Számomra nemcsak a játékmenet, de a téma és az ehhez illő külső is nagyon fontos, sőt akár döntő tényező lehet egy társasjáték megvásárlásánál, magánál az élménynél, amit a játék nyújt. Így történhetett meg, hogy még tavaly nyáron, mikor először szóba került a Magic Maze kiadójával folytatott levelezésben, egyből rávágtam, hogy persze, nagyon is érdekel a Dive prototípusa, ez a rétegek között merülős, a tengermélyen úszkálós produkció, amiről akkor még nem nagyon lehetett hallani. Lehet, várnom kellett volna...
Dive
- Kiadó/partner: Sit Down!
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 20-30 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: ?/5
- Ára: a kiadó webshopjából 30 euró, nagyjából 11 000 forint
A Dive egy nagyon jó kis felütéssel kezd, ráadásul teszi ezt úgy, hogy a témára érzékenyek már a doboz kézbe vételekor szerelembe eshetnek, köszönhetően a minőségi, szemnek kellemes artworknek. A történet szerint a távoli sziget lakói között a búvárkodás, merülés ősi hagyománynak számít, Windbark népe pedig egy szertartással is rendelkezik a nyári napfordulón, mikor a vének a falu szent kövét a tengerbe dobják, a versenyzők pedig megpróbálják azt megtalálni, miközben leúsznak majdnem a fenékig, ezzel az élővilág közelébe kerülve. A Dive legnagyobb különlegessége azonban nem is a téma, hanem a megvalósítás. Aki emlékszik még az iskolai írásvetítőkre, az képzeljen el 36, az annál használthoz hasonló, csak kisebb, átlátszó kártyát, amin valami tengeri rajz van. Polip csápok, teknősök, ráják, növények, cápák… a játékosoknak pedig a búvárok bőrébe bújva ezen rétegek között leúszva kell eljutniuk a kőig.
Programozz és ússz
A tárolóra helyezett lapok együttesen meglehetősen vaskosak, a rajzok pedig lényegében egybeolvadnak, nagyon nehéz különbséget tenni a szintek között. És ebben rejlik a programozós társas különlegessége: minden játékos rendelkezik a paravánja mögött egy játékostáblával, amin öt szint látható. Ehhez mindenkinek van öt darab tokenje is, ami 1-től 5-ig számozott, egyik oldalán sima, másik oldalán cápás jelzéssel. A programozás során mindenki lerakja a szintekre a tokenjeit (akár több is halmozható egy szintre), majd ha ezzel kész, jöhet a merülés.
A búvárkodás során egyesével lekerülnek a tárolóra helyezett lapok, hogy láthatóvá váljon, azokon milyen rajzok vannak. A teknős és a rája is pontot ér, ezt pedig a sima merülők közül az kapja meg, aki a nagyobb értéket rakta a szintjére. Ilyenkor a központi pontozó-/merülő táblán az adott játékos lép a megfelelő számban. Ha azonban a lapon cápa van, csak az juthat tovább, aki azon a szinten a tokenje cápás oldalát használta. Aki elszúrta, a további tokenjeit elveszíti (sőt, aki a mélyvízbe jutott, az abban a körben a korábbi lépéseit is), aki pedig a kör végére ér, a megjárt szintek számának megfelelően ereszkedik a mélybe. Lényegében ez a játékmenet, ami a központi tábla 23-as pontján ér véget, ahol a győztes az, aki elsőként éri el a szent követ.
Remek ötlet, csapnivaló prototípus
Maga az ötlet baromi jó, remek elemekkel, pedig a programozós mechanikáért egyáltalán nem vagyok oda, sőt kerülöm, amennyire lehet. Itt a dizájnvilág és a téma azonban feledtette velem, hogy előre kell meghatároznom a lépéseimet, ráadásul egy olyan közegben, ahol a szemem elé a hatalmas víztömeg átláthatatlan falat húz. Ezt az érzetet pedig amúgy sikerült remek módon megteremteni, hiszen a rajzok egymásba olvadnak, az egymásra tett lapok sötétítik a szinteket, amik között így elég nehéz eligazodni. Emiatt erős a rizikó- és a szerencsefaktor, elvégre nem egy biztos tudás, hanem sejtések birtokában döntünk, ezen pedig az sem segít, ha megengedett, sőt javasolt segítségként a telefon lámpáját használva nézünk a “tenger mélyére”... vagyis inkább onnan fel, a halom alól világítva. Mindenesetre ez, az állatok bevonása, a cápás megoldás mind egy jó koncepciót mutat, ahogy a kiegészítő szabályok (tengeri társak, avagy pl. delfin, bohóchalak) is hozzátesznek az élményhez, pont mint az egyjátékos mód (egy kártyákkal irányított automata búvárral szemben). Mindez a véletlenszerűségnek és a tényleges befolyás hiányának hála kicsit random, de jó játékot eredményez. Vagyis csak eredményezhet…
Merthogy a megjelenés havában fogalmam nincs arról, hogy milyenek az összetevők, milyen a valódi játékot kézbe venni. Tavaly nyáron került szóba a prototípus, ami végül februárban jutott el hozzám, de úgy, hogy a játék már márciusra előrendelhetővé vált a kiadónál. Mindezzel még nem is lenne baj, ha minden a dobozban volna, minőségi formában. De nincs így. Értem, hogy prototípus, de abból is járt már nálunk jó néhány, azonban a Dive esetében olyan, mintha egy egész város ezzel játszott volna az elmúlt félévben, miközben el-eltűntek dolgok. Komplett összetevők hiányoznak, ami pedig van, az rossz minőségű, sőt van olyan is, ami kifejezetten büdös. Ez pedig teljesen lerontotta a játékélményt, és csak remélni tudom, hogy a bolti verziónál ennél sokkal jobb szintet sikerült megütni. Maga a Dive tehát lehet jó (bár esélyesen nem kiemelkedő, ha a mechanikát vesszük alapul, ami lényegében vakon úszásból kiinduló programozás), akit pedig ugyanúgy vonz a téma, mint engem, az rá is kattanhat. De ezt nem tudom száz százalékig megerősíteni, mert a prototípussal egyszerűen nem volt jó játszani a minősége miatt. Ami tényleg érthetetlen és sajnálatos… inkább vártam volna egy-két hónapot, hogy egy minőségi terméket próbáljak ki és mutassak be – sőt, ha a végleges verzió eljut hozzám, akkor annak megfelelően a cikket is frissíteni fogom.
