• Vanguard nevű projektjéről beszélt a Remedy
  • A free-to-play játék is beépül a játékaikat összekötő univerzumba

A Remedy csapata már korábban elárulta, hogy régóta dolgoznak egy nagy, a játékaikat összekötő univerzumon, így nem csak az Alan Wake és a Control között lesz egyértelmű kapcsolódási pont a jövőben. Most pedig fény derült arra, hogy egyik készülő játékuk, a Vanguard is része lesz ennek a világnak.

vanguard-tovabbi-reszletekre-derult-feny-a-remedy-uj-jateka-kapcsan.jpg

Ahogy arról korábban már beszéltek, a Vanguard egy szolgáltatás jellegű, free-to-play multiplayer játék lesz, amely ugyanakkor nem nélkülözi azt a narratív hangsúlyt sem, ami mindig is jellemző volt a finn stúdió játékaira. Hogy mikor láthatjuk először a szóban forgó projektet, azt nehéz megmondani, mert még mindig nagyon korai szakaszban jár a fejlesztés, ám az első tesztek ígéretesek a Remedy szerint.

A Control eladásai eközben átlépték a 2 millió példányt, ahogyan arról tegnap már beszámoltunk. Mindemellett pedig elárulták azt is, hogy másik új projektjüket, az Epic Games kiadásában érkező új IP-t (amely PC-re és konzolokra készül) teljes egészében a kiadó finanszírozza, jelentős marketing hátszéllel.