Kezdjük egy rövid és nagyjából spoilermentes összefoglalóval az A.O.T. világával most ismerkedőknek! Az emberiség békésen tölti napjait a nagyjából középkori fejlettség szintjén, az ilyentájt (is) szokásos háborúskodással és népirtással, amikor látszólag a semmiből tűnnek fel a titánok. A 4-15 méter magas óriások primitívek, sőt ijesztően bárgyúak, viszont imádják az emberhúst, és jóformán elpusztíthatatlanok, így hamarosan a kihalás szélére eszik az emberiséget, ami végül hatalmas falak mögött lel menedékre. 100 évvel később, amikor a túlélők már kezdenek hozzászokni a bezártság jelentette békéhez, a titánok váratlanul áttörnek a falon, és megkezdődik az emberiség várhatóan utolsó háborúja.
A titánok elleni harc fő fegyvere az Omni-Directional Mobility Tool, amellyel a gyakorlott katonák képesek pókemberként repkedve az épületek és titánok között kardjaikkal belevágni utóbbiak egyetlen igazán sebezhető pontjába, a nyakszirtjébe. Mi a sereg újoncaként kezdünk a történetbe, főhősünkkel Erennel, akinek egyetlen vágya, hogy a létező összes titánt felkoncolja.
Az előző részek tartalmából
Ez a felütés tökéletes alap egy remek akciójátékhoz, ha sikerül a mozgást átültetni, és a játék történetét sem szúrják el. Tekintve, hogy a program az anime első és eddig egyetlen évadát dolgozza fel, utóbbi miatt nem kell sokat aggódni. A veteránoknak élvezetes lehet emlékeztetőként vagy best of jelleggel újranézni az eredeti képsorok szinte tökéletes, 3D-be átültetett másolatát. Hivatalosan a játék 25 szintből áll, ami szépen illik a 25 epizódhoz. Ez azonban csak a látszat, hiszen középtájon belekerült néhány extra küldetés, ráadásul már a huszadik pályánál befejeződik az évad, az utolsó öt szint extra, bónusz és némileg spoileres, de komolyan meg is kell dolgoznunk értük.
Újoncok is könnyedén követhetik a történet alapjait, azonban a formátumnak megfelelően (és persze költségtakarékosságból) nem kapjuk meg a teljes sorozatot, így főként a karakterek múltja és motivációja marad homályban. Ez elég kínos, ha egy átvett jelenet kifejezetten utal egy kimaradt képsorra, így akinek tetszett a játék, érdemes az animét pótolnia. A rengeteg harc, vér és kiabálás mellett akadnak mélyebb gondolatok is a sorozatban, és a mangából ítélve a jövőben még inkább előtérbe kerülnek filozófiai-erkölcsi kérdések.
Hegyibe fiúk és lányok!
A játékban azonban érthető módon inkább a harc dominál, és ami ezt illeti, elég jól sikerült kivitelezni. Mivel jóformán a teljes játékmenetet erre építették, szükség is volt rá, hogy a 3D-s manőverezés könnyű és élvezetes legyen. A lényege egyszerű: egy gombbal kilőjük a kábelt, ami a legközelebbi két tereptárgyhoz próbál csatlakozni, majd az automatikus visszahúzása csúzliként kilő bennünket, miközben némi extra sebességet is kaphatunk a gázfúvóka gombjával. Harcban a sima összevissza röpködés helyett kijelölünk egy titánt, majd annak egy testrészét, amire kilőjük a kábelt, a behúzásunk alatt jobb pozícióba manőverezünk, ha szükséges, majd ráadjuk a turbófokozatot, és végül lecsapunk a kardokkal. Hosszabb és bonyolultabb leírva, mint a gyakorlatban.
A magam pesszimista módján két dologban voltam biztos: legalább egyórányi szenvedés vár rám, mire elsajátítom a megfelelő harci irányítást, és ha ez sikerült, egy újabb órán belül meg is unom a légi kardozást. Szerencsére mindkettőben tévedtem. Az első 20 perc után már elég üzembiztosan tudtam tarkón csapdosni a különféle méretű titánokat, és a lendület simán túlvitt az első öt órán, vagyis nagyjából az alaptörténet felén.
Ennek fő oka, hogy a csatákban elég sok minden zajlik és látszódik egyszerre (végtére is a Dynasty Warriorssorozatot is ez a csapat készíti). Minden szinten van legalább egy általános fő küldetésünk, de amint nekilátnánk, elkezdenek feltűnni bajbajutott barátaink, mint mellékküldetések. Emellett figyelnünk kell a fegyverünk és a gázmeghajtás újratöltésére, néha kiszabadítani egy csapattársunkat egy titán markából, keresztül-kasul repkedni a térképen az egyes küldetés pontok között, miközben a program rosszul értelmezett hangulatépítésképpen állandóan feldobálja a térképen a „Halál” szócskát, hátha úgy komolyabban vesszük a feladatot. És ha igazán ki akar szúrni velünk, egy karakterépítő beszélgetés is elkezdődik a szereplők között. Így lesz teljes a káosz, aminek a közepén szinte már megnyugtató elfoglaltság felszabdalni néhány tucat titánt.
Kötelező kiegészítők
Az egyetlen probléma, hogy a játék legnagyobb erőssége egyben az egyetlen komolyabb játékmechanikai eleme is. Aki komoly változatosságot vár, csalódni fog, de azért a műfajból adódóan vannak egyéb összetevők is. A történetet megkapjuk videókban, a küldetések előtt pedig körbeszaladgálhatunk néhány soros párbeszédekért (később miniküldetésekért), és fejleszthetjük felszerelésünket, amire szükség is lesz.
Itt egy kicsit sikerült feláldozni a történet- és valósághűségből, már amennyire egy óriások elleni röpködős kaszabolás valósághű lehet. Egyrészt, mert a fejlesztésekhez szükséges alapanyag egy része valamiért a titánokból esik ki, ha jó helyen csapjuk meg őket. Másrészt mert idővel és pláne a DLC csomagokkal spéci kosztümökhöz és felszereléshez juthatunk hozzá. Az emberiséget szinte teljesen kiirtották, alig egymillióan vagyunk, bajtársaink hullanak mint a George R. R. Martin által megírt karakterek, nosza, kapjunk fel egy hóember jelmezt és agyaljuk a titánokat hatalmas nyalókákkal! Kawaii!
Lényegesen komolyabb kiegészítő az expedíció, ahol további tucatnyi küldetés vár ránk. Aki nem tud betelni a kardozással, itt szinte végtelen mennyiségűhöz juthat. Rossz hír, hogy a nem túl izgalmas feladatokból akkor is elég sokat kell teljesítenünk, ha csak az epilógus pályáit szeretnénk látni. A jó hír, hogy ezeket barátainkkal is letudhatjuk – ami nagy könnyítés, mivel a szövetséges AI többnyire csak éppen valamivel okosabb az átlag titánnál.
Vadász vagy préda?
Eddig nem esett szó olyan apróságokról, mint a grafika és hang. Előbbi nem túl látványos, de sorozathű, és nem zavarja az akciót. A kamera általában ura a helyzetnek, de szűkebb utcában több titánnal elvesztheti a fonalat – mi pedig az életünket. A hangok jók, nem próbálkoztak angol szinkronnal, eredeti japán sávot kapunk, így kicsit olvasni kell, de az élmény hitelesebb. Kivéve a főcímdal esetében, amit licencelt játék ide vagy oda, nem vettek át, pedig valahogy biztos belefért volna a 60 eurós árba.
És ismét az ár a választóvonal, sőt fal. Akit érdekel a történet és a játékmenet, de nem fanatikus rajongó, mindenképpen jobban jár, ha kivár egy komolyabb akciót. Akik azonban naprakészek a mangából, imádnának 10-20-500 órányi ODM harcot és a cikk eleje óta a Guren no Yumiya-t üvöltik – nekik jó vadászatot!
