öviden és tömören: a Tribes-sorozat az elmúlt 14 évben beiktatott és tökéletesre csiszolt egy olyan formulát, ami később sikerre vitte a hamar rendkívüli népszerűségre szert tevő, erősen multiplayer-orientált programot. A Hi-Rez studios első látásra nem reformált meg semmit, csak éppen sebességet és lendületet adott a pályán egymást kergető játékosoknak, ezáltal olyan szintre emelve az online lövöldözést, mely manapság is mutathatna egyet s mást a first person shooter műfaj állandó szereplőinek, hiszen sok mai program képtelen a megújulásra, a maga állóháborúját vívja, és a játékosok is csak azért döntenek a vásárlás mellett, mert a hírnév és a népszerűség mindenkit köt, kötelez valahova ebben a mai mainstream világban.

A Tribes: Vengeance nem volt rossz játék, csak épp befejezetlenül, marketing nélkül került ki a fejlesztők kezéből, amikor a kiadói feladatokat ellátó Sierra a csődközelben kihátrált a fejlesztés további terhe alól, így a program hat héttel a hivatalos megjelenés előtt jelent meg. Nem volt borzalmas a végeredmény, de elég ahhoz, hogy a Tribes feledésbe merüljön. Úgy tűnik azonban, hogy csak ezidáig: jelenleg a bétaverzió publikus tesztelése zajlik, maholnap pedig nyakunkon az ingyenesen játszható végleges változat. Jelenleg nem találom a szavakat arra, hogy leírjam, milyen is az, amit eddig láttam, holott egyvalamiben már most biztos vagyok: rengeteget fogunk még beszélni a legújabb Tribesról, ha majd a 2012-es év legjobb játékáról kell véleményt mondania a játékosoknak.

A távolságot, mint üveggolyót...

Az első pillanat, amikor belépsz a játékba, örökké beleég a memóriádba. Belépsz és fogalmad sincs, mit kéne csinálni, csak azt látod, hogy mindenki, aki a pályán él és mozog, több kilométer per órás sebességgel száguld (jelenleg 200 km/h környékén van az értékhatár), aztán elindulsz, ahogyan a többiek teszik, száguldasz, elszaladnak melletted a fák, a dombok, meg JóskaPista94, aki futtában is lekapja a fél életerődet egy ügyes lövéssel. Az, hogy meghalsz, kezdetben nagyon gyakori, éppen ezért nem is nagyon érdemes az ölések és az elhalálozások arányával foglalkozni -- általában ezerszer fontosabb, hogy villámsebesen felkapd az ellenség zászlaját és minél hamarabb eltűnj az ellenfelek sűrűjéből. Maga a küzdelem bizonyos kasztok esetében csak másodlagos, olykor sokkal többre mész azzal, ha a sebességre alapozva felkapod az említett lobogót és tovaszállsz, vagy csak egyszerűen egy vesztes párharcban inkább kereket oldasz, lendületet veszel, siklasz messzire és a magasba emelkedsz -- ez utóbbi egyébként a vertikális harc alapja. Mert bizony a harcok többsége a magasban zajlik, ahol legtöbbször egy tűzharcból az jön ki győztesként, aki a magasból pontosabban tudja az ellenfél alá helyezni a becsapódó lövedéket, amihez olykor mértani pontosság szerinti számítások kellenek, hiszen a pályákon a mozgástér hatalmas, de egyébiránt zárt tereken is rendkívül jól muzsikál a harcrendszer.

”Our flag is secure”

A Tribes: Ascend több ismerős játékelemet is felsorakoztat, de ez persze nem azt jelenti, hogy ügyesen összelopkodta volna a konkurencia bevált praktikáit, csak éppen sok, más programokból már ismerős alkotóelemekkel operál. Itt van mindjárt a kasztrendszer, ami leginkább a Team Fortress 2-t idézi, no meg a Battlefield-mértékkel is hatalmasnak számító pályák; persze itt a méretet ügyesen feledteti a sebesség, ami ugyanakkor a rendelkezésre álló terület nagyságából mit sem von le. Egyvalamit azonban jól megtanult és már most ügyesen beiktatott a széria, ez pedig a manapság rendkívül népszerű fejlődési rendszer, a bőkezű jutalmazás és a tucatnyi megszerezhető, azaz esetünkben kioldható kaszt, fegyver, miegyéb -- ígérem, erre még visszatérünk.

Sokkal érdekesebbek azonban a játékmódok, melyekből jelenleg három van, ami azért is furcsa, mert korábban a Tribes ennél jóval többet is felvonultatott; elkeseredni szerencsére nem kell, hiszen valószínűleg kapunk még újabbakat, de már most sincs miért panaszkodni. Illetve dehogynem: az Arena névre keresztelt módozat egyelőre csak egy tapogatózásnak tűnik, se a mókafaktor, se a csapatmunka nem különösebben dominál ezekben az 5v5 fős meccsekben (azért aki szereti a hasonló lövöldözéseket, az ezt is kedvelni fogja). Mert bizony csapatmunka az van a játékban, még ha nem is olyan összetett, ahogyan azt a Battlefield összerakta az elmúlt években. Sokkal inkább arról van itt szó, hogy mindenki megtalálja a helyét egy teamben, bármelyik kasztot is választja: van, aki a hátország védelméért áldozza életét, miközben a többiek az ellenfél zászlajának megszerzésében és „hazafuvarozásában” segédkeznek, vagy csak egyszerűen a figyelemelterelésben vállalnak elengedhetetlen feladatot. Talán már ebből is érződik, hogy a legjobban sikerült játékmód a Capture the Flag, ahol tényleg minden összeáll, mindenki érzi és tudja, hogy fontos feladata van a csapatban, vagy szabotőrmunkával, vagy nehézpáncélosként járőrözve, vagy hétmérföldes léptekkel vágtázva, de mindig tud segíteni az övéin, bárhol legyen, bármit is csináljon. Főképp azért, mert itt bármelyik pillanat képes totális káosszá fajulni, amikor a csapatok egyszerre küzdenek a saját és az ellenfél zászlójának megszerzéséért, vagy éppen a bázisok szívét képező generátor védelmén/lekapcsolásán ügyködnek (mely a védelmi ágyúk működéséért és a lőszerutánpótlásért felel). Illetve akad itt még egy szokványos Team Deathmatch is, amit az tesz különlegessé, hogy az első elhalálozó játékos helyére a program ledob egy lobogót, majd amelyik team ezt éppen birtokolja, annak az ölései duplán számítanak, aki pedig hamarabb letudja a századik elhalálozást, az vesztesként távozik a csatamezőről.

Pay to win? Inkább csak „Pay to time”...

A játékegyensúly tehát mondhatni tökéletes, persze hibák itt is akadnak: a kasztok kiegyensúlyozása bár helyén van, de a lőfegyverek egyelőre olyanok, mintha borsószemekkel lövöldöznénk (de legalább nem válnak univerzális halálosztó szerszámokká), emellett nagy szívfájdalmam, hogy a járművek egyelőre nem képezik a játékmenet integráns részét, holott háromféle jószágot is megülhetünk (tank, repülő, és egy motorbicikliszerűség), csak épp jelenleg a kihasználásuk nem könnyű -- ami annyit tesz, hogy a meccs alatt megszerzett krediteken kapunk egy olyan járművet, amiből néhány ellenséges játékos hamar kilövi a legképzettebb pilótát is (meglepően ez a tankra igaz a legjobban, a másik kettőnél sokkal jobb a helyzet, mivel jóval gyorsabbak). Könnyedén beilleszkednek a játékmenetbe (kár, hogy egyelőre kevés játékos használja őket), de kell még finomítani rajtuk.

A játékmenet egyensúlyába az sem rondít bele, hogy a Tribes a manapság népszerű „free to play” formulát követve ingyenesen letölthető és játszható program lesz, ennek megfelelően lehet (akár már most is) vásárolni aranyat, mellyel a fejlesztéseket leszámítva bármit kioldhatunk a játékban, illetve egy ún. XP Boostert, ami a megszerzett tapasztalati pont mennyiségét duplázza meg (plusz kapunk egy VIP-bónuszt is, ha már vásároltunk valamit a játékban valódi pénzért). És itt jön az, ami a legcsodálatosabb: attól, hogy valaki hajlandó egy kisebb-nagyobb összeget (akár egy teljes játék ára is rámehet, ha mindent nagyon hamar akarunk kioldani) letessékelni a bankkártyájáról ezen juttatások fejében, attól még nem válik azonnal legyőzhetetlen veteránná, főleg nem olyan játékossá, aki csak valódi pénzért megvásárolható, elsöprő erejű fegyverekkel rohangál már a játék első perceiben. Itt minden (tényleg MINDEN) fegyver, kiegészítő, bármelyik kaszt megvásárolható a játékban megszerezhető tapasztalati pontokból; azzal, ha valóban pénzt áldozol egy komolyabb lőszerszámra, csak időt spórolsz meg és hamarabb lépkedheted a szinteket -- bár igaz, hogy a másodlagos fegyverekért már iszonyatos mennyiségű XP-t vagyunk kénytelenek feláldozni (szóval ne higgyétek azt, hogy nem éri meg pénzt áldozni a programba, főleg kezdőként, csak éppen meg lehet lenni anélkül is). Ez az, amiért tiszteletreméltó a fejlesztők elgondolása: nem adnak behozhatatlan előnyt azoknak, akik fizetnek, nem alacsonyítanak le egy klasszikust a többi ingyenesen játszható termék szintjére, csak azért, hogy nagyobb bevételt jelentsen az, ha többen döntenek a vásárlás mellett.

Ami mindvégig elképesztett, az a grafikai prezentáció, az ugyanis valami egészen elképesztő, áll-leszaggató, amit így, ingyenesen játszható program esetében összehoztak a srácok. Nem csupán a dizájn (a páncélok vagy épp a fegyverek, melyek futurisztikus megjelenése a közeljövő haditechnikáját idézi), vagy a paletta elképesztően ügyes variálása (pályáról pályára más és más színek dominálnak), de a pazar fényhatások és a tűéles árnyékok is elképesztő látványban részesítik a játékosokat. Érdekes, hogy emellett akár évekkel ezelőtti puritán grafikát is előhozhatunk, ha ez esetleg megfektetné hardvereinket. Mindezt mégis felülmúlja a zenei aláfestés, melynek dallamai azonnal bejárják füljárataink minden egyes szegletét hol pergős, hol lassabb, de rendkívül színvonalas munkaként elkönyvelhető muzsikával, s mindezt megkoronázza a győztes menetek után felhangzó örömóda, győzelmi induló, melynek monumentális áriájához és az azt körbefonó elektronikus szólamaihoz hasonlót csak nagyon kevés videojátékban hallani.

A fellegekben járunk

Nem tudok mást mondani: a Tribes: Ascend lenyűgözött. Már most legenda. Legenda, ami újjáéledt. Legenda, ami nem veszett el. Minden percét élvezi az ember, a sebességet, a pörgést, az állandó ugrálást, száguldást, mindezt már most rengeteg pályával, játékmóddal, kilenc különböző kaszttal, kismillió fegyverrel, fejlesztéssel, kiegészítő felszerelések hadával, alapvetően hatalmas pályákon, talán minden idők legjobban eltalált zászlórablós mókájával. A játékosok számában nincs hiány, ahogyan a fejlesztők odaadásával sem, már most rengeteget bővítik, foltozzák a játékot, és az is biztos, hogy még további kiegészítéseket is kapunk, a véglegesítés után is. Vannak ugyan kisebb hibái, elkezdeni pedig elsőre nagyon nehéz lesz, de csak kis idő kell, míg igazán belejön valaki a játékba. Ha nem ismered a sorozatot és a bétát sem próbáltad, még mindig van lehetőség arra, hogy belevesd magad a küzdelembe. Ne feledd: ez a háború nem ért véget, nem dőlt el -- ez a háború csak most kezdődik igazán!