Ehhez természetesen újszerű játékmenet is társul, hisz három főszereplővel már nem olyan egyszerű GTA-t játszani. A Rockstarnál egy Google Earthhöz hasonló rendszert agyaltak ki, melynek segítségével bármikor kizoomolhatunk Los Santos napsütötte vidéke fölé, hogy válthassunk a karakterek között. Ha meguntuk a nagyszájú Franklint és inkább Mike-kal vinnénk suliba a gyerekeket, megtehetjük, s addig a többi szereplőt a mesterséges intelligencia irányítja.
Persze ez nem jelenti azt, hogy az ötödik rész nem klasszikus GTA: elköthetünk járműveket, legyen az repülő vagy motorcsónak, rosszalkodhatunk a rakétavetővel és küldetéseket oldhatunk meg, melyek többsége a San Andreas őrült misszióit idézi. A GTA 5 ráadásul kidolgozott, bandarendszeren alapuló többjátékos móddal is fel van szerelve, a város és külterületei mérete pedig akkora, mint teljes San Andreas állam volt a PS2-re fejlesztett GTA: San Andreasban.
A GTA 5 látványvilágáért a GTA 4-hez kifejlesztett RAGE motor felelős, ám olyan minőségben tárja elénk Los Santost és környékét az öregecske konzolokon, hogy az valami észvesztő: minden gyönyörű, részletes, kidolgozott, életszerű... A GTA 5 játékmenet és technikai kiforrottsága terén is egy megvalósult álom.
Az a fő hogy jó játék legyen!!!!!!!
Ahogy láttam tokyoban fog játszodni és amerikai emberkével fogunk játszani,szuper grafika,olyan a grafikája mint a Call of Duty 7-é (kb), és ebből kifojolag eléggé gépigényes lesz szerintem... Ajánlom mindenkinek.