Vannak történetek, amik sohasem változnak, főleg, ha azok egy, a galaxis hónalja alatt lapuló bolygóról származnak. Pandorára senki sem figyelne fel, ha az isten tudja mikor, az eridian nevű faj nem szórja tele a technológiájukat (és általában valami gigaszuper szörnyet) rejtő Vaultokkal. Naná, hogy ezek a rejtélyes „pincék” csábítják a kincskeresőket, kalandorokat, rablókat és a galaxis mindenféle söpredékét, legyenek azok gazdagok vagy szegények.
Sokan szenvedtek és haltak meg a Vaultok keresése során, de ebből semmit sem tanulnak azok, akik őket követik, szenvednek és meghalnak. Főleg, ha siker is koronázza szenvedésüket és halálukat. Mert mindaddig, amíg vannak Vaultok, lesznek Vault Hunterek is. És mint minden pandorai mese, ez is azzal kezdődik, hogy van néhány figura, akik úgy döntenek, megkísértik a szerencséjüket, és jelentkeznek egy korábbi Hunter, Lilith felhívására, hogy csatlakozzanak a híres-hírhedt Firehawk vezette Crimson Riderekhez, azután megmentsék a világot… Na meg megszedjék magukat azzal, amit a Vaultokban találnak.
A négy szamuráj
Mint korábban, a Vault Hunterek kezdetben ezúttal is négyen vannak. Ott van mindjárt Zane, az Operative, aki a kütyük és a káosz mestere. Felszerelésére – például holografikus alteregóira és halálos drónjaira – támaszkodva, taktikusan kelt zűrzavart az ellenség, jelen esetben a Children of the Vault nevű szekta soraiban, hogy aztán szépen elosonjon vagy cafatokra robbantsa őket… Bár többnyire az utóbbi történik meg, mert Pandorán senki nem áll tovább, ha harcról van szó.
A csipetcsapat legkülönlegesebb tagja Amara, aki a rejtélyes Sirenek sorát bővíti, ereje ennél fogva földöntúli. Hatalmával óriási öklök segítik agyoncsapni az ellent, így főleg közelharcban tud érvényesülni, de azért a fegyverekkel sem bánik rosszul, különösen akkor nem, ha erejét átvezeti kézi ágyúiba.
FL4K egy igazi Beastmaster, a vadászat a szenvedélye. No, nem szarvasra, inkább emberekre szeret lőni, vagy olyan állatokra, amik hajlamosak pusztán kedvtelésből leharapni az ember fejét – mondjuk, skagekre, óriás csótányokra vagy megszédült psychókra. Mint minden valamirevaló vadász, ő is a lopakodás és a lesből támadás mestere. És, ahogy az vadászéknál lenni szokott, egy hűséges kopó sem árt mellé. Na, jó, neki több is jutott, igazán nem válogatós, vész esetén magához füttyenthet egy őrzővédő skaget, egy röpködő rakket, egy bitang spiderantot vagy egy lőfegyverekkel felszerelt jabbert is.
Végezetül ott van Moze, aki bár egy gyenge kislánynak tűnik, de azok, akik így vélik, általában cafatokban végzik, mivel a hölgy nem szende vagy gyámoltalan, és végképp nem gyenge, merthogy egy igazi Gunner. A pusztítás a mindene, ő az, aki elindítja a balhét, majd utolsóként hagyja ott, egyedüli túlélőként. Neki is van házi kedvence, egy Iron Bear mech, amivel rakétákat, fejméretű golyókat, lángokat és lézernyalábokat eregethet, sőt ha akad egy társa, az felkapaszkodhat az extra lőállásba.
Természetesen hőseink még kezdők a Vault Hunterség nemes szakmájában, képességeiket épp csak bontogatják, ökleiket, állatkáikat, kütyüiket és lépegetőiket csak rövid ideig használhatják – bár akkor tanú nem marad eleven. Szerencsére útjuk során fejlődhetnek, méghozzá a kezdet kezdetétől kezdve három különböző képességfán. Itt oszthatják szét véres verejtékkel, vagy inkább megannyi ólom, robbanótöltet és sugárnyaláb kilövésével megszerzett skill pontjaikat, hogy erősítsék passzív képességeiket, vagy a már felsorolt extra mechanikus és biológiai mütyürjeiket. Az egyetlen korlát, hogy a három fő képességből csak kettő lehet aktív, ám még ezeket is tovább boostolhatják a feloldható akciópontokkal, amik lényegében az aktív képességek.
Ez tehát az új Vault Hunter team. Egymagukban, vagy mint négy jó barát, mind a négyen egyszerre nekivághatnak Pandorának, hogy aztán kövessék a Vault Key maradványokat a csillagok közé. Mert bizony ez a mese túlmutat Pandora sivatagain.
Csillagközi pincekeresés
A Crimson Riderek ugyanis nem véletlenül toboroztak maguknak különbejáratú Vault Huntereket. Handsome Jack korai halála, na, meg a Pandorát egy ideig feltúró Hyperion nevű vállalat lezúzása után úgy tűnt, a bolygó már sosem lesz a régi. Aztán feltűntek a rejtélyes a Calypso ikrek, akik otthont, menedéket és célt adtak Pandora lakóinak a Children of the Vault szerető ölelésében.
A probléma az, hogy ez a szekta, élén a pszichopata, közösségi médiafüggő testvérpárral nem a normális, csak kocsmai verekedésekben lövöldöző embereket, hanem az egyetlen tüsszentés miatt is bevaduló lakókat hívogatta. Szóval a Children of the Vault nagyjából a legrosszabb dolog, ami Pandorával történhetett, mert egyesítette az őrülteket. A céljuk pedig az, hogy felkutassák a még kifosztatlan Vaultokat, és kizsákmányolják azt a vezetőik javára, akik képesek szinte mindennek az erejét elszívni és hasznosítani gonosz céljaikra. Szirénről legyen szó vagy egy Vault szörnyéről, nekik aztán mindegy, úgy szívják fel az idegen erőket, mint az ipari ventilátor az elé rúgott psychót.
És a galaxis legnagyobb bánatára Vault nem csak Pandorán van. Ezzel kitárul a galaxis, hiszen a Crimson Ridereknek a szektások után kell erednie, ha ebben a versenyben győzni akarnak. Útjuk során eljutnak a csillogó-villogó, hatalmas felhőkarcolókkal beépített Prometheára, amit sajnos az itt székelő Atlas, valamint a szektásokkal lepacsizó Maliwan egy céges adok-kapok során háborús övezetté avanzsált. De beugranak a paradicsominak nevezett, amúgy mocsaras Eden-6-ra, noha üdülési terveiket a „kölykök” tönkreteszik, és a monostorlátogatás is csúnya vérengzéssé fajul a szent kolostorokkal és még szentebb szentemberekkel teli Athenason.
A szokásos lövöldözés, lootolás, még több lövöldözés és még több lootolás menetét alaposan feldobja a változatos és a korábbiaknál káprázatosabb, még mindig stílusos látvány, a parázs akció, az autós/lebegős/monociklis száguldozás – ami alatt persze szintén lőni kell, mert akárhol jársz, békére nem találsz –, és az őrültebbnél őrültebb szituációk egyvelege, amivel hőseink fő- és mellékküldetések tengerében találkozhatnak. Például Claptrap barátnőjének megépítése, az egykori ellenség, azaz az Atlas megmentése, vagy egy halott takarító életének megmentése azáltal, hogy agyát csótány testbe helyezik egy már csótánnyá operált barát kérésére. Mindeközben pedig régi és új ismerősökkel hozza össze a kalandozókat a sors, bár leginkább a régieknek örülünk, mert az újak még nem annyira emlékezetesek.
Elfajult világ
Na, persze semmilyen történetet nem lehet harmadszorra, pontosabban negyedszerre ugyanúgy elmesélni. Hogy izgalmas maradjon, meg kell bolondítani néhány új elemmel. A csillagközi utazás a leglátványosabb újdonság, bár a legtöbb bolygó inkább csak a körítés színezésére szolgál, az alacsony gravitációjú hold pedig ismerős lehet egy előzmény-utózményből, de van pár apróbb újdonság is. Olyanok, amiket elsőre talán csak a rutinos rókák fedeznek fel.
A Vault Huntereknek immár képesek a kiszögelésekre felkapaszkodni, vagy becsúszással az ellenséget az égig rúgni. Apróságok, mégis feldobják a kalandozást, hát még a parázs tűzharcokat, amik jobbak, mint valaha, hála a fegyverek megújulásának, a halálos környezeti elemek (sugárzás, szétlőhető vezetékek) bővülésének és a szétlőhető fedezékeknek.
Néhány csúzlinak ugyanis másodlagos tüzelési funkciója van. Fegyverből a galaxisban amúgy rengeteg fordul elő, állítólag milliónyi, bár valószínűleg nem lesz olyan elvetemült, aki ténylegesen megszámolja. A legtöbbet a tapasztalt Vault Hunterek simán hátrahagyják, vagy pénzszűke esetén eladják a mindenhol fellelhető fegyverautomatákban, és ugyanerre a sorsra jutnak a pajzsok, gránátok, meg a többi loot – akár az is, amit ilyen-olyan okból elhagytak, ugyanis az űrhajójukon, a Sanctuary III-on van egy automata, ami visszadobálja az elkótyavetyélt lootot. Apropó, a hajón a Vault Hunter kedve szerint cicomázhatja magát és kabinját, eltárolhatja kedvenc fegyvereit, vagy betérhet Moxxi bárjába szerencsét próbálni, és persze, ha akar, innét repülhet át másik bolygóra. Ha ezt kihagyná, akkor sincs para, az ECHO térképéről helyből átteleportálhat bármilyen felfedezett területre, ami roppant kényelmes.
De hol is jártam? Ja, megvan, fegyverek. Szóval az alternatív tüzelési móddal ellátott gyilokeszközök igazán feldobják az amúgy is változatos és eszement repertoárt: tárazás helyett felrobbanó, járkáló vagy nyomkövető fegyver, csak hogy párat említsek. És ha Hunterünk rálel egy igazán értékes gyöngyszemre (értsd: néhány lövéssel freskót csinál a legtöbb ellenfélből), bizony sokáig ragaszkodni fog hozzá, akár még különféle skinekkel is felcicomázhatja.
Barátokkal menő a kaland
Bár az új történet, akárcsak a régiek, egyedül is élvezhető, akkor az igazi, ha néhány barátod is veled van, és mindegyikőtök más-más Vault Hunter szemén át éli meg eme lebilincselő mesét. A történet végigélése, pláne az akció részeké (magyarán az egész) sokkal könnyebb csapatban. Főleg, amikor egy boss kerül a képbe, mert bizony ebben a részben a nagymenő ellenfelek kinyuvasztása többszakaszos mulatság. A főellenfelek különféle pajzsokkal, páncélokkal, trükkökkel jönnek elő újra és újra, mígnem a Vault Hunterek le nem hántják róluk mindezt a megfelelő célszerszámmal, hogy aztán végleg pontot tegyenek elvetemült élettörténetük végére.
Ráadásul a Hunterek kétféle módon is összeállhatnak. A Competitive mód a klasszikus történeten alapul, vagyis mindenki azon a szinten esik be a káoszba, amin éppen van, és boldoguljon a nála alacsonyabb vagy magasabb szintű ellenfelekkel és loottal, ahogy tud. A Cooperative mód pedig garantálja, hogy minden Vault Hunter a saját szintjén lévő ellenségekkel akassza össze a bajszát (ha van bajsza… ha nincs, akkor keressen valami más akasztani valót), és ennek megfelelően kapja meg a lootot. Mindez elvileg elejét veszi annak, hogy a mit sem sejtő Hunter nindzsa lootolóba fusson, vagy folyamatosan azzal foglalkozzon, hogy életben tartsa a partnerét, mert azt a legkisebb psycho is darabokra szedi pusztán azzal, hogy rákiált.
Vége a végtelen történetnek
Kilépve a rendhagyó mesélős szövegelésből zárásul annyit írhatok, hogy sokat lehetne még csacsogni a Borderlands 3-ról, de szerintem az a legjobb, ha kipróbálod. A sok apró játékmenetbeli újítás, és az első rész óta használt formula szinte tökélyre csiszolása miatt annak ellenére ez a sorozat legjobb darabja, hogy a többjátékos mód még eléggé bugos, vannak teljesítménybeli hibák – főleg, amikor megnyitjuk a karaktermenüt –, és igazán látványos újítás a csillagközi utazáson kívül nincsen. Ha tetszettek a korábbi részek, ez is fog, mert jobb, mint bármelyik korábbi Borderlands.
