Nanea Reeves, a Gaikai egyik főistennője a CES-en tartott előadást, melyben kitért a konzolpiac átalakulására is. Ha valaki nem tudná, a Gaikai egy felhőrendszer, ami lehetővé teszi, hogy távolról streamelt játékokkal szórakoztassuk magunkat a böngészőn keresztül. Érthető tehát, hogy a cég nem rajong a konzolokért, Reeves mostani kijelentése azonban több mint bizarr volt.
"Nem az összes jelenlegi gyártónak lesz új generációja. Ez lesz az E3 legnagyobb híre."
Reeves szerint a konzolháború a végéhez közeleg, már nincsenek győztesek, csak vesztesek és még nagyobb vesztesek. Mivel pedig a Nintendo már bejelentette a következő gépét, nyilván a Sonyt vagy az MS-t érinti a jóslat. Ti mit gondoltok, igaza lesz?

Amúgy meg egy, hogy nem lesz ugye PS4, de szerintem az Xboy attól még nem vonul vissza a piacról. Lehet még nekik sincs új generációs. de nem hinném, hogy ők fogják abbahagyni a "konzolháborút"
"már nincsenek győztesek, csak vesztesek és még nagyobb vesztesek"
Jah, csak közben mind a PS3-ból, mind az Xbox-ból évről évre egyet többet adnak el, illetve a játékeladások is folyamatosan javulnak. Konzolháború pedig kell, mert verseny nélkül nincs színvonal. Akkor ki is itt a vesztes?
Amúgy próbáltam a Gaikát, sem az FPS, sem a reakcióidő, sem a grafika nem kielégítő ahhoz, hogy játékipari tényezővé váljon. Kuriózumnak jó.
Igen felhő alapú azt ha az user-nek lassú a net és magas a ping? Inkább ezen kéne elgondolkodni.