Ahogy azt a bevezetőben is írtuk, számos pályamunka érkezett a szerkesztőség e-mail címére, ám a végeredmény tekintetében nem nagyon volt vita a gurusok között, ugyanis a nyertes kép elsőre megtetszett mindenkinek. Nem is szaporítjuk tovább a szót, a nyertes nem más, mint Halász István, az általa beküldött PC Gurus minta pedig alant látható:
(A nyertes grafika)
(Nagyjából így fog kinézni a póló)
István nyereménye egy éves PC Guru előfizetés, egy PC-s Mass Effect 3 játékszoftver, egy 2013-as PC Guru asztali naptár, illetve ő lesz az első, aki kap egyet az általa tervezett pólóból. Itt is gratulálunk neki, hamarosan felvesszük vele a kapcsolatot e-mailben!
"ám a végeredmény tekintetében nem nagyon volt vita a gurusok között, ugyanis a nyertes kép elsőre megtetszett mindenkinek"
A póló meg király lett. A sárga nem a kedvencem, de itt kifejezetten jól mutat!
Én is kíváncsi lennék a többi pályaműre is, mert van egy olyan érzésem, hogy nem érkezett meg mind, többek között az enyém se (csak vicceltem)
A Buddhát én sem igazán értem rajta.
Ami pedig nekem tetszik pluszban azok a karakterek.
Nem az éppen aktuális divat hóbort játékok figurái kerültek rá.
(a minecraft nem ide sorolandó)
Szép munka!