A battle royale játékokat lehet szeretni vagy utálni, azt viszont mindenképp el kell ismerni, hogy maga a zsáner hatalmas népszerűségre tett szert az elmúlt két évben. A Fortnite mára gyakorlatilag a popkultúra részét képezi, az Apex Legends egymagában állította meg az EA részvényeinek folyamatos zuhanását, és még a mostanában már csökkenő népszerűségű PUBG is több százezer játékost tud bevonzani egyszerre.
A fenti sikersztorik tükrében elég egyértelműnek tűnik, hogy miért akar mindenki beszállni a zsánerbe, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy hosszú távon nem olyan egyszerű fennmaradó battle royale játékot készíteni, mint ahogy azt az ember elsőre gondolná. A PUBG és Fortnite ugyanis nemcsak létrehozták a piacot, hanem egyből le is fedték azt, így nem igazán van hely az új címeknek, amik jönnek ugyan, de jelentős játékosbázist kialakítani már egyiknek sem sikerült. Kivételt képez ez alól talán a Ring of Elysium, mely elsősorban ingyenességével lopta be magát a játékosok szívébe, illetve az Apex Legends, ami egy következő szintet képvisel a zsáneren belül. Azonban ha megnézzük, ezen a kettőn kívül más battle royale cím nem igazán tudott megmaradni a Bluehole és az Epic játékainak árnyékában.
A DICE most erre az enyhén szólva telített piacra próbál betörni a Battlefield 5 Firestorm módjával, a kérdés már csak az, hogy van-e erre reális esélye? Hiszen a Firestorm eleve komoly hátrányból indul: egyrészt maga a Battlefield 5 sem örvendett olyan zajos sikereknek a játékosok körében, másrészt pedig a battle royale mód körülbelül négy és fél hónappal az alapjáték megjelenése után debütált, míg a nagy rivális Call of Duty hasonló mókája, a Blackout már 2018 októberében is elérhető volt. Persze, ahogy a mondás tartja, innen szép nyerni, lássuk hát, ez sikerült-e a stockholmi stúdiónak!
Norvégiában a helyzet forrósodik
Alapjait tekintve a Firestorm nem sok meglepetést tartogat azoknak, akik játszottak már akármelyik másik battle royale játékkal. Minden meccs elején egy egyenes vonalban haladó repülőgépből ugorhatunk ki az igencsak méretes pályára (ez a hivatalos információk szerint tízszer akkora, mint a Battlefield eddigi legnagyobb térképe), földet érés után pedig a véletlenszerűen szétszórt fegyverek és felszerelési tárgyak segítségével kell minél tovább életben maradnunk. A játékteret folyamatosan szűkíti a mód címében is szereplő tűzvihar, a meccs végén pedig az győz, aki utolsónak marad életben. Jelenleg egyedül vagy egy négyfős csapat tagjaként vethetjük bele magunkat az utolsó emberig tartó öldöklésbe, azaz páros mód egyelőre nincs.
A meccsek során 64 játékos mérkőzik meg egymással (bár az én tapasztalataim alapján általában 60-62 fővel indul a legtöbb kör), ami kevesebb, mint az általában megszokott száz fő, de cserébe a mozgásterünk is kisebb lesz. A Firestormban ugyanis a pálya első szűkítésére már az ugrás előtt megtörténik, így minden meccs egy kicsit más térképen játszódik. Amit még fontos lehet megjegyezni, hogy a játékmódból hiányzik a harmadik személyű nézet, egyedül az FPP elérhető, de ez talán nem is olyan meglepő, végső soron mégiscsak egy Battlefieldről beszélünk.
World War Royale
A fenti sorokat olvasva adja magát a kérdés, hogy akkor mégis miben más a Firestorm, mint a piacon elérhető számtalan másik battle royale játék? Az első dolog, ami rögtön az indítás után feltűnik az embernek, az az, hogy a Firestorm sok esetben elképesztően látványos. Ez már a bemelegítő helyszínként használt hangárban is előjön (amikor például elkezdenek villódzni a vörös fények, és megszólalnak a szirénák, az egy kicsit hidegrázós pillanat), de természetesen a térképen barangolva tapasztalhatjuk meg igazán. A fenyőfák között átszűrődő napsugarak, a fegyverünkön megülő hópelyhek mind-mind nagyon jól néznek ki, az igazi látványosságot pedig maga az egyre szűkülő tűzgyűrű jelenti. Amikor ez meglódul előre, akkor nincs menekvés: kérdés nélkül tarolja le az útjába eső épületeket, ha pedig a rossz oldalára kerülünk, mintha egyenesen a pokolba jutnánk. A képernyő elvörösödik, körülöttünk szó szerint lángol minden, mi pedig kétségbeesetten sprintelünk előre, hogy minél hamarabb a biztonságos zónában lehessünk.
De a látvány csak a kezdet: szerencsére a DICE munkatársai ennél bátrabban nyúltak bele a battle royale jól ismert receptjébe. Újításként ott vannak még például a rombolható házak, amikkel remekül lehet taktikázni. Ha mondjuk, úgy sejtjük, hogy az egyik pajtában lapul valaki, nem kell az életünket kockáztatva benyitnunk, hogy erről megbizonyosodhassunk: elég távolról megkínálni a gyanús házat egy gránáttal vagy Panzerfausttal, a leomlott falon keresztül pedig kényelmesen lekaszálhatjuk a túlélőket is.
Ha pedig szóba került a Panzerfaust, érdemes lehet kitérni arra, hogy a játékmódban bizony szép számmal akad nehézfegyverzet is. Végső soron a Battlefield 5 egy második világháborús játék, a Firestorm pedig nem hazudtolja meg a gyökereit. Akad itt minden, ami szem-szájnak ingere. Találhatunk a pályán telepített és járművekre szerelt gépágyúkat, páncélozott, lánctalpas teherautókat (és persze stílusosan tűzpiros traktorokat) és puskagránátokat vegyesen, sőt még néhány tüzérségi üteg is helyet kapott a térképen, ezeket pedig szintén lehetőségünk van használni. Bár hatékonynak nem mondanám őket, hiszen hangosak, egyből elárulják az ember pozícióját, és nem is olyan egyszerű eltalálni velük valakit, mégis, már maga a tudat is felvillanyozó, hogy ha akarunk, akár tüzérségi zárótüzet is zúdíthatunk az ellenségeink nyakába.
Apróbb, de szintén hasznos újítás, hogy ha csapatban játszunk, és az ellenfél a földre küld minket, akkor nem leszünk azonnal holtsúly: az oldalfegyverünket előrántva haldoklás közben is segíthetjük a többieket. Persze a földön heverve azért elég durván csökken a harcértékünk, de valamivel legalább így is hozzájárulhatunk a csatához. Arra viszont nem árt figyelni, hogy a Firestormban nincs újjáéledés. Ha a társaink túl lassan szednek fel minket, vagy ha az ellenfél közbelép, akkor bizony számunkra a kör véget ért.
Epikus repertoár
Amire még muszáj kitérni a Firstorm kapcsán, az az egyes fegyverek és kiegészítők kezelése. Itt minden tárgynak van egy színkóddal jelölt ritkasága (a gyakori a zöld, a ritka a türkiz, az epic a lila), mely egyben a felszerelés minőségét is jelzi. Természetesen minél ritkább egy tárgy, annál jobb: a fegyvereknél például pontosabb irányzékot és könnyebben kontrollálható visszarúgást jelent egy ritkább darab, míg a páncélok annál több lövést bírnak ki, minél nehezebben fellelhetőek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fegyvereinket nem módosíthatjuk szabadon, mint például a PUBG-ben: az, hogy az egyes puskák milyen kiegészítőkkel érkeznek, egyedül a ritkaságuktól függ, semmi mástól.
Epic felszerelésre a pályán kóborolva is lelhetünk, de ha biztosra akarunk menni, érdemes figyelnünk a térképen szétszórt széfekre, bunkerekre, valamint az időnként aktiválódó Resupply Pointokra is. Ez utóbbiak lényegében egy kis területet jelölnek, melyet megszerezhetünk magunknak, ha elég sokat állunk a közelében, ezért pedig magas szintű felszerelés lesz a jutalmunk. Nem árt azonban figyelni: a pontok többnyire nyílt terepen vannak, ráadásul a program jelzi is a többieknek, ha elkezdjük elfoglalni őket, így hamar kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetünk, ha túl sokat állunk a közelükben.
Pokoltűz
A Firestorm alapvetően egyáltalán nem rossz játékmód, de sajnos így is maradt benne több bosszantó hiba, melyek meggátolják, hogy igazán felhőtlenül tudjunk szórakozni. Az első gyengébb pontot a felszerelés kezelése jelenti. Itt érződik, hogy a fejlesztők próbáltak egy minimalistább irányba elmenni, hogy a játékidő nagyját az akció, és ne a hátizsákunk rendezgetése tegye ki, azonban ezzel végül átestek a ló túloldalára. Tárgyaink menedzselése még nem is olyan vészes, viszont a lelőtt ellenfelek kifosztása már annál körülményesebb, a Firestormban ugyanis a halottak tárgyai nem egy dobozba kerülnek, hanem nemes egyszerűséggel szétszóródnak a holttest környékén. Ez papíron ugye gyorsabbá kéne, hogy tegye a játékot, hiszen két pillantással felmérhetjük, hogy mi kell a földön heverő tárgyak közül, felkapjuk azt, és már megyünk is tovább, de a gyakorlatban sajnos nem muzsikál túl jól a rendszer.
Az elejtett tárgyak ugyanis sokszor egymásra esnek, eltakarják a másikat, főleg akkor, ha mondjuk, zárt térben végzünk valakivel, ez pedig igen körülményessé teszi a hullák kifosztását (ez egy olyan mondat, amiről nem hittem volna, hogy valaha le fogom írni). Ennek hála pedig a kelleténél többször állhat elő az a helyzet, hogy egy tűzharc közepén szeretnénk némi lőszert felvenni a frissen elintézett ellenféltől, de helyette zsinórban háromszor is lecseréljük remek társként funkcionáló rohampuskánkat az elhullottak nyeszlett kis géppisztolyára.
A másik gyengébb pontot a játék közepe jelenti, mely hajlamos ellaposodni, mint a zsáner legtöbb képviselőjének az esetében. A tesztelés során nekem végig az az érzésem volt, hogy a térkép egyszerűen túl nagy 64 játékosnak, és a játéktér is elég lassan szűkül, így a kezdeti tűzharcok után általában a meccs utolsó percéig nem lehet találkozni senkivel, maximum, ha szerencsések vagyunk (vagy balszerencsések, attól függ, honnan nézzük a dolgot).
Indulhat a traktor?
Bár kifejezetten látványos és a maga nemében szórakoztató, ráadásul a világháborús körítésének és a rombolható épületeknek hála bír egy egyedi hangulattal is, én mégsem tudom mindenkinek nyugodt szívvel ajánlani a Firestormot. Nem is feltétlen a nehezen kezelhető felszerelés vagy a meccsek ellaposodó közepe jelenti a bajt, sokkal inkább arról van szó, hogy jelenleg jobb és ingyenes alternatívákat is találni a battle royale játékok között, míg a Firestorm csak akkor érhető el, ha valaki hatvan eurót kicsenget a Battlefield 5-ért.
Amennyiben megvan az alapjáték, és egy kicsit is érdekelnek a battle royale címek, úgy persze érdemes kipróbálnod a Firestormot, hiszen tényleg egy szórakoztató játékmódról beszélünk, de csak ezért szerintem nem éri meg beruházni a DICE alkotásába.
