Hát ha a quicksave respawn, akkor ok. De a Coop-ban nem kell menteni, ha lenyomod a fire-gombot (mi mást), akkor újraéledsz, igaz, alapfegyverekkel... S ez tök vicces volt, mikor vagy 300 szörny volt a pályán, én meg kisbicskával álltam ott a hóban (a havas pálya a kedvencem, amin a Jingle Bells felturbózott változata van ).

Na, itt is felmerült ez a téma, és jónak is tartom, hogy végre valaki felhozta... Főleg, hogy Jack Thompson, a játékok általános támadója végleg lejáratta magát.
Én erre egy példát hoznék fel... Volt ugye a II. Világháború környékén az atomkutatások-áradata. Mindenki dolgozott azon, hogy kifejlesszen valamit, ami a modern fizikát előreviheti. Einstein jött rá többek között a maghasadás hatásaira... Ha nem kezdte volna el kutatni, akkor ma nem lennének erőművek, melyekkel sokkal több energiát lehet termelni, és átalakítani pozitív célokra. Einstein így gondolta: békés célokra. Azonban jött a háború, az amcsik megszerezték maguknak, és megalkottál Little Boy-t...
Nézzük meg a magahasadást! Önmagában semmi... A Világűrben folyamatosan zajlanak ilyen folyamatok, pl.: a Napban is (hidrogén-héium). Ha viszont van egy katonai stratéga, az Hiroshimára dobja le... Ha van egy mérnök, az energiatermelésre használja.
A játék is egy hasonlóan ártalmatlan dolog... Létezik, megalkották. Van Carmageddon. Tény: trancsírozni kell benne, hogy időt szerezz és szarrá törd a másik kocsikat. Létezik, de önmagában semmi baj nincs vele. Betölti egy normális srác, játszik vele, beleéli magát, és kilép. Van egy másik srác: játszik a Carmageddon-nal, beleéli magát, majd végigfut az agyán: "mekkora jó dolog ez". Lehet, hogy kocsiba ül, és letarol gyalogosokat? Lehet... A játék hatására? Mi másra... De az előző miért nem tette meg?
Nem egyszerű a válasz, mert egy játéknak igen is van hatása az emberre. De úgy gondolom, nem szabad általánosítani. Azok az amcsik, akik lövöldöznek iskolában, kivételek... Kivételek, melyek erősítik az iratlan szabályt: a játék nem ölhet.

Hidd el, ők akkor sem fogják, ha elmagyarázod nekik. Épp ez benne a baj. Nem lehet kiszűrni az ilyen embereke. Régebben ez a veszély nem állt fennt, met senki nem jutott hozzá a játékokhoz, így ritkábban tört elő egyes emberekből a sötétebb énjük. Emiatt is szokás a játékokat hibáztatni, mert mióta vannak, ezek az esetek is gyakoribbak. Csak azt nem látják be egyesek, hogy ezek az egyének régen is köztünk jártak, öltek, sak akkor még nem volt mire fogni az őrületüket. Na meg persze nem voltak olyan ostoba törvények és bírók, mint Németországban és Amerikában manapság...

Érdekes, nekem sem magyarázták el soha, pedig 6 vagy 7 évesen kezdtem...és nem is kellett. Ha már ezt valakinek magyarázni kell, régen rossz szvsz...

Nálam amikor egy akció játékkal játszom akkor mindig a call of duty az etalon.És amikor a Bothers in Arms-sel játszotam elkezdtem futni mint egy őárült a németek felé a harmadik németnél pórul is jártam.Ezért én nhm naon kedvelem a taktikus játékokat csak a bia-t meg a commandos strike force-t kedvelem.

Che: A respawn nem tök általános dolog minden game-nél?

Easy-n valóban semmi a SS... De hát majd nem gondoljátok, hogy azok után, hogy a Doom klasszikusokat nightmare-en vittem, majd a SS-et easy-n nyomom??? . Elsőre igen, de utána egyre merészebb lettem . Hardon színtiszta szívás... A Serious-t meg ki se mertem próbálni...
Egyébként a Cooperative kiváló! Nagyon szerettem én is... Főleg azért, mert nem lehetett kifeküdni végleg, hanem resurrect, vagy respawn, hogy magyarosan fejezzem magam ki.

Kéne egyszer tolni úgy, nem, Royal? Arra talán még Ninja is hajlandó lenne...

Nekem a SS-ben a normal nehézség alatt nem jelentett gondot a sok szörny. Hardon toltad, Che?

Az OFP-t meg, akár csak nagyon sok más játékot, a multi tartotta életben. Az Armed Assault emiatt elsősorban multi-játék lesz.

Oh, az OPFP... Az valami hatalmas spritz! Egyik kedvenc hardcore-játékom... Igaz, hogy súlyos bugok voltak benne (pl.: mi az, hogy lő egyet a tank, aztán kimegy a hang? ), de ez orvosolva lett néhány patch-csel... Nem voltak hú-de-értelmesek társaink, de tény, hogy a csapatjáték megvolt benne, s nem CoD módjára daráltunk előre, hanem igen is meg kellett tartani a parancsnok általá diktált formációt. Az egyéni "John Wayne-hero"-k (ahogy a játékban is mondták) itt meghaltak, hamar. Hihetetlen realizmus... Ez fogott meg benne. Nem hiába használja a hadsereg oktatóprogramnak. Persze rohadt nehéz volt emiatt, de hát ki az, akit a nehézség megállít? A nehézség csak a gyáváknak gyengéje! .

Ha Serious Sam, arra én azt mondom: Painkiller, vagy ha visszafele megyünk, Doom classic... A Serious Sam-ről Royal már tudja a véleményem, hisz egyik topic-ban említettem, de miért ne írnám le itt is? . Szóval: nekem az már túl durva volt... Kicsit frusztráló volt már, hogy hatvanadszorra kellett nekifutni egy pályaszakasznak... S érdekes, nem a n00bság miatt... Hanem azért, mert tényleg több hadseregynyi dög özönlött minden irányból. A Painkiller jóval mérsékeltebb volt... Bár nehezebb szinten ezzel is meg lehetett szívni, illetve a kiegben a Leningrad nevű pálya már tényleg agyborzoló volt, de összességében ez a játék jól lőtte be a szörnymennyiséget és az élvezhetőség mércéjét.

Ja, és valóban nem hátrány, ha egy akciójátéknak van jó története... Nálam nem előfeltétel, sőt, a Doom-Wolf vonallal jómagam nem igénylem a történetet egy FPS-TPS-be.... De semmiképp sem ellenzem ! Sőt, egy Doom 3-ban külön öröm volt, hogy legalább minimális sztorit beleraktak, illetve a háttérről egyre több mindent tudtunk meg a PDA-k révén. A Maffia pedig a mai napig viszi a pálmát szerintem a TPS-ek között sztoriban... Hihetetlen, hogy egy játéknak is van mondanivalója. S persze a Max Payne is ilyen... Főleg a II. része... Igazi thriller.

Off
Vagy ha tényleg igazit akarsz látni próbáld ki az airsoftot, én is most próbálom rávenni a haveri társaságot, hogy legalább nyárra ruházzunk be néhányan fegyverkbe.
On
Az igazi akciójátékok számomra egyértelműen a TPS-ek ugyanis, ha a nézet miatt nem is, de a történet miatt mindenképpen tudok azonosulni a karakterrel. Fps-ekben ez talán csak neten jön elő. Nem tudom ki hogy van vele de például a Mafiát és Max Payneket legalább 20* végigvittem töretlen lelkesedéssel. Összegezve egy jó akciójátékba hangulat, történet és intenzív játékmenet kell és olyan mint egy interaktív film.

"a realizmus határát súrolja, de nagyon"

Na, azért én ezt nem mondtam volna. Ha olyat akarsz, ami ezt teszi, játsz az Operation Fashpointtal vagy a hamarosan érkező Armed Assaulttal. Azok tényleg a valóságot súrolják.

Szerintem a mohpa jobb az előzőknél.Sokal jobb mint az előző részeknél.Grafikailag is jobb na meg a realizmus határát súrolja de nagyon.Na de jön az új rész ami a legjobbnak ihérkezik.Észrevetéttek van képem pedig megfogadtam a nővérem előtt,hogy nem teszek be képet.Akkor is a CALL OF DUTY 2 A LEGJOBBBB!!

A témán a CoD összehasonlítgatását értem más stílusú játékokkal...............Előbbi kijelentésemmel senkit sem szerettem volna megbántani. (bár remélem senkit sem sikerült

Miért? Nem rossz téma, engem tényleg érdekel, ki mit szeret a játékokban. Amit leírtam, az csak az én véleményem, ha másnak más a véleménye, az sem baj.

Én csak arra próbáltam utálni, hogy bár (CoD) voltak benne hülyén csámborgó gépi karakterek, meg tényleg lépten nyomon újratermelődtek......De akkor is jobb volt így, a sok "harcostárssal" végignyomni a pályákat. Jó a RC-ban az ember jobban meg tudta szeretni a csapattársait, de ott csak 4(!) "ember" volt aki velünk kalandozott nem a fél amerikai ill. orosz hadsereg! De azt a témát most már zárjuk le......

Mármint minek is?

Bár azért a hangulata ŐRÜLETESEN JÓ! Emiatt már megéri játszani vee...

A szuperelnökökön jót nevettem. És tényleg! A cod egy vh-s körnezetben játszódó Serious Sam. Kár, hogy a tesztemben anno ezt még nem írtam bele. Pedig jól jellemzi a játékot.

Hát kösz a gratulációt, de hát csak ilyen a "makulátlan elme örök ragyogása" (na, jó, csak vicc... nem vagyok beképzelt ).

A CoD nekem inkább a Painkiller-vonalra emlékeztet, vagy a Serious Sam-re... Sőt, egyszer azért játszottam végig, mert agyatlanul akartam hentelni egy II. Vh-s környezetben. Szánalmas volt az első részben, ahogy egy tank 3-4 lövéssel lökött a földre egy "társamat", az pedig vígen felkelt, és lőtte a tankot... . A CoD-ban úgy éreztem, mintha én lennék valami SuperRoosvelt, vagy SuperEisenhower, vagy Superstalin, hogy fokozzam a bizarr dolgokat, aki megmenti a hazát és a népet egymaga a gonosz náciktól... Már csak a Wolf-os beütés hiányzott, s akkor a végén nyomhattunk volna az ismert bunkerben egy bossfight-ot magával a Führer-rel is . A társak pedig nem is emberekként, hanem valami idétlen bábukként tűntek fel a szememben... Kiváló csapatjátéknak nevezni a CoD-ot olyan, mintha a Quake 4-et Might and Magic XII néven kiadnák akció-RPG-ként... .

A MOHPAA rendszere meg kicsit idegesített... Legalábbis egy BiA és egy RC után mindenképp... Feleslegesnek éreztem, hogy primitív parancsokat adogassak... Éreztem, hogy a társaim normálisak, ennyi elég is lett volna. Az egész csapatmenedzsment csak egy felesleges feature volt... SZVSZ.

Ez a topic tetszik, grat Che!

hobbeKiller: A CoD-ban aztán marhára ott voltak a társak, mondhatom... Nem csináltak semmit, csak amit a scriptjeik engedtek. Legttöbször teljességgel hasznavehetetlenek voltak. Az élethűségen pedig még többet rontottak, mint segítettek azzal, hogy ha meghaltak, a gép gyorsan pótolta őket valamelyik kerítés vagy sarok mögül. lol.

Brothers in Arms-t még nem játszottam sose, de sosem felejtem el, mit írt egyszer valami a PC Gamer azonos című topicjába: "Brothers in Arms...úgy hangzik, mint valami meleg pornófilm címe." És tényleg!!

Republic Commando-ban azonban nekem minden nagyon tetszett! Ott éreztem eddig egyedül azt, hogy a társaim a segítségemre vannak és nem csak hátráltató hangulatfokozó elemek. Ilyen klassz megoldás azóta sem fordult meg TV-n vagy monitoron. Talán majd a Vegas vagy a BIA 3...

Én a Brothers in Arms-ban is éreztem, hogy én vagyok a szakaszvezető, és felelősséggel tartozom az embereim iránt. Nem tudom, lehet, hogy bennem van a hiba .
Na, de tényleg tetszett... Matt Bakker (direkt a két "k" ) nem a legszimpibb karakter, de a többi nagyon is színes egyéniség, és valóban lehet érezni, hogy a testvéreim, legalábbis a harcban. Én, mint Benke Attila, s nem mint Matt Baker játszottam vele. Beleképzeltem, hogy ÉN mit tettem volna a háborúban... S ezért nem volt nekem uncsi és semmitmondó Normandia és a II. Vh. ezredszerre sem. A BiA egy teljesen új színt vitt az egészbe. Nem gondoltam volna... Ja, és nem értem, Warnen miről beszél akkor, mikor a CoD-dal vagy a Mohaa-val párosítja a BiA-t... Ja, hogy célkereszttel, meg állapotjelzőkkel vitted? Aham... Én azok nélkül, nehéz fokozaton . Színtiszta szopás az egész, de rohadtul élvezetes .

Az RtCW akkoriban nálam úgy lett beszerezve, hogy "ami hasonlít a Project IGI-ra". De szerencsére annál ezerszer jobb lett. Hihetetlen, mennyire eltalálták a régi, Wolf-os hangulatot, s emelett mennyire fel tudott nőni egy Half Life mellé pl. Az akkoriban valóban kedvelt II. Vh-s környezet, a kicsit Jedi Knight-os (nemtom mér... Lehet, hogy a Q3-motor tette? ) hangulat, s a viszonylag jó sztori nagyon ott voltak. Emellé pedig kaptunk egy realisztikus, intelligens lövöldözést, amelynek ellenére úgy lehetett előrehentelni, ha ügyesebb voltál, mint annak a rendje... Persze a "leendő" NDK-s titkosügynökös muffinok, a szemét kommandósgépfegyverükkel a sírba vittek.... Meg az élőhalottaknál is untam egy kicsit, hogy egy tárat ki kell ereszteni, mire megdöglenek...
Szerintem a játék a II. felétől lett igazán jó, mikor a titkos katonákra sor került végre... Az nagyon ütött!
S példaértékű ez a játék is, mert ugyan nem csináltál benne semmit a lövöldözésen kívül (jó, néha kamutervlopás, meg kapcsolgatás, de az ne legyen már logikai feladvány ), mégis izgalmas volt... Miért? Mert kiváló volt az összhang a hangok, a környezet, a grafika és a lövöldözés között, s még a sztorit is ízletesen tálalták, ha gyenge volt is kicsit.

A Republic Commando nekem is tetszik, de az egy egészen más játékélmény.
Azt hiszem Royallal egyről beszélünk, van egy bizonyos "beleélem-magam" érzés, amit csak nagyon kevés játék tud biztosítani.

És ami a II.VH-t illeti: a CoD...hát végigjátszottam, ha már megvettem. Egy kalap alá az összes CoD-ot, és BiA-t. Előre, és tűz. Ennyi.
A MoHAA után a Spearhead, és a Breaktrought is nagy visszaesés volt, a MoHPA viszont már jobb(!) lett, - de még mindig nem az igazi!

A RtCW ilyen téren verhetetlen, eddig nekem semmi más nem tudta azt a falyta játékélményt nyújtani! Ott tényleg egyedül vagy, és a pályáknak olyan hangulata van, hogy öröm rajtuk "csak úgy bóklászni". Itt tényleg odaképzeli magát az ember, míg a többiben végig ott a tudat, hogy: ez csak egy játék...

Én szeretem a SWAT 4-et, a Rainbow Six 2. részét, és a SW: Republic Commando-t is... Ezekben ugye az a közös, hogy csapatalapú FPS-ek . Ezek közül is a különlegesen Republic Commando-t dicsőíteném... Itt olyan tökéletesen együtt tudtam működni a csapatommal, hogy az csak na. Tényleg bajtársnak tekintettem őket, és segítségükre siettem, ha bajban voltak. Sokszor már kicsit n00bnak is éreztem magam, hogy a társak sebészi pontossággal gyilkoltak...

A SWAT-ban már jóval idiótábbak voltak a társak... Az egyik brutális pályán pl. egyedül kellett végigmennem, mert a sok idétlent kinyírták a terroristák...

A Rainbow Six érdekes módon szintén kiváló volt MI-ben, így tudott élvezetes lenni. Meg hát mindenkit mi irányítottunk ott.

De a MOHPA rendszere sem volt rossz, csak éppen nem sok értelmét láttam.

Szóval én nem vagyok a csapatalapúság ellen, de tény, hogy ha választani kell a SWAT és a Painkillah' között, egyértelműen a hentelős-heroikus gyakást választom... Ja, és II. VH-s játékok kíméljenek.
Nem azért, mert olyan rosszak, vagy mert divat szidni ezeket... A híresebbeket (Wolf, MOHAA, COD, BIA) végigtoltam. De már herótom van tőlük.

Apropó BIA... Na, ez még a tökéj... Bár korántsem voltak olyan okosak csapattársaink, de lőni kiválóan tudtak, és szolgai hűséggel követték a parancsokat. A Republic Commando után ez volt a második kedvenc, ami taktikai akciójáték...

Én is inkább Royal véleményére hajlok.

Főleg a csapatalapú akciók irritálnak, elveszi a játékélmény nagyrészét az, hogy mindig figyelni kell a többi ökörre.

Szeretem az olyan fps-eket, ahol egyedül vagy, ha össze is akadsz egy-két baráti NPC-vel, az ideiglenes. Inkább legyen a játék minél titokzatosabb, és összetettebb, már ami a helyszíneket illeti.

Royal04, igazad van, de Te el tudnád képzelni mondjuk a CoD2-őt társak nélkül? A MoHA-ban például legtöbbször egyedül kellett nyomulni és ez elvette az igazán háborús hangulatot. (ne érts félre a game cool) És a Half Life-ban is azok voltak a legjobb részek amikor volt csapatunk. (akár bogarak, akár emberek) És az Episode One-ban is jó volt Alex mellett írtani.