Aki rendszeres és régi olvasója a PC Gurunak, azt tudja, hogy évekig nagy rajongója voltam a Telltale Games csapatának. Imádtam, mikor belevágtak a Vissza a jövőbe-játékba, még nagyobb tisztelőjük lettem, mikor tető alá hozták a The Walking Dead első két évadját, és elégedetten csettintettem a The Wolf Among Us végigjátszása után is. Aztán az elmúlt években nagyon megváltozott valami. Nem állítom, hogy pontosan így történt, de a folyamatos sikereknek, és az ebből keletkező anyagi haszonnak köszönhetően a Telltale lelkes független stúdióból igazi „lélektelen játékgyárrá” vált, olyan céggé, ami egyre ütősebb franchise-ok jogdíjait képes kicsengetni, miközben a futószalagon érkező címeik minősége érezhetően romlik. A TWD-es Michonne kiegészítő után erre tökéletes példa a Batman: The Telltale Series is.
Egykutya
Alig hiszem, hogy lenne köztetek olyan, aki nincs képben a kaliforniai stúdió játékaival kapcsolatban, de azért gyorsan vegyük át az alapokat. A Telltale a régi kalandjátékokat idéző címeket fejleszt, ám ezek a programok már sokkal inkább interaktív filmek, mintsem valódi videojátékok. Párbeszédek során és mindenféle szituációkban olyan drámainak beállított döntéseket kell hoznunk, amelyek valamilyen mértékben befolyásolják a sztorit, illetve a meglehetősen kevéske interakció során igencsak egyszerű feladatokat kell megoldani. Nincs ez másképp a tesztalanyunk epizódjaiban sem, és az egyik tényező, ami meglehetősen zavart a Batman: The Telltale Series-zel kapcsolatban, hogy a végeredmény játéknak már tényleg csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető. Az epizódokban nagyon kevés a bejárható terület, az interaktív lehetőségek egészen minimálisak, részenként egyetlen „nyomfelderítéssel” szúrják ki a szemünket, és hiába vannak gomblenyomással abszolválható akciójelenetek, ezekben semmilyen kihívás nincs, hiszen többször előfordult, hogy Batman akkor is cselekedett, ha rossz billentyűt ütöttem le, sőt még az sem okozott gondot, ha véletlenül (majd idővel szándékosan) nem nyúltam a klaviatúrához. Azzal persze tisztában vagyok, hogy a mai világban sokkal szélesebb közönséget lehet megfogni az ilyen megoldásokkal (ne feledjük, ezek a játékok mobilon és tableten is hasítanak), de azért a ló túloldalára csak nem kellene átesni. Én legalábbis nem azért fizetek ki több mint 7000 forintot egy játékért, hogy aztán passzív szemlélőként kövessem végig a történéseket.
Ugyanaz a lemez
Mondjuk a fentiekkel még csak-csak megbarátkoztam volna, ha kapok egy érdekfeszítő sztorit, ami leköti a figyelmemet. Sajnos a Telltale-nek ezúttal ez sem jött össze. Hiába reklámozták úgy a sorozatukat, hogy egy teljesen új, eddig sosem látott történetet mesél el, a ránk váró sztori meglehetősen elcsépelt sablonokból épül fel, és kreativitás hiányában a fejlesztők pofátlanul loptak más denevéremberes produktumokból. A Batman: The Telltale Series ugyan próbálkozik, és vannak egészen kellemes pillanatai (tényleg rajtunk múlik, hogy Harvey Dentből Kétarc válik-e), de összességében olyan cselekménnyel fárasztja a felhasználókat, ami inkább nyögvenyelős, mintsem izgalmas, és hiába ér véget minden epizód cliffhangerrel, a záró képsorok maximum egy közepes ásítást tudnak kicsalni a Batmanen edződött játékosokból. Kétarc némileg megreformált eredettörténete már senkit nem hoz lázba, Bruce Wayne és Selina Kyle románcánál elcsépeltebb lehetőség kevés létezik, az pedig egészen nevetséges, hogy a nagysikerű Batman: Arkham-sorozat után a történetírók képesek voltak előállni egy olyan főgonosszal, akinek a neve Lady Arkham. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, hiszen a Macskanő hacukája szinte kiköpött mása a Rocksteadyjátékában látottnak, Kétarc szétroncsolódott rosszabbik felét pedig a Christopher Nolan-féle A sötét lovagból emelték át a dizájnerek. A történet persze igyekszik fordulatosnak tűnni, rengeteg karakter felbukkan, csomó helyen érződik a folytatás lehetősége, de a sztori ettől még nem lesz érdekes, az ember alig várja, hogy túljusson rajta, az pedig kifejezetten kínos, mikor a világ legjobb detektívje hangosan elmélkedik az olyan meglepőnek szánt csavarokon, amelyek kilométerekről látszanak előre.
Öreg csont
A nem túl rózsás helyzetet ráadásul csak tovább rontja, hogy a játék alatt még mindig a Telltale ősöreg motorja dolgozik. Korábban hajlamos voltam szemet hunyni a tálalás hibái felett, de amikor látszik, hogy a stúdiót amúgy felveti a pénz, és lenne lehetőségük fejleszteni, akkor már bosszantó, hogy képtelenek előállni egy olyan alapmodullal a történeteik alá, ami megfelel a 2017-es elvárásoknak. Nincs ezen mit szépíteni, a fejlesztők hiába polírozzák és toldozgatják játékról játékra az őskövület technikájukat, a Batman: The Telltale Series egész egyszerűen középszerű, sok esetben pedig kifejezetten ronda. A vastag kontúrokkal dolgozó cell-shading megoldás ma már otrombának számít, a helyszínek sivárak és egyáltalán nem életszerűek, az irányított karakterek animációja elkeserítően béna, az egyes epizódok pedig képesek beszaggatni egy olyan gépen, ami a Battlefield 4-et is simán viszi maximális felbontás mellett. A játékmotor elavultságát jól jellemzi, hogy konkrétan rossz volt nézni, mikor Bruce és Selina intim szituációba keveredtek. Az ominózus jelenet egy ikonikus Macskanő-képregény hasonló pillanatát igyekezett lemásolni, de amíg az utóbbi kifejezetten erotikusra sikeredett, addig az előbbi még a harminc éves Strip Pokerhez képest is nevetségesnek bizonyult.
És ha ez még nem lenne elég, akkor nem vagyunk híján bugoknak sem. Régen sokat főtt a fejünk amiatt, hogy egy új epizód érkezését követően a játék egyszerűen eltüntette a korábbi mentett állásainkat, és ezzel együtt a döntéseinket. Ennek kiküszöbölésére készült a programon belüli felhőalapú mentés, ami viszont sokszor nem hajlandó működni, így továbbra is ki vagyunk téve az adatvesztés rémének. Nekem ráadásul akkora szerencsém volt, hogy bekaptam azt a grafikai problémát, aminek következtében a játék képtelen volt megjeleníteni azokat a részeket, amelyek valamilyen képernyőn pörögtek. A sztori során több olyan kulcsmomentum is akad, mikor a tévéből vagy egy nagy monitorról értesülünk az eseményekről, és a hangot ugyan hallottam, de vizuális szinten meg kellett elégednem a nagy szürke semmivel. A képzelőerőmmel persze nincs baj, köszönöm, de az elég bosszantó, hogy ezt a hibát öt epizódon át képtelenek voltak javítani a Telltale-nél.
Viszlát!
Nem titkolom, hogy meglehetősen csalódott vagyok. A fejlesztőket sokáig körülrajongtam, szinte minden cikkemben éltettem őket és a munkáikat, ráadásul Pókember után Batman a kedvenc szuperhősöm. A Telltale denevéres kalandjának végigpörgetése viszont egyáltalán nem volt élmény, csak kötelességtudatból fejeztem be, és a végeredmény ismeretében nem nagyon érzem a késztetést, hogy a közeljövőben leüljek a fejlesztőcsapat bármelyik új címe elé. Pedig december 20-án megérkezett a The Walking Dead harmadik évada, készül egy teljesen új sorozat a Galaxis őrzőivel (a bejelentéskor csak hörögtem) és már a csőben van a Trónok harca második szezonja is. A bizalom viszont elveszett: régen vártam a stúdió játékait, ma viszont már csak gyanúsan méregetem frissen bejelentett portékáikat, mert semmi jelét nem látom a javulásnak, se a játékmenetet, se a háttérben dolgozó technikát illetően. Ez pedig elég nagy baj, és a magam részéről nagyon sajnálom, hogy 2017-re ide jutottunk.
