A fejlesztők természetesen igyekezték minél előbb meglovagolni a sikeresnek bizonyuló témát, így már 2008 novemberében bejelentették az ETS kvázi folytatásának tekinthető German Truck Simulatort -- azóta azonban néma csend lengte körül a cég háza táját. Minden jel arra utalt, hogy a prágai iparosok az újabb euro-centrikus kamionos játékra fókuszálva pihenőre küldik a fentebb taglalt sorozatot; épp ezért lepődtem meg, mikor pár hete (jelen teszt 2009 novemberének elején íródik), szinte bejelentés nélkül a csapat előrukkolt az 18 WoS: Extreme Truckerrel. Meglepődésem azonban a játék elindításával csak még nagyobb méreteket öltött; ennek okait alant fogom boncolgatni...
A cím alapján már bizonyára sejthető, hogy az Extreme Truckerben a szélsőségeké a főszerep, ami három különleges helyszínben, és az azokon elszállítandó -- olykor hajmeresztő -- rakományokban nyilvánul meg. Árufuvarozói pályafutásunkat fenn, a messzi Kanada Északnyugati Területein kezdjük, ahol a Tuktoyaktuk és Inuvik városait összekötő szezonális jégutat megzabolázva kell bebizonyítanunk, hogy mi vagyunk a jégmezők abszolút sofőrje. Kalandjainkat ezt követően egy éles váltással a forró ausztrál pusztaságban, a Port Augustát Alice Springsszel összekötő sivatagi úton folytatjuk, és végül Bolíviában, a szimplán csak a világ legveszélyesebb útszakaszaként aposztrofált Yungas Roadon fejezzük be (rosszabb esetben egy szakadék mélyén).
Voltaképp ezek a helyszínek jelentik a játék talán legfőbb pozitívumát, a pályák megvalósítása ugyanis remekül sikerült: a 2008-as Euro Truck Simulatorrel ellentétben a bejárható tér ezúttal nem merül ki a két utcából álló városokban és a szalagkorlátokkal (valamint fenyvesekkel) közrefogott autópályákban, mindegyik helyszín teljesen egyedi, élő -- és ami még fontosabb: változatos -- arculatot kapott. Bár Kanadában ez az elszálló madárrajokban és helikopterekben, valamint az út mentén (valószínűleg elrettentésül elhelyezett) felborult kamionokban ki is merül, a másik két helyszínbe nem nagyon tudok belekötni: Ausztráliát a kidolgozott települések és a pályán elrejtett nevezetességek, míg Bolíviát a remek panoráma teszi szemnek kedvessé. A megjelenéssel tehát nincs gond, a pályákkal kapcsolatos egyedüli nyűgöm, hogy a hivatalos oldalon nagy dérrel-dúrral beharangozott veszélyérzet Kanadában és Ausztráliában még csak nyomokban sem lelhető fel, igazi (néha már-már raliszerű) kihívást csupán a fülledt Yungas tartogat a maga keskeny, murvás útjaival, beláthatatlan kanyarjaival, és a szalagkorlátok teljes hiányával -- az ezek által generált szívatásfaktor pedig egy húzósabb rakomány esetén hatványozottan érvényesül.
Ezekből pedig nincs hiány, a témaválasztásnak megfelelően a nem mindennapi szállítmányok ugyanis sokkal hangsúlyosabban képviseltetik magukat, mint más kamionos játékokban. Így az első két-három fuvart követően a kellemes újításként funkcionáló platós teherautók, és a normál ponyvás/konténeres pótkocsik mellett megjelennek a speciális szállítmányok (pl. rakéta, helikopterek, repülőgép), a túlsúlyos és túlméretes rakományok, Ausztráliában pedig a 4-5 pótkocsiból álló road trainek, melyek kormánya mögött garantáltan izzasztó lesz minden előzés (főleg a szembejövő terepjárós család számára). A fejlesztők tehát nem voltak híján a kreativitásnak, a speciális szerelvények remekül el lettek találva, az egyetlen velük kapcsolatos negatívum, hogy a pótkocsik kinézetüket leszámítva szinte semmiben nem térnek el egymástól -- bár a közúti vonatok picit lomhábbak és féktávjuk is kicsit nagyobb, mint a normál árut cipelő nyergesvontatóké, a különbségek ennyiben nagyjából ki is merülnek.
A fentiek alapján gondolom nyilvánvaló, hogy az alapötlet rendkívül elnyerte tetszésemet -- jogosan vetődik hát fel a kérdés, hogy akkor mégis miért csupán 75% árválkodik a képernyő jobb oldalán? Nos, a probléma „mindössze” annyi, hogy a játék pozitívumait az előző bekezdésekben sikerült is maradéktalanul összefoglalnom: a témaválasztást leszámítva ugyanis a széria korábbi tagjaihoz képest majd minden egyéb téren csupán visszalépést tapasztaltam.
A szélvédő akkor kezdett repedezni, mikor kiderült, hogy az elődökben (és az ETS-ben is) fellelhető karriermódot teljesen száműzték a programból. Bizony, a szabad garázdálkodásnak és pénzgyűjtésnek immár vége, az Extreme Trucker a kötetlen munkavállalás izgalmait (?) előre letárolt, egymás után adagolt feladatokkal helyettesíti, vezetőfülkét pedig csupán azután látunk, hogy kiválasztottuk a számunkra legszimpatikusabb megbízatást. A kezünk tehát meg van kötve mint a búzakéve, amint betöltődött a pálya, azonnal megvan az úti cél is, melyet elérve rögtön visszakerülünk a feladatválasztó képernyőre, és kezdhetjük elölről az egész folyamatot. Valószínűleg a fejlesztők is érezhették, hogy ez a koncepció nem a legszerencsésebb, így gyűjtögetni valót ezúttal is adtak, zseton helyett azonban most tapasztalati pontokat rakhatunk zsebre minden fuvar után, melyek egyrészt a helyszínek, másrészt a különlegesebb rakományok kioldására szolgálnak. Nem rossz ötlet, bár az arányokat valami szörnyen lőtték be a készítők: a két lezárt pálya ugyanis már kb. 5-6 fuvar után elérhetővé válik, az „elit” szintű speciális áruk gyakoribb megjelenéséhez azonban mindegyik helyszínen (!) cirka 15.000 XP-t kell felhajtanunk -- lehet matekozni, hogy ez hány, átlag 250-300 pontos megbízatással gyűjthető be, és mikor döntöttem úgy, hogy inkább átírom a pontszámot a mentési fájlban, a dögunalmat elkerülendő...
Bár a gyomrom már a fenti „reformhoz” is úgy viszonyult, mint kamion a benzinhez (értsd: nem vette be), a hűtővizet végül a játékmenetet érő további tervezői döntéseknek sikerült teljesen felforralni: a karriermód mellett ugyanis minden olyan korábbi játékmenetbeli elem is eltűnt, ami fuvaros életünkbe bármiféle változatosságot csempészhetne. Így búcsút mondhatunk a kamionvásárlásnak és fejlesztésnek (a feladatok során készen kapjuk a szerelvényeket), elfelejthetjük a tankolást, kimaradt az alvás, de még a rendőrök és traffipaxok is szőrén-szálán eltűntek (így az ausztrál pusztaságban bolyongva simán Mad Maxnek érezhetjük magunkat). A program tehát merev, mint a kormányzáras volán, a játékmenet voltaképp minden változatosságot nélkülöz, kimerül a térképen való munkaválasztásban, majd a kezdő- és végcél közötti monoton, tét nélküli furikázásban (a késésből és ütközésekből fakadó pontveszteség ugyanis elhanyagolható).
Apropó, a térkép: nem mehetek el szó nélkül amellett sem, az ugyanis az elődökkel ellentétben ezúttal teljesen használhatatlan. Amellett, hogy elnagyolt és csak a játékot szüneteltetve érhetjük el, még nagyítani sem tudunk rajta, a cél helyét így sokszor csak hozzávetőlegesen tudjuk meghatározni, szóval pusztán a vakszerencsén múlik, hogy időben észrevesszük-e a célállomást jelző 3D-s ikont a pályán, vagy vidáman elzúgunk mellette…
A fentebb emlegetett „visszalépés” sajnos a technikai fronton is érezhető: bár a program alatt duruzsoló Prism3D motor az ETS óta némi generálozáson esett át, a változtatások (a már fentebb elregélt pályákat leszámítva) ezen a téren is inkább negatív irányba döntik a mérleget. A kamionok -- bár gyönyörűek -- továbbra sem törnek és sajnos továbbra sem koszolódnak, mindig úgy csillognak-villognak, mintha most jöttünk volna ki velük a szalonból. A kisebb járművek még mindig elnagyoltak, az őket irányító úrvezetők MI-jén pedig szinte semmit sem javítottak, szóval az ETS-ből már ismerős váratlan befékezéseikkel továbbra is az idegeinkre (rosszabb esetben a kerekeink alá) mennek. Komolyabb fizikát ezúttal se várjunk, kamionunk a legkisebb jelzőtáblán is fennakad, teherautónk menettulajdonságai pedig mind a jégtáblákon, mind a sivatagban haladva teljesen megegyeznek.
A játék sajnos az elődök elfogadható optimalizációját sem örökölte: a minimum konfigurációt azért számottevően meghaladó gépemen a program hajlamos minden ok nélkül játszhatatlanul beszaggatni, ami egy szakadék mellett eldöcögve könnyen igen kellemetlen eredményhez vezethet. A fix szélesvásznú képaránnyal szintén nem vagyok kibékülve: értem én, hogy 2009-et írunk, azt azonban már nem, hogy a normál és széles felbontásokat egyaránt támogató Euro Truck Simulatorrel ellentétben ezúttal 1024x768-ban miért terpeszkednek fránya fekete téglalapok a képernyő tetején és alján…
A hangok terén valamivel jobb a helyzet: az acélszörnyek keltette motorzaj mellett immár közvetlen környezetünk flórája és faunája (recsegő jégtáblák, leomló kövek, sirályok), valamint a dekorációként szolgáló pályaelemek (vonatok, helikopterek) is hallatják hangjukat, csökkentve így a bejárható terület sterilségét. Az ETS alapverziójához hasonlóan a rádió azonban ezúttal is hiányzik, ennek oka számomra rejtély -- főleg mivel ha van valami, ami egy kicsit is fel tudna dobni egy lassan unalomba fulladó fuvart, az a vezetőfülkében szóló muzsika lenne.
Az Extreme Trucker iskolapéldája lehetne egy remek alapötlet totális elkótyavetyélésének. Bár az előző részek tükrében az ötlettelen, teljesen kötött karriermód önmagában is igen kellemetlen „újítás”, az igazi problémát mégis a változatosságot biztosító játékelemek teljes eltávolítása jelenti, amit veterán ETS-es kocasofőrként egyszerűen elfogadhatatlannak tartok. Mindezek ellenére mégsem tudom teljesen lehúzni a programot: a változatos helyszínek, a sok kamion, és az ötletes rakományok ugyanis a fentebb boncolgatott hiányosságok ellenére is üde színfoltként hatnak a kamionos játékok piacán, garantálva így a műfaj kedvelői számára a kezdeti lelkesedést, és pár óra önfeledt vezetést. A probléma csak az, hogy a varázs hamar elvész, helyét pedig a monoton és céltalan fuvarok sora veszi át…
„Veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok…”
A cím alapján már bizonyára sejthető, hogy az Extreme Truckerben a szélsőségeké a főszerep, ami három különleges helyszínben, és az azokon elszállítandó -- olykor hajmeresztő -- rakományokban nyilvánul meg. Árufuvarozói pályafutásunkat fenn, a messzi Kanada Északnyugati Területein kezdjük, ahol a Tuktoyaktuk és Inuvik városait összekötő szezonális jégutat megzabolázva kell bebizonyítanunk, hogy mi vagyunk a jégmezők abszolút sofőrje. Kalandjainkat ezt követően egy éles váltással a forró ausztrál pusztaságban, a Port Augustát Alice Springsszel összekötő sivatagi úton folytatjuk, és végül Bolíviában, a szimplán csak a világ legveszélyesebb útszakaszaként aposztrofált Yungas Roadon fejezzük be (rosszabb esetben egy szakadék mélyén).
Voltaképp ezek a helyszínek jelentik a játék talán legfőbb pozitívumát, a pályák megvalósítása ugyanis remekül sikerült: a 2008-as Euro Truck Simulatorrel ellentétben a bejárható tér ezúttal nem merül ki a két utcából álló városokban és a szalagkorlátokkal (valamint fenyvesekkel) közrefogott autópályákban, mindegyik helyszín teljesen egyedi, élő -- és ami még fontosabb: változatos -- arculatot kapott. Bár Kanadában ez az elszálló madárrajokban és helikopterekben, valamint az út mentén (valószínűleg elrettentésül elhelyezett) felborult kamionokban ki is merül, a másik két helyszínbe nem nagyon tudok belekötni: Ausztráliát a kidolgozott települések és a pályán elrejtett nevezetességek, míg Bolíviát a remek panoráma teszi szemnek kedvessé. A megjelenéssel tehát nincs gond, a pályákkal kapcsolatos egyedüli nyűgöm, hogy a hivatalos oldalon nagy dérrel-dúrral beharangozott veszélyérzet Kanadában és Ausztráliában még csak nyomokban sem lelhető fel, igazi (néha már-már raliszerű) kihívást csupán a fülledt Yungas tartogat a maga keskeny, murvás útjaival, beláthatatlan kanyarjaival, és a szalagkorlátok teljes hiányával -- az ezek által generált szívatásfaktor pedig egy húzósabb rakomány esetén hatványozottan érvényesül.
Ezekből pedig nincs hiány, a témaválasztásnak megfelelően a nem mindennapi szállítmányok ugyanis sokkal hangsúlyosabban képviseltetik magukat, mint más kamionos játékokban. Így az első két-három fuvart követően a kellemes újításként funkcionáló platós teherautók, és a normál ponyvás/konténeres pótkocsik mellett megjelennek a speciális szállítmányok (pl. rakéta, helikopterek, repülőgép), a túlsúlyos és túlméretes rakományok, Ausztráliában pedig a 4-5 pótkocsiból álló road trainek, melyek kormánya mögött garantáltan izzasztó lesz minden előzés (főleg a szembejövő terepjárós család számára). A fejlesztők tehát nem voltak híján a kreativitásnak, a speciális szerelvények remekül el lettek találva, az egyetlen velük kapcsolatos negatívum, hogy a pótkocsik kinézetüket leszámítva szinte semmiben nem térnek el egymástól -- bár a közúti vonatok picit lomhábbak és féktávjuk is kicsit nagyobb, mint a normál árut cipelő nyergesvontatóké, a különbségek ennyiben nagyjából ki is merülnek.
Kormányzár
A fentiek alapján gondolom nyilvánvaló, hogy az alapötlet rendkívül elnyerte tetszésemet -- jogosan vetődik hát fel a kérdés, hogy akkor mégis miért csupán 75% árválkodik a képernyő jobb oldalán? Nos, a probléma „mindössze” annyi, hogy a játék pozitívumait az előző bekezdésekben sikerült is maradéktalanul összefoglalnom: a témaválasztást leszámítva ugyanis a széria korábbi tagjaihoz képest majd minden egyéb téren csupán visszalépést tapasztaltam.
A szélvédő akkor kezdett repedezni, mikor kiderült, hogy az elődökben (és az ETS-ben is) fellelhető karriermódot teljesen száműzték a programból. Bizony, a szabad garázdálkodásnak és pénzgyűjtésnek immár vége, az Extreme Trucker a kötetlen munkavállalás izgalmait (?) előre letárolt, egymás után adagolt feladatokkal helyettesíti, vezetőfülkét pedig csupán azután látunk, hogy kiválasztottuk a számunkra legszimpatikusabb megbízatást. A kezünk tehát meg van kötve mint a búzakéve, amint betöltődött a pálya, azonnal megvan az úti cél is, melyet elérve rögtön visszakerülünk a feladatválasztó képernyőre, és kezdhetjük elölről az egész folyamatot. Valószínűleg a fejlesztők is érezhették, hogy ez a koncepció nem a legszerencsésebb, így gyűjtögetni valót ezúttal is adtak, zseton helyett azonban most tapasztalati pontokat rakhatunk zsebre minden fuvar után, melyek egyrészt a helyszínek, másrészt a különlegesebb rakományok kioldására szolgálnak. Nem rossz ötlet, bár az arányokat valami szörnyen lőtték be a készítők: a két lezárt pálya ugyanis már kb. 5-6 fuvar után elérhetővé válik, az „elit” szintű speciális áruk gyakoribb megjelenéséhez azonban mindegyik helyszínen (!) cirka 15.000 XP-t kell felhajtanunk -- lehet matekozni, hogy ez hány, átlag 250-300 pontos megbízatással gyűjthető be, és mikor döntöttem úgy, hogy inkább átírom a pontszámot a mentési fájlban, a dögunalmat elkerülendő...
Bár a gyomrom már a fenti „reformhoz” is úgy viszonyult, mint kamion a benzinhez (értsd: nem vette be), a hűtővizet végül a játékmenetet érő további tervezői döntéseknek sikerült teljesen felforralni: a karriermód mellett ugyanis minden olyan korábbi játékmenetbeli elem is eltűnt, ami fuvaros életünkbe bármiféle változatosságot csempészhetne. Így búcsút mondhatunk a kamionvásárlásnak és fejlesztésnek (a feladatok során készen kapjuk a szerelvényeket), elfelejthetjük a tankolást, kimaradt az alvás, de még a rendőrök és traffipaxok is szőrén-szálán eltűntek (így az ausztrál pusztaságban bolyongva simán Mad Maxnek érezhetjük magunkat). A program tehát merev, mint a kormányzáras volán, a játékmenet voltaképp minden változatosságot nélkülöz, kimerül a térképen való munkaválasztásban, majd a kezdő- és végcél közötti monoton, tét nélküli furikázásban (a késésből és ütközésekből fakadó pontveszteség ugyanis elhanyagolható).
Apropó, a térkép: nem mehetek el szó nélkül amellett sem, az ugyanis az elődökkel ellentétben ezúttal teljesen használhatatlan. Amellett, hogy elnagyolt és csak a játékot szüneteltetve érhetjük el, még nagyítani sem tudunk rajta, a cél helyét így sokszor csak hozzávetőlegesen tudjuk meghatározni, szóval pusztán a vakszerencsén múlik, hogy időben észrevesszük-e a célállomást jelző 3D-s ikont a pályán, vagy vidáman elzúgunk mellette…
Motorhiba
A fentebb emlegetett „visszalépés” sajnos a technikai fronton is érezhető: bár a program alatt duruzsoló Prism3D motor az ETS óta némi generálozáson esett át, a változtatások (a már fentebb elregélt pályákat leszámítva) ezen a téren is inkább negatív irányba döntik a mérleget. A kamionok -- bár gyönyörűek -- továbbra sem törnek és sajnos továbbra sem koszolódnak, mindig úgy csillognak-villognak, mintha most jöttünk volna ki velük a szalonból. A kisebb járművek még mindig elnagyoltak, az őket irányító úrvezetők MI-jén pedig szinte semmit sem javítottak, szóval az ETS-ből már ismerős váratlan befékezéseikkel továbbra is az idegeinkre (rosszabb esetben a kerekeink alá) mennek. Komolyabb fizikát ezúttal se várjunk, kamionunk a legkisebb jelzőtáblán is fennakad, teherautónk menettulajdonságai pedig mind a jégtáblákon, mind a sivatagban haladva teljesen megegyeznek.
A játék sajnos az elődök elfogadható optimalizációját sem örökölte: a minimum konfigurációt azért számottevően meghaladó gépemen a program hajlamos minden ok nélkül játszhatatlanul beszaggatni, ami egy szakadék mellett eldöcögve könnyen igen kellemetlen eredményhez vezethet. A fix szélesvásznú képaránnyal szintén nem vagyok kibékülve: értem én, hogy 2009-et írunk, azt azonban már nem, hogy a normál és széles felbontásokat egyaránt támogató Euro Truck Simulatorrel ellentétben ezúttal 1024x768-ban miért terpeszkednek fránya fekete téglalapok a képernyő tetején és alján…
A hangok terén valamivel jobb a helyzet: az acélszörnyek keltette motorzaj mellett immár közvetlen környezetünk flórája és faunája (recsegő jégtáblák, leomló kövek, sirályok), valamint a dekorációként szolgáló pályaelemek (vonatok, helikopterek) is hallatják hangjukat, csökkentve így a bejárható terület sterilségét. Az ETS alapverziójához hasonlóan a rádió azonban ezúttal is hiányzik, ennek oka számomra rejtély -- főleg mivel ha van valami, ami egy kicsit is fel tudna dobni egy lassan unalomba fulladó fuvart, az a vezetőfülkében szóló muzsika lenne.
Sikertelen műszaki vizsga
Az Extreme Trucker iskolapéldája lehetne egy remek alapötlet totális elkótyavetyélésének. Bár az előző részek tükrében az ötlettelen, teljesen kötött karriermód önmagában is igen kellemetlen „újítás”, az igazi problémát mégis a változatosságot biztosító játékelemek teljes eltávolítása jelenti, amit veterán ETS-es kocasofőrként egyszerűen elfogadhatatlannak tartok. Mindezek ellenére mégsem tudom teljesen lehúzni a programot: a változatos helyszínek, a sok kamion, és az ötletes rakományok ugyanis a fentebb boncolgatott hiányosságok ellenére is üde színfoltként hatnak a kamionos játékok piacán, garantálva így a műfaj kedvelői számára a kezdeti lelkesedést, és pár óra önfeledt vezetést. A probléma csak az, hogy a varázs hamar elvész, helyét pedig a monoton és céltalan fuvarok sora veszi át…
