Thomas Happ egyszemélyes alkotása volt a 2015-ös Axiom Verge, aminek most, hat évvel később jött ki a folytatása, az Axiom Verge 2. A külön is élvezhető előzménysztoriban egy gazdag vállalkozót, Indrát irányítjuk, aki egy zseni feltaláló után indul el egy különös világba, annak reményében, hogy megtalálja a lányát. A történet persze másodlagos ebben a kiváló metroidvaniában, ahol a barangolás áll a középpontban.
Meghackelt összecsapások
Hősünkkel egy hatalmas, idegen világot fedezhetünk fel, amit a mezopotámiai kultúra építészete, szobrászata és művészete ihlette ellenséges robotok őriznek. Az első epizóddal ellentétben itt nem távolsági fegyverrel, hanem közelharcban birkózhatunk meg ellenfeleinkkel, ami sajnos elég egyszerűvé és monotonná teszi az összecsapásokat – amin a sablonszerű főgonoszok sem segítenek. A program szépsége azonban az izgalmas felfedezésben és a kiváló pályatervezésben rejlik, ami az „ami nem romlott el, ne javítsuk meg” elv mentén ugyan követi a műfaj sémáit, de párat azért csavar rajtuk. Az egyik központi mechanika a hackelés lehetősége: ha kiterjesztünk Indra köré egy kört, akkor a benne lévő gépeket különböző módokon törhetjük fel. Elronthatjuk a célzóját a masináknak, lelassíthatjuk őket, életet nyerhetünk ki belőlük vagy átállíthatjuk őket a mi oldalunkra, hogy sajátjaik ellen harcoljanak. Ez egy izgalmas és ötletes dinamikát ad a küzdelmekhez, a megfelelő képességek fejlesztésével pedig hatékonyabbak lehetünk. Mivel a harcok egyébként elég semlegesek, érdemes a csatákat kicsit feldobnunk ezekkel a lehetőségekkel, amik egyébként a felfedezésben is jól jönnek: ajtókat nyithatunk ki és platformokat aktiválhatunk, ezzel jutva el értékes kincsekhez.
A másik izgalmas „csavar” a The Breach dimenzió, ami egy újabb réteg valóság a meglévő világunk mellett/mögött. Míg az első Axiom Verge különlegessége a sokféle képi hibaként megjelenő valóságszakadékokban rejlett, amikkel kicsit bekukkanthattunk a „lepel” mögé, addig itt adott pontokon, távirányítású drónunk segítségével teljesen behatolhatunk egy másik dimenzióba. Míg az Axiom Verge 2 bámulatos képi világa a 16 bites korszakot képezi le mesterien, időnként elképesztő látványt nyújtva mind a robotok és masinák, mind az asszír birodalmat idéző építmények terén, addig a The Breachben chiptune zene és 8 bites grafika vár, valamint organikusabb környezet és ellenségek, furcsa gombákkal, bizarr növényekkel és mindenféle állattal. Egyfajta játék a játékban ez, ami bizonyos pontokon kapcsolódik össze aktuális valóságunkkal, a ki-belépkedéssel játszva pedig frappáns módon juthatunk el fejlesztésekhez, illetve haladhatunk tovább. A képességek mellett pedig a pályatervezés motivál arra, hogy barangoljunk és bóklásszunk, miközben az újabb lehetőségek egyre rugalmasabbá és fürgébbé tesznek minket: drónunkkal például elképesztően szórakoztató módon lehet egy kampóskötéllel közlekedni, ami szuperül funkcionál és sok lehetőséget kínál.
Metroidvania bárkinek
Külön bekezdést érdemelnek a játékosbarát lehetőségek, ugyanis a fejlesztő különféle opciókkal igazán megközelíthető élménnyé tette pazar alkotását: az opciókban kedvünkre állíthatjuk például saját támadásunk sebzésszorzóját, sőt sérthetetlenné is tehetjük magunkat, ami szuper lehet azoknak, akik nem akarnak bíbelődni az egyébként sem tündöklő harcokkal, hanem inkább a felfedezést és a kalandozást helyezik előtérbe. Ilyen jellegű opciók kellenének több játékba is, hogy mindenki kedve szerint tapasztalhassa meg őket. Az Axiom Verge 2-t ugyan valamennyire visszatartja túlzottan leegyszerűsített harcrendszere, de mindenért kárpótol kiváló pályatervezése és fantasztikus látványa, illetve hangulata, amit csak tovább fokoz a szuper zene. A történet ugyan csak alibi, de remek alapot szolgáltat ehhez a dimenziójáró kalandhoz, amit elképesztően kreatív módon hozott össze egyedüli fejlesztője, jól építve össze és használva ki a valóság síkjait. Az eredeti kedvelői és a metroidvania műfaj szerelmesei számára kötelező darab, és ha a játéktervezésben nem is, a pályatervezésben igazi klasszis.
