl nagynevű gárda képes lesz felnőni az elődök színvonalához. Imáink meghallgatásra találtak, hiszen mikor idén nyáron lehetőségünk volt testközelből felmérni a veszélyt egy londoni kiruccanás alkalmával, már bizakodóan tértünk haza, hiszen a látottakból nagyon úgy tűnt, hogy ezúttal másképp alakulnak a dolgok. Végül így is lett, lévén a Treyarch által alkotott végeredmény alaposan meglepett minket!

A Volgától Peleliuig

Mint ahogyan arról már több hónapja mi is beszámoltunk, a World at War egy (újabb) hatalmas lépést tett hátra az időben, s ismét a kis túlzással kimeríthetetlen második világháborúba ültette a cselekményt. Az események ez alkalommal két szálon futnak, az amerikaiak csendes-óceáni ütközeteiben, és a szovjetek európai hadjárataiban vehetünk részt. A sztori két-három küldetésenként vált a két folyamatosan változó hadszíntér között, s nem csupán a töltőképernyőt, de látványos videobetéteket nézegethetünk az egyes felvonások között. Nyugodt szívvel kijelentjük, hogy ezek a videók a játék egyik legjobban sikerült részét képezik, lévén rendkívül hangulatosra sikeredtek, képesek teljes mértékben beszippantani a játékost a háború borzalmaiba. Az átvezető filmekben a készítők archív felvételeket kevertek modern effektekkel, melyek alatt Kiefer „24” Sutherland monológjait hallgathatjuk. Ő adja egyébként az amerikai kampányban szereplő őrmesterünk hangját is, tehát mindvégig ott duruzsol majd a fülünkben: Damn it!

Pályából összesen tizenöt található az egyszemélyes kampányban, ezeket nagyjából tíz-harminc perc alatt lehet végigjátszani – nehézségi szinttől függően –, így hát könnyen kiszámolható, hogy teljes végigjátszáshoz nagyjából négy-öt óra szükségeltetik. Igen, ez roppant kevés. Akár egyetlen délután alatt is végig lehet nyomni a játékot, de valahol érthető a dolog, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyire volt szoros a határidő, amit az Activision a készítőkre erőltetett (alig több, mint egy év, és ha a minőséget nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy ez igen kemény munka lehetett...).  

Öröm az ürömben viszont, hogy a World at War rendhagyó módon rendelkezik kooperatív játékmóddal is, melyben értelemszerűen többedmagunkkal is újrajátszhatjuk az egész (rövidke) kampányt, méghozzá rögtön négyen. Most már elárulhatom, hogy nincs is annál jobb, mint lángszórót cipelő társunkba „véletlenül” beleereszteni párat, majd figyelni, ahogy cafatokban hagyja kézjegyét a történelem ezen pontján. 

„Megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk”

Ha már az olyan rendhagyó elemek szóba kerültek, mint a kooperatív mód, térjünk ki az egyik legfontosabb újdonságra, mely ugyancsak a sorozat egyedi vonásaként emeli az összértéket. Ez pedig nem más, mint a program brutalitása, ami miatt 18-as besorolást kapott – tehát kifejezetten felnőtteknek szóló alkotásról van szó. Vér, erőszak, csúnya beszéd és minden, ami ilyenkor szokás, helyet kapott a játékban. A háborúban pedig – mint tudjuk – mindezekből bőven kijutott, így kendőzetlenül ömlik a monitorunkra az erőszak, amiből már rögtön az első percben kaphatunk egy rövidke ízelítőt: fogságba esett társunk szemét kiégetik egy cigarettával, majd elvágják a torkát. 

De ez persze csupán egy rövidke ízelítő, a brutalitás mindvégig elkísér majd minket a történet alatt. A bajonettel felénk rohamozó japán katonák látványától még most is kiráz minket a hideg. A vérszomjas keletieket a gyors reflexszel rendelkezők nem túl barátságos módon küldhetik a másvilágra (a többiek szenvedni fognak) – hasonló módon, mint a negyedik rész híres kutyás epizódjánál. Kicsit talán túlzásba is vitték ezt a készítők, hiszen a lövésektől leszakadó testrészek látványa már az a pont, amikor az élethűséget feláldozzák a látványosság oltárán. Mindez persze megbocsátható, hiszen a cél a szórakoztatás volt, ebből egyáltalán nincs hiány, és természetesen az is szempont, hogy a felnőtt játékosok mindig örömmel veszik, ha nem próbálják meg számukra selyembe csomagolni háború poklát.

Lánglovagok

De nem csupán a vér látványa borzaszt majd el minket, ugyanis a játék egyik fegyvere, a lángszóró, a történetben kifejezetten fontos szerepet kapott (észrevettétek, 2008 egyértelműen a tűz éve a játékiparban?). A készítők egy külön pályát is beépítettek a felhozatalba, amelyben lövészárkokban kuporogva kell ropogósra sütnünk pár tucat japán katonát, ami persze hasonlóan rettenetes dolog, mint maga az egész háború: aki lelkiekben nincs felkészülve a lángoló katonák velőtrázó jajveszékeléseire, az jobb, ha bele sem kezd a telepítésbe. 

Mivel az egyik leggyakrabban használt fegyverünk a lángszóró lesz, így a tűz lemodellezésére, grafikai kivitelezésére is sok munkát fordítottak a Treyarchnál. A lángok az éghető felületeken terjeszkednek, felkúsznak a fák lombjaira, felperzselnek minden útjukba kerülő objektumot. Persze komoly szimulációra ne számítsunk, hiszen a szélirány változását nem veszi figyelembe a program, de még így is hatékony társunk lesz a lángtenger. Mivel a lőszerkészlete végtelen (csupán a túlmelegedésre kell odafigyelni), a lángszóró kivételesen értékes darabot képez majd arzenálunkban. Segítségével könnyedén megállíthatjuk a magas fűből rohamozó japánokat, és kellemetlen perceket okozhatunk a fákon lesben álló orvlövészeknek is, amire gyakorta lesz szükségünk a csendes-óceáni hadjárat alatt. Az első, fűből felpattanva rohamozó ellenfél után elszenvedett heveny szívroham után már mindent felégetünk majd magunk körül, biztos ami biztos alapon.