A vérfarkasok a World of Darkness univerzumának középső gyermekei, akik léteznek ugyan, csak épp nagyon kevesen kíváncsiak rájuk. Ezen ritka érdeklődők közé tartozik a jelek szerint a francia Cyanide csapata is, akik nemrég leszállították nekünk Werewolf: The Apocalypse – Eartblood című játékukat, melyben a vadon félelmetes ragadozójaként terrorizálhatjuk olajkutak és hasonló létesítmények jobb sorsra érdemes biztonsági személyzetét.
De vajon mégis mi közük van a vérfarkasoknak a radikális környezetvédelemhez? Miért beszélnek állandóan egy bizonyos Féregről, ami szerintük minden rossz okozója? És egyáltalán honnan jöttek, és mi közük van a lelkek világához? A Cyanide csapata ezekre a kérdésekre sajnos meglehetősen kevés időt veszteget a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood során (már persze, ha nem olvasunk el mániákusan minden elénk kerülő dokumentumot), ami nagy kár, mert a World of Darkness világának ezen szeglete ritka érdekes (és néhol fájóan aktuális) lehet.
Vérfarkas is meg nem is
A World of Darkness világának vérfarkasai, avagy a garouk, ahogy saját magukat hívják, alakváltó varázslények, akik lényegében két világ közt ragadtak, hiszen egyszerre emberek és farkasok, lelkük mélyén azonban mégsem tartoznak egyik fajhoz sem. Primitív szörnyetegek, modern szívvel – betondzsungelben ragadt, ölésre épített vadállatok, akik egyben elképesztően spirituálisak is, és gyilkos dühük ellenére próbálnak a lehető legnagyobb harmóniában együtt élni a természettel.
A hagyományos farkasokhoz hasonlóan a garouk is társas lények, akik törzsekbe tömörülnek. Minden ilyen közösségnek megvan a vezetője, a saját területe és a szigorú hierarchiája, a tagoktól pedig természetesen elvárják, hogy a közösséget mindig a saját érdekeik elé helyezzék. A Földön összesen tizenhárom ilyen falka található, mind saját világszemlélettel és filozófiával, az Earthblood történetének szempontjából azonban csak a kreativitásáról és közvetlenségéről ismert Fianna törzs számít, ide tartozik ugyanis a játék főszereplője, Cahal is.
Az eddigiek alapján könnyen úgy tűnhet, hogy a Werewolf: The Apocalypse főszereplői nagyjából megfelelnek a tradicionális vérfarkasoknak, azonban akad itt egy sor eltérés is. A garouk nemcsak teliholdkor tudnak átváltozni, hanem bármikor, amikor kedvük tartja, kettős állapotukat pedig nem átoknak, sokkal inkább áldásnak tartják. Harapásuk nem „fertőz”, azaz ennyitől nem lesz senkiből vérfarkas, annak ugyanis születni kell, akár emberek, akár farkasok gyermekeként. A legtöbb garou épp ezért nem is tudja magáról, hogy micsoda, egészen addig, amíg be nem üt az első átváltozása.
Akadnak persze hasonlóságok is a néphiedelmek és a World of Darkness világa között. Egyrészt a vérfarkasok olyan értelemben itt is érzékenyek a teliholdra, hogy dühük ilyenkor képes hatalmasra duzzadni, és a legkisebb atrocitásra is vad őrjöngésbe mehetnek át, másrészt pedig az ezüstöt sem szeretik annyira. Bár a garouk hagyományos lőszerrel is leszedhetők, extrém gyors regenerációs képességük ezt eléggé megnehezíti. Az ezüsttel ejtett sebeik azonban jóval lassabban gyógyulnak, így ha valaki ki akarja csinálni őket, a legjobb, ha ehhez ilyen töltényt vagy pengét használ.
Szellemekkel táncoló
A garouk különleges képességei azonban nem merülnek ki annyiban, hogy emberként, hagyományos farkasként és pusztításra született vérfarkasként is meg tudnak jelenni (emellett pedig több átmeneti alakjuk is van, de ez az Eartbloodban nem kerül elő). Legalább ilyen fontos, hogy látják a szellemek világát, az Umbárt, és kapcsolatba is tudnak lépni az ott lakozó lelkekkel.
Sőt, ami azt illeti, a garouk erejének nagyja pont ebből a láthatatlan létsíkból ered: a vérfarkasok gyakran teljesítenek különféle szolgálatokat a szellemeknek, akik cserébe paranormális trükkökre és más hasznos apróságokra tanítják őket. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az Umbra egy békés és nyugodt hely lenne, a Föld romlásba döntése és Gaia haldoklása (erről bővebben kicsit később) ugyanis erre a láthatatlan világra is kihat, eltorzítva és megrontva lakóinak egy részét.
Gaia félelmetes harcosai
A vérfarkasok létezésének a legtöbb velük foglalkozó műben nincs konkrét célja, általában csak azért vannak, hogy az egyszerű embereket ijesztgessék, esetleg próbáljanak megszabadulni az állapotuk jelentette átoktól. A World of Darkness alakváltói ebből a szempontból is elütnek az átlagtól, nekik ugyanis elég komoly és komor feladatuk van, egész konkrétan az entrópia istenével vívnak egy soha véget nem érő, megnyerhetetlen háborút.
A Werewolf: The Apocalypse háttértörténete szerint ugyanis a világunkat három, egymással kényes egyensúlyban álló kozmikus erő formálja. A Wyld avagy Vad, aki a féktelen teremtés és kreativitás megtestesítője, a Weaver avagy Szövő, aki a Vad által létrehozott lényeket rendszerezi, és a Wyrm avagy Féreg, aki a régi dolgok felzabálásáért felel, hogy a helyükön új élet tudjon sarjadni.
Alapjáraton egyik erő sem kifejezetten gonosz, az emberiség tevékenysége és a természet folyamatos pusztulása miatt azonban a Féreg jóval hatalmasabb lett két társánál, és már az egész világot bekebelezné (innen ered a roppant bíztató The Apocalypse alcím is), amit a mindig egyensúlyra törekvő vérfarkasok nem néznek jó szemmel, és mindent meg is tesznek, hogy a pusztítást visszaszorítsák, kerül amibe kerül.
Ennek a hozzáállásnak hála pedig a vérfarkasokat modern szemmel ökoterroristaként vagy legalábbis nagyon radikális környezetvédőként lehetne jellemezni, akik kétségbeesetten küzdenek Földanyánk, avagy Gaia végzetesen legyengült, haldokló lelkéért. Arról azonban, hogy hogyan is kéne megvívni a harcot, már nagyon megoszlanak a vélemények a garouk között is: van, aki a modern kort segítségül hívva, aktivistákkal és az információs korszak találmányaival állítaná meg a Földet kizsákmányoló cégeket, míg mások egyszerűen csak berontanának a legközelebbi olajfinomítóba, lemészárolni mindenkit.
Hogy maradhat ember, aki sosem volt az?
A Féreg viszont korántsem a vérfarkasok egyetlen ellensége: a világot szétszakító entrópia mellett ugyanis a saját szívükben tomboló Düh is könnyen a végzetüket okozhatja. Lelkük mélyén a garouk ugyanis primitív, ösztönvezérelt lények, akik elemi dühvel reagálnak a világ folyamatos pusztulására, és épp ezért még jobb napjaikon is olyanok, mint egy puskaporos hordó. Ha pedig a harag elborítja az elméjüket, a vérfarkasok a szokásosnál jobban kivetkőznek magukból, megtámadva mindent és mindenkit, még akár a saját falkatársaikat is.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Düh csak szörnyű dolgokhoz vezethet, sőt épp ellenkezőleg! Ez hajtja előre a garou harcosokat a Gaiáért vívott küzdelemben, és ez ad nekik erőt ahhoz, hogy szembenézzenek a legfélelmetesebb ellenfeleikkel is. Épp ezért a Dühöt ugyanaz a kettősség jellemzi, mint a vérfarkas lét többi aspektusát: amíg ők irányítják, addig több mint hasznos lehet (ezt amúgy az Earthbloodban is lehetőségünk van megtapasztalni), ha viszont kicsúszik a kezükből a kontrol, az félelmetes tragédiákhoz vezethet.
A zöld az új vérvörös
Talán már a fentiekből is érződik, hogy a World of Darkness vérfarkasai elég sok mindenben eltérnek a hagyományos vérfarkasoktól, és így olyan, manapság pláne fájóan aktuális témák boncolgatását is lehetővé teszik, mint a környezetvédelem vagy a klímaváltozás. Nagy kár, hogy ennek az izgalmas és összetett háttérvilágnak csak egy nagyon kis szelete került bele a Werewolf: The Apocalypse – Earthbloodba, így aki mélyebben elmerülne a garouk örök harcába a Féreggel, az jobban jár, ha a szerepjátékhoz kiadott könyveket veszi a kezébe.
