15 évnyi milsim-fejlesztés csúcsának tartja az APEX-et a Bohemia Interactive (innentől BIS), az ArmA 3 méretes DLC-jének címe így voltaképp stílszerű (a szót „tetőpont”-ként jegyzi az angolszótár), még ha szerény véleményem szerint indokolatlan is. Az APEX ugyanis, bár bizonyos tekintetben valóban tartalmas és jelentős bővítmény, játszható expanzióként nem nagyon állja meg a helyét.
Aloha Tanoa!
Ez persze az alapjáték fejlődését nyomon követő operátoroknak nem meglepetés, egyrészt mert a BIS ahhoz is elég nehezen izzadta ki a gyári küldetéseket és hadjáratokat, másrészt pedig mert a harmadik etapot a brigád érezhetően inkább egyfajta keretnek, egy közösségi tartalmakkal feltöltendő military sandbox-homokozónak tekinti, semmint egy önmagában is megálló taktikai csataszimulátornak. Az ArmA-sorozatot övező népes és aktív modderközösség tükrében persze ez érthető stratégia, ami úgy tűnik, hogy az APEX-nél is működik: a DLC ugyanis annak ellenére sikeres, hogy játszható tartalmat nem nagyon ad a programhoz, küldetésszerkesztéshez hasznos játékszereket viszont annál inkább.
Ezek ékköve pedig Tanoa, a bővítmény új, cirka 100 km2-es szigete, a csapat történetének eddigi legváltozatosabb és legkidolgozottabb terepe. A Fidzsi-szigetekhez tartozó Ovalau-t újragondoló terep ugyanis kellően változatos, és egyben újszerű is BIS-játékban: ültetvények, turistavárosok, kalyibákból álló nyomortelepek, a lakott területeken kívül pedig trópusi kutatóállomások, egy kialudt (?) vulkán és sűrű dzsungel jellemzi arculatát. Utóbbi különösen remekül sikerült, érezni, hogy az esőerdőt nemcsak legenerálták, hanem kézileg igazították el rajta a növényzetet: a küldetésgyárosok sejtésem szerint számtalan vietnami hangulatú dzsungelharcos missziót hegesztenek majd a területén.
A szigettel persze nemcsak flórát és faunát kapunk, hanem egyedi kultúrák és karakterek is érkeznek. Kapunk egyrészt egy Syndikat néven futó rosszarcú félkatonai brigádot, amely régi szovjet haditechnikával (AK-származékokkal, RPG páncélöklökkel stb.) terrorizálja a paradicsomot. Van másrészt egy új rendfenntartó szervünk is (a Tanoa-i csendőrség), a NATO és a CSAT pedig az alapjáték trópusi festésű gépeivel és egységeivel, valamint új különleges erőkkel vonul terepre. Utóbbiakat frakciónként 3-3 jármű, valamint számtalan új kézifegyver támogatja (köztük az elég durván egyénre szabható Type 115 multikarabély viszi a prímet), igazán szembetűnő újtásokat mondjuk nem is ezek, hanem a CSAT iráni harcosait váltó kínai csapatok jelentenek. A kínai hangsáv így adja magát, de mellette (a melanéziai francia gyarmatokra utalásképp) francia akcentusú angol, illetve francia nyelven is folyhat rádióforgalmazás.
Töltsd fel a Workshopból!
A tartalomhegesztőkhöz tehát már nyár közepén megérkezett a karácsony (főleg, mert a számtalan új ruházati és felszereléselemet nem is említettem fentebb), az editorral és a játék modolásával hadilábon állóknak viszont fügét mutat a Jézuska, a BIS ugyanis a játszható tartalomra már közel sem helyezett akkora hangsúlyt, mint a szerkesztőben elérhető elemekre. Ott van rögtön a csomag hivatalos kampánya, ami mind játékidejében, mind megvalósításában elmarad az alapjáték hadjáratától – egyrészt mert csak hét küldetést kapunk (bár elvileg dinamikusan generálják az ellenfeleket), másrészt pedig mert azok is elég fapadosak (mind történeti, mind játékmenetbeli értelemben), és teljes mértékig a négyfős online co-op módra hegyezték ki ezeket. Ez annyit tesz, hogy legalább 1-2 cimborával érdemes nekikállni, mivel a kieső slotokat nem töltik fel MI csapattársak – ezt főleg annak tükrében furcsállom, hogy ilyet már a 2001-es Operation Flashpoint is tudott.
Vérszegénységben pedig nemcsak a kampány szenved, hanem a maradék játszható tartalom is: a hadjárat mellett egy Tanoa-i Zeus online meccsre, két End Game néven futó online bevetésre, valamint azok egyjátékos bemutatójára futotta a csapattól – aki tehát rögtön belevetné magát a melanéziai harcokba, inkább várjon az Apex beszerválásával, amíg a Steam Workshop meg nem telik friss bevetésekkel, mert a gyári küldetések önmagukban elég minimalista képet festenek a pakkról.
A dzsungelben kevesebb az fps
A várakozó álláspont a fentiek mellett a megjelenést követő hotfixek és peccsek tükrében is indokolt, legnagyobb meglepetésemre ugyanis a játék az APEX telepítése óta elég nyögvenyelősen fut a PC-men. A Steamen listázott gépigényt felejtsük el: Full HD felbontás, kikapcsolt downsampling, közepes látótáv és Normal-High grafikai beállítások mellett a tanoai akciózás ugyanis 20-50 fps között ugrál egy i5-4690-es proci, 16 giga RAM, és egy GTX 970 társaságában, ez pedig nemcsak az új óceániai helyszínt, hanem az alapjáték Altisát és Stratisát is érinti.
A programozók tehát valamit nagyon eltoltak a háttérben, trópusi kirándulásra indulni így egyelőre (a kötelező oltások mellett) csak testépítő PC társaságában javasolt, vagy épp akkor, ha a hullajelölt bokorugrót nem zavarja, hogy alacsonyra kell állítania a vizuális részletességet – amivel viszont épp a csomag sztárja, Tanoa csorbulna meg a képernyőn. Technikai téren egyébként minden más klappol: az új hangsávok jól sikerültek, az új karakterek és gépek elég ütősen mutatnak, az APEX-szel egy időben debütált új irányítási séma pedig valamelyest könnyebb masírozást tesz lehetővé (bár az egységek részletesebb kommandírozása még mindig ugyanolyan körülményes, mint 15 éve).
Repüljünk hát Fidzsire?
Olvasóink számára, gondolom, költői a kérdés, a fenti eszmefuttatásból ugyanis szerintem mostanra mindenki leszűrte, hogy érdemes-e most beszereznie az APEX-et vagy sem. Ha rutinos modder vagy, vagy épp magabiztosan kezeled az editort, akkor a trópusi kirándulás még a jelenleg viszonylag magas ára mellett is megfontolandó; amennyiben viszont egy „hagyományos” (értsd: az árával arányos mennyiségű játszható tartalommal érkező) expanzióra számítasz, jobb, ha kivársz, amíg a közösség elég küldetést hegeszt az új szigetre ahhoz, hogy megérje megvenni a pakkot.
