Az elején leszögezem, érdemes tisztában lenni az Aliz Csodaországban történettel, ugyanis a játék egész hűen követi az eredeti sztorivonalat, persze annak eltorzított valójában. A minap elővadásztam a régi Walt Disney feldolgozást és megnéztem - gondolván, nem árt feleleveníteni azokat a réges-régi emlékeket. Őszintén szólva annyira nem is volt nehéz dolga McGee-nek, mivel az alapanyag már önmagában is nagyon beteg...
Alíz Horrorországban...
Történt, hogy szegény pici Aliz egyik este elalvás előtt kedvenc mesekönyvét olvasgatta, aminek bűvöletében el is szunnyadt a gyertyafénynél. Ám hirtelen minden drámai fordulatot vett, mert a drága cicus leverte a gyertyát, ezzel gazdáira gyújtva a házat. A szülőknek annyi, egyedül gyermekük élte túl a balesetet, ami megtette hatását a kislányon. A derüs orcájú lánykából egy befordult, öngyilkos hajlamú emós vált, aki benyugtatózva a diliházba került, imádott könyvével együtt. A következő képsorokban Aliz már egy rácsos ágyon fekve, elborult fejjel küszködik az álmossággal, ám végül megtörik, és elkezdődik az igazi agymenés: belecsöppen saját eltorzult álomképébe, amiben a dolgok még annál is képtelenebbek, mint ahogyan azt a rajzfilmben láthattuk...
Már az intró is igen mély nyomot hagy a játékosokban, és ez a hátborzongató hangulat szerencsére az egész sztori alatt megmarad! Egy külső nézetes akciójátékról van tehát szó, ami elsősorban hihetetlen beteg hangulatával vívta ki magának sok rajongó megbecsülését. Ugyebár a történet nagyjából adott, csupán más megközelítésből éljük meg az egészet, ugyanis Aliznak meg kell találnia újra önmagát, hogy megbékélhessen. Mindezt a kegyetlen Szívkirálynő uralkodásától szenvedő Csodaország felszabadításával érheti el, ugyanis a birodalom teljesen eltorzult, lakóiból kihalt az öröm, csupán szenvedés köszön vissza mindenhonnan. Természetesen kalandunk során minden komolyabb bossnál ráismerünk egy-egy figurára a meséből, csak ezúttal hajmeresztőbb formában - persze azért szövetségeseink is lesznek (például a dundi okoskodó macsek, aki a játékban egy csontsovány fülbevalós kiadásban szerepel). Tehát Alíz kicsavart álmában szó sem lesz "Nem Születésnapi teapartiról": marad a késsel dobálózás és az őrültség! A történet persze nem lehetne teljes a rengeteg helyszín nélkül, és a játék ebből a szempontból is jelesre vizsgázik: amikor már kicsit is kezdenénk unni egy pályarészt, általában olyankor jön mindig egy főellenség, vagy éppen új környezetbe csöppenünk a sztoriban.
Káró hetes, avagy a királynő legtáposabb katonája
Ilyen meggyőző hangulat mellett már csak maga a játékmenet lehet igazán fontos, hogy valóban kellemes perceket nyújtson az Alice kalandozásunk során. Lévén, hogy aránylag egy régi játékról van szó, cseppet egyszerű a képlet: mész, ugrálsz, keresel, találsz, ölsz - viszont amilyen elvont helyszíneken és fura ellenfelekkel kell tenni mindezt, már megéri belevágni. A fegyverarzenálra sem lehet panasz: kezdetben egy megtermett konyhakéssel kell érvényesülni, ami soha nem fogy el és egész hatásosan lehet hentelni vele a királynő kártyahadseregét, de a sztori haladtával mindig újabb és újabb agyament csúzlikat szedhetünk össze, melyeket ügyesen használva gyorsan összekeverhetjük a paklit... Személyes kedvencem az idő megállítása - rendkívül hatásos szorult helyzetekben, mivel egész sokáig manipulálhatjuk az időt, ami alatt a környéken mindenkit hűvösre tehetünk. Az ellenségek is aránylag változatosak, minden pályán több új pofába botlunk, mellette sok főgonosszal is "el kell teázgatnunk" (minden bossnak megvan a maga gyenge pontja, amit ha elszántan csépelünk, hamar kiüthetjük a bestiát). Néhol egy-egy ilyen harc ábrázata olyannyira félelmetes, hogy egyszerűen kirázott a hideg, amikor elrontottam, és sikerült elcsípnie annak a torz lénynek! Sok útvesztőt is rejtettek a játékba, de érdemes mindig figyelmesen végighallgatni a macsekot, mert a tippjei nagyon hasznosak lehetnek! Ha végképp elakadnánk, akkor sincs vész, ugyanis a C gombbal spontán is elő lehet hívni őt, hátha mondd valami okosat.
Kövesd a Fehér Nyulat!
A játék a Quake3 grafikus motort használja, úgyhogy azt hiszem, mindenki tisztában van vele, hogy mire számíthat. Szerény véleményem szerint ez pont így jó, ahogy van, aki pedig hasonló játékra vágyik - csak szebb megvalósításban -, az tépjen sorszámot, és rágjuk együtt a körmünk az American McGee's Grimm projektért... No azért nem kell annyira megijedni; az adott korhoz teljesen méltó technikai megvalósítást használtak, csak ez mára már kissé kopottasan hat, viszont ez a gépigény szempontjából nagy előnyt jelent! Ráadásul a kiváló háttérzenék és szinkronhangok feledtetik minden bánatunkat: majdnem minden helyszínen váltakozik a melódia, mindig alkalmazkodva a környezethez, fokozva az izgalmat, no meg a félelmet...
Mint ahogy azt olvashattátok, nem sok negatívumot tudok elmondani erről a játékról, ami elsősorban abból ered, hogy ebben a cikkben nem is nagyon kötözködni akartam vele, hanem szerettem volna arról az oldaláról bemutatni, ami kimagaslóan jó benne. Valóban lehetne kicsit kiforrottabb az irányítása, sőt hosszabb játékidőt is el tudnék képzelni, de így is teljesen jó, ahogy van, és ugyebár a jót meg nem nehéz megszokni, így szerintem az Alice-t sem lesz nehéz megszeretni...
