• Eltiltást kapott az Evolutiontől Low Tier God
  • Élő adásban kapott ki CeroBlasttól, aki transznemű
  • Ezt követően minősíthetetlen hangnemben beszélt róla

Jókora botránytól hangos immáron napok óta a verekedős játékok közössége, melynek főszereplője nem meglepő módon Low Tier God, aki már eddig is botrányhősként volt ismert, most azonban minden eddiginél jobban kihúzta a gyufát, aminek meg is lett az eredménye: a hétvége folyamán eltiltották az Evolution összes rendezvényéről, így a verekedős játékok legnagyobb versenyén, az EVO-n sem lehet majd ott.

low-tier-god-vs-ceroblast-botrany.jpg

Az egész egy online meccsel kezdődött, melyet Low Tier God és CeroBlast vívtak, méghozzá élő streamen, melyet előbbi közvetített - CeroBlastról tudni kell, hogy nembináris transznemű, amit büszkén vállal is. Amikor Low Tier God elkezdett rosszul állni, egyszer csak nyomott egy ragequitet, majd elkezdett olyan minősíthetetlen hangnemben beszélni az ellenfeléről - leginkább a transzneműségét firtatva -, amit nem is szívesen idéznénk, olyan dolgokról van benne szó. Akit érdekel, az az alábbi videóban megtekintheti.

Az eset természetesen futótűzként terjedt a közösségen belül, ahol már eddig is rossz híre volt a streamernek - korábban például egy súlyosan mozgáskorlátozott játékosba is beleállt, aki a szájával irányítja a játékot. Úgy tűnik azonban, hogy ezennel végleg kiveti magából a toxikus játékost a közösség, amit Low Tier God bejegyzése is megerősíteni látszik, melyben azt a levelet idézi, ami az eltiltásáról szól.

"Nos, úgy tűnik, ennyi volt számomra a verekedős játékok közösségében. Egy streamklip miatt, ami egyetlen személy felé irányul, eltiltanak engem nem etikus módon olyan eseményekről, amikhez semmi köze ennek. Voltak, akiket ennél rosszabb dolgokkal gyanúsítottak. De legyen így, úgyis tudom, hogy ti lámák sosem kedveltetek engem."