Bármilyen rendszerrel is foglalkozunk, megvannak ugye az egyedi áruházak, árusító platformok, a kiadók és szolgáltatók pedig lecsípik a saját kis jussukat, ezzel növelve a bevételt, miközben a fejlesztők megállíthatatlanul jönnek legújabb portékáikkal. Ennél jobban már csak úgy csilingel a kassza, ha a programot is a kiadó gyártja, sőt még a digitális példányt is rajta keresztül lehet elérni. A Green Man Gaming ebbe a bizniszbe szállt be, elvégre bár a Steam áruházából is megvásárolhatók a játékai, a saját boltjában is árulja a kódokat, ami azért egészen jó bevételforrás lehet, és egy-két félresikerült próbálkozáson túl a cégnek nincs igazán szégyenkeznivalója. Az Early Access Of Kings and Man ugyan még mindig erőteljesen hiányos, a szintén korai hozzáférésű The Black Death szépen kerekedik (mindkettőről írtunk korábban), miközben a tavalyi The Bunker is megtalálta a közönségét. És most itt ez a sétaszimulátor is.
A VÖLGYBEN JÁRVA
Ha az előző kategóriát olvasva valakinek kedvét szegném, attól elnézést, de összességét tekintve erről van szó. Belső nézetben irányítva a hőst össze kell rakni egy teljes sztorit, mely párbeszédek és írott vagy elhangzott szövegek nélkül kerekedik ki a négy-öt-hat óra játékidő alatt. Tényleg semmi nem zavarja meg a relaxációt, a felfedezés érzését, feladatként pedig nem más a játékos jussa, mint a kombinálgatás, a területek bejárása, annak a mozaiknak a kirakása, amelyet máshol erőltetett magyarázatokkal és rengeteg utalással sikerül az ember szájába rágni.
Itt nincs ilyen. Elindultam egy építményből, felfedeztem egy nyitott területet, hogy két járatot is kihagyva egy barlangrendszerbe kerüljek, ahonnan aztán egészen más terepekre keveredtem, és mindvégig volt valami olyan alternatív rész, ahova végül (elsőre) nem jutottam be. Vannak speciális rúnákkal vagy tárgyakkal megnyitható kapuk, van egy eszköz, ami feltöltve kulcsként, lámpaként is szolgál, de ezenkívül csak az agyamat használtam itt-ott, miközben alaposan átnéztem, mit lehet megmozdítani, bevonni a keresésbe. Itt egy liftet kell igénybe venni, ott egy kart kell megtalálni a kapcsolóhoz, amott pedig egy hatalmas alapterületű csatornarendszert kell lépésenként beindítani, hogy a víz végül ellepjen egy óriási krátert.
Mindez teljesen természetesen jön, közben pedig kisebb fényjátékokkal, „vetítésekkel” kialakul a történet és beindul a múlt felelevenítése is, ami életről, betegségről és halálról szól, és ami egy egész civilizációhoz köthető. A nyugodt és mindenképpen kellemes élménynek mondható túra során ugyan meg lehet halni (például leesve egy szakadékba), de nem a túlélésen van a hangsúly, hanem a nagy és szerteágazó terület teljes feltérképezésén.
HANGULATOS KALAND
Persze, ennek a kalandnak, mint rengeteg hasonszőrű társának, éppen úgy megvannak a hiányosságai és negatívumai. Ilyen az, hogy tulajdonképpen egyszer, maximum kétszer élvezetes, nincs tele meglepő és váratlan helyzetekkel (jobb pillanatok annál inkább felfedezhetők benne). Nincs igazi küzdelem, sőt nincs igazi elmesélés sem, ami sokakat bánthat, pont úgy, mint a direkt iránymutatás hiánya is. A terep elég nagy, el lehet veszni, de összességében nézve kellően tagolt ahhoz, hogy bárki rálelhessen arra, mit hagyott ki, merre vezet tovább az útja. A látvány a CryEngine-nek hála egyszer-egyszer nagyon erős, azonban még a kiemelkedő grafikus motor jelenléte mellett is érezhető, hogy kis csapat áll a munka mögött (dizájn terén nincs gond, de előfordulnak nagyon elnagyolt tereptárgyak, egyszerű látványelemek). A hangulat viszont egyértelműen pozitívum. Ahogy telnek az órák, úgy lesz egyre erősebb az atmoszféra, és bár hiányzik a direkt narratíva, ez a zenéknek és a minimális átvezetésnek, elmesélésnek hála nem von le az élvezeti értékből.
Az Aporia: Beyond the Valley tehát egy érdekes, tulajdonképpen egyedinek mondható sétaszimulátor, ami egy ismeretlen helyszínt mutat be úgy, hogy az akció hiányának ellenére nem válik unalmassá, helyszínei pedig kellően szépek, változatosak. Amit ez a völgy kínál, azt érdemes megélni, legalábbis azoknak, akik kedvelik a műfajt.
