Talán meglepő lehet, de ha a mobilos mellékágakat nem vesszük figyelembe, akkor kijelenthető, hogy közel 20 év után visszatér a Tokyo Xtreme Racer, méghozzá egy vadonatúj epizóddal – ez január 23-án érkezik korai hozzáférésben PC-re. A játék mögött álló Genki fejlesztőcsapat elmondta, hogy ezt a korai hozzáférési időszakot arra fogják felhasználni, hogy a játékosok visszajelzéseit figyelembe véve tökéletesre csiszolják az új epizódot és úgy dobják piacra az 1.0-ás változatot, hogy abban már semmiféle hiányosság ne legyen.
A korai hozzáférés várhatóan körülbelül négy hónapig tart majd és ezután természetesen a teljes kiadás is elérhetővé válik. Ez a verzió tartalmazza majd a történet fennmaradó részét, valamint további autókat, rivális karaktereket és új funkciókat, valamint fejlesztéseket is. A szériát Japánban inkább Shutokō Battle néven ismerik, az első rész pedig még 1994-ben jelent meg. Természetesen itt is minden a versenyzésről szól, úgyhogy aki szerette a Need for Speed Underground játékokat, az bátran tehet ezzel is egy próbát!