A Warhammer univerzum az elmúlt években hihetetlenül népszerű lett, és egyre több műfajban jelent meg, vagy legalábbis várható olyan játék, amely valamelyik szeletére épül. A Blood Bowl furcsa, brutális és igencsak ironikus egyvelege pedig már sikert aratott egyszer, így egyértelmű volt, hogy a kibővített faj-listával érkező újrakiadásokat egyszer felváltja egy valódi folytatás. A kérdés egyedül az volt, a készítők képesek lesznek-e megfelelni a keményvonalas rajongók elvárásainak, és mellé behozni néhány tízezer új érdeklődőt. A második kérdésre még nem tudni a választ, sőt az elsőre sem igazán, mivel a legkeményebb rajongók éppen BB játékosokat megszégyenítő módon csépelik egymást az interneten ezt vitatva.
Blood Bowl gyorstalpaló
Az általában igencsak nemtelen versengésben két csapat vesz részt. A hivatalos feladat a labda eljuttatása az ellenfél gólvonaláig. Azonban a rajongók elvárják, hogy ezalatt minél több kárt tegyünk az ellenfélben. Ez annyira fontos eleme a játéknak, hogy a két leggyakrabban használt utasítás, amit kiadhatunk embereinknek, a mozgás és az ellenfél „blokkolása”. Utóbbi azt jelenti, hogy a kiválasztott játékos teljes erőből behúz egyet a kijelölt ellenfélnek. Mielőtt erre sor kerülhetne, egy vagy több fehér kockát fogunk látni a leendő áldozat feje fölött. Mivel a Blood Bowl táblás játék, így szinte mindent kockadobás dönt el. A támadás sikere, a passzolás, elfutás az ellenfél mellett, sérülések, csalások, a bíró lefizetése, az időjárás változása, minden a véletlenszám-generátortól függ.
De a BB egyáltalán nem szerencsejáték (egyes extrém eseteket kivéve) vagy legalábbis erősen befolyásolhatjuk a mázlifaktort, ha ésszel játszunk. A támadókockának például 6 oldala van. Az egyik a teljes siker, az ellenfél kifektetése. A második a részleges siker: akkorát taszajtunk az ellenen, hogy ha nincs ez ellen védő jártassága, akkor földre kerül. Két oldal jut az unalomnak, ilyenkor egyszerűen csak arrébb lökjük a védőt. Egy oldal természetesen a teljes kudarc, amikor a mi emberünk húzza a rövidebbet, egy pedig a részleges, ami után mindketten a földön végezhetik. Az esély a teljes sikerre tehát 1/6, de ha az ellenfélnek nincs Dodge jártassága, akkor már 1/3. Ha saját emberünk rendelkezik a Block jártassággal, akkor részleges sikernél sem üti ki magát, így már 50% a siker esélye. Azonban ha jól taktikázunk játékosainkkal, és felsorakoznak az ellenfél előtt, vagy éppen mellett, akkor legtöbb esetben erőfölénybe kerülünk, és emiatt két kockával dobhatunk támadást, így az esélyek jelentősen megnőnek (30,6%, 55,6% és 75%), és ezzel még nincs vége a befolyásoló tényezőknek. Ha ez nem kedvelteti meg velünk a valószínűség-számítást, semmi nem fogja.
Az esélyek ismerete azért fontos minden helyzetben, mert körünk csupán addig tart, amíg egy játékosunk földre nem kerül, vagy el nem veszti a labdát. Ha okosan játszunk, és a véletlenszám-generátort sem haragítottuk magunkra, akkor mind a 11 játékosunkkal tehetünk valami hasznosat, ellenkező esetben akár az első mozdulattal is átadhatjuk a kört az ellenfelünknek. Éppen ezért a Blood Bowl nem szerencsejáték, hanem kockázatkezelés-szimuláció. És ahogy egy szimulációtól joggal várhatjuk, a fentieknél sokkal összetettebb.
Jó estét, jó gyilkolást!
Azonban senkinek nem kell pánikba esnie, hogy azonnal mélyvízbe dobja a program. Az egyjátékos küldetéssorozat ugyanis egyetlen hatalmas oktatómód, amiben egy közepesen érdekes, de nagyon jól előadott történetet játszhatunk végig egy emberi csapat új edzőjeként. Az oktató mód legjobb húzása, hogy nem apró részfeladatokból áll. Minden esetben teljes meccseket kell végigjátszanunk (ami összességében elég szép játékidőt jelent), csak éppen eltérő összetettséggel.
Az első, tipikus oktatómeccsen annyi a dolgunk, hogy egy szupercsapattal eltángálunk néhány szerencsétlen vesztest. Ekkor még a kocka is csal egy kicsit a kedvünkért, így megtanuljuk, milyen jó érzés nyerni, hogy rászokjunk, és ne bírjuk abbahagyni a játékot akkor sem, amikor az ellenfél átgyalogol rajtunk, akár szó szerint. Ezután klasszikus váratlan fordulattal elveszítjük az aranyöklű gyerekeket, és egy kezdő csapatot kapunk helyettük. Velük viszont megismerhetjük a játékosok statisztikáit, amik alapján a játék kiszámolja, hogy mekkorát kell dobni a sikeres művelethez. Megtanuljuk, mennyi mindenhez dobál kockát a gép, sőt idővel láthatjuk is a részletes eredményeket. Bemutatkozik az időlimit, a szerelési zóna, a kör végét jelentő hibák és az életmentő újradobás. Embereink lassan fejlődni kezdenek, így elmélyedhetünk a különféle jártasságokban, valamint a vezetőedző által használható kisegítő lehetőségekben. A 15. meccs végére jóformán mindent profi módon tudunk majd használni. Egyedül a meccsek előtt vásárolható extra lehetőségek, az Inducements kategória maradt ki valami furcsa okból, pedig a multinak fontos eleme.
Eközben a történet is lassan gördül előre, nem mintha bárki számára fontos lenne, inkább csak élvezetes, ahogy a két kommentátor párbeszédeiből kiderülnek az őrületesnek nehezen nevezhető fordulatok. A vámpír és az Ogre kettőse (mindenki kitalálhatja melyikük a finom úriember, és az izomagy) kiváló szórakozást nyújt a Blood Bowl kifacsart, de valahogy mégis nagyon ismerős világáról beszélgetve az átvezetőkben, ahogy a töltőképernyőn megjelenő ismeretterjesztő anyagok is sokat tesznek azért, hogy a vereségek után kicsit feloldódhassunk. Erre egyébként is szükség lesz, mert a játéknak akad néhány idegesítő hiányossága.
Túl kevés, túl drágán
A legkomolyabb, és legtöbb ember által emlegetett probléma a játszható fajok alacsony száma. A Blood Bowl 1 legutóbbi kiadásában már több mint 20 faj közül válogathattunk. Most be kell érnünk nyolccal (ember, ork, törpe, káosz, nemes elf, sötét elf, skaven, bretonniai). Két újabb fajt (erdei elf, gyíkember) már bejelentettek letölthető tartalomként, de még nem kaphatóak, így mindenki csak találgatja, hogy a 45 eurós kezdőár mellé mennyit kell még kifizetnie, hogy régi kedvenceit visszakapja.
Máshol is akadnak fájó hiányosságok. Ironikus vagy inkább rossz vicc, hogy bár a játék grafikája és kezelőfelülete rengeteget fejlődött, de a grafikai beállításokban szinte semmit sem változtathatunk. Ahogy az általános fülön is csak az amúgy látványos és élvezetes akció jeleneteket szabályozhatjuk, de például nem kapcsolhatjuk ki a kommentár feliratozását. Márpedig az akármilyen jópofa is néha, annyira kevés szöveget tartalmaz, hogy már az egyjátékos mód felénél unalmassá és zavaróvá válik az állandó ismételgetés.
És így lesz egy amúgy remek játék körül a korábban említett tomboló vita. Elszánt rajongóknak persze kihagyhatatlan, de aki csak könnyed szórakozást keres, és a világgal ismerkedne, jobban jár az előző generációval, amit sokszor már 10 euró alatt megkaphat. Akármennyit is javult a grafika, és különösen a kezelés, akármennyire is élvezetes néha a játék, a jelenlegi teljes árát nem éri meg a program ebben az állapotában. Ha kijavítják a hiányosságait, beárazzák tisztességesre a DLC-ket, és még leértékelést is tartanak, akkor viszont érdemes lesz baráti köröknek lecsapni rá, és végképp tönkretenni régi barátságokat néhány extra szerencsés dobással.
