Top 5: ezeket pótold a nyáron

Ha éppen nem nyaralsz, s a nap se süt, nyugodtan el lehet múlatni az időt pár videojátékkal, s itt most nem azokra a címekre gondolok, amelyeket a legjobban lehet várni a nyári hónapokban, hanem azokra, amik az év első felében valahogy kimaradtak a szórásból, merthogy egészen biztosan voltak ilyen programok. Ebben a listában azokra a gyöngyszemekre szeretnék koncentrálni, amik esetlegesen elrepültek a radarotok alatt, vagy teljesen kiment a fejetekből, hogy egyáltalán megjelentek.

5. Broken Age

Kezdjük rögtön egy olyan játékkal a felsorolást, aminek megemlítése egy kissé furcsa lehet. Ez a Broken Age, a Double Fine első olyan játéka, amit közönségi finanszírozásból hoztak össze, s igyekeztek visszakanyarodni a kalandjátékok gyökereihez, ugyanakkor kigyomlálva azok hibáit és gyengeségeit. Egyszóval egy olyan játékot akart készíteni a Double Fine, ami egy szerelmeslevél a kalandjátékok rajongóinak, a küldetés pedig, örömmel jelenthetem, sikerült, még úgy is, hogy nem lett tökéletes a végeredmény.

Na de miért ezzel az ismert, tisztes mennyiségű reklámozást kapott játékkal kezdem a felsorolást? Hát pont azért, amiért a Kickstarterhez kellett fordulni a pénzért: azért mert a háttérbe szorultak ezek a játékok, miután a kereslet alaposan megcsappant. Tégy tehát magadnak, illetve ennek a zsánernek egy szívességet és vedd meg, próbáld ki a Broken Age-et, ami a Double Fine sajátos humora és gyönyörű látványvilága mellett mesél el egy történetet két szereplőről: egy emberi áldozatnak kiválasztott harcos lányról és egy mesterséges intelligencia törődésébe majd belefulladó, minden áron kitörni vágyó fiúról. 

4. Valiant Hearts: The Great War

Annak ellenére, hogy nemrég jelent meg, úgy érzem, hogy itt a helye a Valiant Hearts: The Great Warnak, ez a Ubisoft berekiben készült, meseszép, egy képregényből vagy mondjuk egy igényesebb rajzfilmből átvett látványvilággal megáldott szívmelengető játék ugyanis sajnos valahogy nem kapott komolyabb marketinget, pedig igazán megérdemelte volna az első világháború szörnyűségeit, reménykeltő pillanatait és óriási bátorságot követelő tetteit elénk táró, minden szempontból szerethető játék.

A Valiant Hearts: The Great War egy oldalnézetes, logikai feladványokat elénk állító kalandjáték, s noha egyetlen egy alkalommal sem mutat olyan akadályt, amit egy mérsékelten tapasztalt játékos ne tudna megoldani, a kihívás hiányáért a történet tökéletesen kárpótol. Ez négy plusz egy főszereplő (az ötödik karakter egy kutya) összefonódó történetén keresztül mutatja be, hogy milyen borzasztó volt az első világháború, mely számtalan áldozatot követelve végigsöpört Európán, többek között fenekestül felforgatva és örökre megváltoztatva embereink életét. A Valiant Hearts: The Great War a szokásosnál kicsit komolyabban, személyes történet segítségével kezeli az emberi veszteség és szenvedés kérdéskörét egy megtévesztően bájos köntösbe bugyolálva, így ha másért nem is, már ezért érdemes tenni vele egy próbát. Ígérem, nem fogjátok megbánni.

3. Child of Light

A Ubisoft idén két nagyon érdekes, a készítőknek jókora művészi szabadságot biztosító játékkal jelentkezett. Az egyik ugyebár az előző pontban bemutatott Valiant Hearts: The Great War, a másik pedig a kicsivel korábban megjelent Child of Light. Ez ránézésre ugyan teljes hasonló az első világháborús történethez, de az egyezés csak felszínes, ugyanis két egészen különböző játékkal állunk szemben, amit egészen más okok miatt lehet szeretni és érdemes kipróbálni.

A Child of Lightról röviden azt érdemes tudni, hogy egy, a monitorjainkon megelevenedő mesével van dolgunk egy lányról, egy bajba került királyságról és egy gonosz banyáról, aki álnok módon lelopta az égről a Napot, a Holdat és a csillagokat. A feladatunk természetesen az, hogy visszaállítsuk a rendet, ehhez pedig egy egész sor rosszfiúval kell leszámolnunk. A játék érdekessége itt kezdődik, ugyanis a mesebeli, az európai folklórból eredetezhető történetek képi világát megidéző grafikát a Ubisoft mesteremberei a japán szerepjátékok körökre osztott harcrendszerével keverték, ahogy azt a klasszikus Grandia 2-ben láthattuk, vagy mostanság a South Park: The Stick of Truthban, csak annál azért jóval összetettebb tálalásban. A játék tehát szép, a főszereplő és az őt kísérő társak szerethetők, a történet bájos, bár kissé szomorkás, a harcrendszer pedig érdekes és izgalmas. Kell ennél több?

2. Tesla Effect: A Tex Murphy Adventure

Jó régen, a nyolcvanas években, mikor éppen megkezdte hódító útját a CD, feltűntek a színen az úgynevezett FMV játékok, amelyek sajátossága az volt, nem animált és nem is rajzolt, hanem valódi, hús-vér szereplőkkel felvett átvezető videókkal dolgoztak. Ezek jó része persze egészen pocsék volt, de akadtak olyan gyöngyszemek, amik ékes példái voltak annak, hogy a FMV-ben van fantázia, ha azt jól, odafigyeléssel csinálják.  Az egyik ilyen, az átlagnál jobban sikerült cím volt a kalandjátékok sorába tartozó Tex Murphy-sorozat, mely idén, kizárólag a rajongóknak hála, visszatért az élők sorába.

A Tesla Effect: A Tex Murphy Adventure igazi kuriózumnak számít, hiszen ma már jóformán a kutya sem foglalkozik FMV címekkel, legfeljebb csak a nosztalgiázások során kerül elő, s éppen ezért érdemes belekóstolni, minimum azért, hogy elmondhasd magadról, már játszottál ilyennel, de inkább azért, mert a játék megmosolyogtatóan gagyi, ám a maga módján mégis jó. Kezdve azzal, hogy direkt (?) nem sikerült precízen összehozni a greenscreen háttereket egészen a B-filmes szövegekkel szegélyezett, ponyvaregénybe illő sci-fi detektívtörténetig; a Tesla Effect: A Tex Murphy Adventure-ről ordít, hogy nem itt volna a helye, hanem valahol a nyolcvanas évek végén, de ha már itt van, üdvözöljük tárt karokkal, mert valószínűleg sokat kell még várnunk egy hasonló programra.

1. BattleBlock Theater

Nem hibáztatok senkit azért, hogy esetleg elkerülte a figyelmét a BattleBlock Theater, hiszen jóformán semmilyen hírverés nem kísérte a PC-s megjelenést -- jómagam is csak a bétatesztelés hírére kaptam fel a fejem, a többség pedig valószínűleg csak a Steam nyári vására során láthatta először a játékot, mely egyébként tavaly óta kapható Xbox 360-ra, s javarészt nagyon pozitív értékeléseket kapott. Ez persze nem véletlen, a The Behemoth harmadik játéka az eddigi talán legjobb alkotásuk.

A 14 főt számláló kis kaliforniai csapat neve ismerően csenghet azoknak, akik játszottak a Castle Crashersszel, ugyanis azt is ők csinálták. Nos, stílusában a BattleBlock Theater le sem tagadhatná, hogy a The Behemoth kezei között készült, hiszen maradéktalanul megőrizte a beteges humort és az egyszerű, de a szemnek mégis kedves látványt, mindezt pedig ezúttal egy platformer köré húzták fel, amiben egy macskák által ural szigeten felállított, halálos csapdákkal telepakolt színházban kell teljesítenünk, s kimenekíteni a fejük geometriai formája szerint börtönbe zárt társainkat. Én mondtam, hogy őrültség a sztori, de nagyon vicces tálalásban kapjuk az arcunkba az eseményeket.

A BattleBlock Theaternek persze vannak gyenge pontjai, ugyanis néha egészen frusztráló tud lenni a játékmenet, de ha egy jó és legfőképpen nagyon vicces programra vágysz, ami kooperatív módban mutatja meg igazán, mit tud, akkor ez egy kiváló választás.

Ha van még olyan játék, amit szerinted érdemes pótolni az év eddigi felhozatalából, azt ne tartsd magadban, s mond el nekünk is kommentben. PS4-re például érdemes beszerezni az Infamous: Second Sont? Mi a helyzet mondjuk a Bound by Flame-mel, a Divinity: Original Sinnel vagy a Drakengard 3-mal? És az Among the Sleep? Figyelünk!