ha a Nintendó játékokat beleszámoljuk akkor a Mario meg Tank meg az ilyenek,PCn Aladinnal kezdtem és a hozzá hasonló gémekkel,majd jött a Diablo 2 és az említett Starcraft amik még komolyabb nyomot hagytak bennem
Az AoE 1 nekem is első stratégiai játékaim egyike volt. Sőt, ennek a demojával játszottam legelőször, emiatt tetszett meg az RTS, mint műfaj (előtte hánytam a stratégiától ). Emlékszem, mekkorákat röhögtünk, mikor meghallottuk a konvertáló papot "Vonyonyó!", vagy valami ilyesmi volt .
Persze teljesben a StarCraft volt az első RTS-em, de ha nem nézzük, hogy full-e vagy demo, akkor mindenképp a nagy történelmi RTS. Ezután érthető volt, mennyire vártam a II-t, ami szintén ütött, s még jobban beleestem az RTS-ekbe.
Ezért is csalódtam hatalmasat az AoE III-ban...
Nekem az első a PC GURUS Imperium Galactica 1 volt. Azelőtt valahogy elkerültek a játékok. Azóta már elég sok összegyűlt, főleg gurus, de azért vannak mások is. Anno legalább 10-szer vittem végig és sohasem untam meg. De ma már nem nagyon kötnek le a játékok. Még a Tomb Raider mostani része az, ami érdekel és megfogom venni. A gyűjtői kiadást persze.
Na, ezt felejtettem én is el, csak én a Dark Forces 2-vel ismerkedtem komolyabban . Tényleg, nem tudja valaki, hogy letölthető-e? Úgy értem, nagyon sok régi játékot már le lehet tölteni, a Nosztalguruban is sok játék jelölve van. Valaki ismer ilyet? Úgy rám jött a nosztalgia...
Húú, emlékszem hogy nyomtam kiskölyökként . Volt egy jó sötét szoba, tele rohamosztagosokkal, rögtön a második pálya, a Halálcsillag terveinek megszerzése után. Nekikmentem a lézerpuskával, rátapadtam az altra, ami a sorozatlövés volt... Majd az összes töltény elfogyott, de sikerült . Aztán a harmadik pályán elakadtam... Valami gengsztert kellett volna elkapni, mindenfele a folyosókon ilyen szennyvízjáratok voltak, hú haverommal de féltünk belemenni . Volt benn valami nagy szörny... . Vagy legalábbis azt hittük . De a gengsztert nem sikerült megtalálni... Mindig eltévedtem...
Ja hopp. Gondoltam ,hogy nem teljesen jó a cím amit írtam. A legjobb az a pálya volt amiben a Hoth-i bázisban vagy! Meg az űrben játszódók!
Sorry az off-ért!
Ja most jut eszembe a Curse of Monkey Island-et elfelejtettem meg a Gim Fandangot (Bár az utobit csak néztem. )
Golden Axe remélem sokan ismereik mert nekem ez volt az eggyik első játék amivel PC-n játszottam. Emlékszem mindig a vikingel mentem Valaki nem tujda hogy valahonnan le lehet-e tölteni az xp kompatibilis verzióját?
Az első játékommal anno még C64-el játszottam, egy régebbi Sim City képében (azt hiszem Sim City 2 volt). Fekete háttér, a ház pedig egy piros négyzet volt benne egy "H" betűvel... Isteni volt!
Legelső játékom?
Nintendon valami Batman-es verekedő játék lehettet ami miatt még óvodába se akrtam menni .
Pc-n már nehezebb kisilabizáni, hogy mi volt az első játékom. Ha jól emlékszem a Trespaser volt az első játékom. Amiben a dínókat kellet halomra lőni egy nővel.
De szerintem még ezelőtt kaptam meg a Star Wars Rogue Squandorn szimulációs játékot.
Hát én már nem is nagyon emlékszek a legelső játékomra Amíg nem volt saját gépem, addig unokatesómnál játszottam néha ilyen ősi csodákkal mint pl. a Black Thorne, Dynablast, Mario, Golden Axe, különféle sportjátékok, stb. Később haveromnál rákattantam a Heroes 2-re és onnantól nem szabadultam. Egyenes következmény volt, hogy mikor aztán '99-ben megkaptam az első gépem, a Heroes 3 lett az első játékom. Mellesleg szerintem máig ez a világ legjobb játéka
Nekem az első játékom a Prince of Persia legeslegelső része volt. Kb. 4 éves lehettem amikor meglett. Aztán volt valami Putt-Putt is, meg persze a The Incredible Machine.
A Putt-Puttra én is emlékszem. Unokatestvéremnél játszottam vele a 90-es évek közepén. Valami nagyon egyszerű gyermekjáték volt, grafikára és történetre is.
Ha az Enterprise-os pár évemet nem számítom, akkor a legelső PCs játékom az Alien Trilogy volt. 1997-ben 3000 Ft-ért vettem. De nagy pénz volt az akkor! Az első két történetet, az LV 426-ot, és a Börtönbolygót ki tudtam játszani, de az utolsóval, az idegenek Űrhajójával már nem bírtam. Minden pálya több szintből állt, és szintenként meg volt határozva, hogy hány százalékot kell teljesíteni, hogy a következőre jusson az ember. Még DOS alatt futott a játék, és Nortonból indítottam, és a grafikája sem volt rossz. Bár a gamerankings átlagos értékelése (most néztem meg) 44% erre a játékra, én nagyon szerettem, addig amíg ment a gépemen (az első fejlesztés után már nem futott).
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.